volt egy hihetetlen terepkutatásos élményem Bözödön, amihez az anyám a szokásos kedves udvariaskodás mellett annyit tudott hozzáfűzni, hogy "de ne értékeljétek túl." az apámat csak az érdekelte, hogy "na és jól ment a kis Clio?"
csak ma vezettem több, mint 7 órát, ebből 4 és felet Romániában, hegyek között, mindezt úgy, hogy valami halálos román nátha próbál belefojtani a saját taknyomba, de ezek után még ha már úgyis autóba ülök (mert még a kis cimbimet, akivel együtt gyűjtöttünk, kivittem az állomásra), menjek már el a Tesco-ba macskakajáért. koszosan, fáradtan, betegen... fontossági sorrend, az van.
az, hogy meséljek, milyen volt, hogy éreztük magunkat, egyelőre nem tűnik fontosnak - de legalább a macskák nem fognak éhen halni!
-------------------
megjegyzés1: amikor az öcsémet beválasztották vmi elit egyetemi főzőklubba, akkor ünnepélyesen koccintani kellett és a büszkeségtől ragyogó arccal mantrázni, hogy "ez aztán nem semmi!" just say.
megjegyzés2: nagyon örülök az öcsém sikerének és azt is értem, hogy ez egy kézzel foghatóbb siker, mint megtalálni a Sóvidék és a Kis-Küküllő mente talán utolsó öntőasszonyát.
megjegyzés3: Rózencziék bekaphatják!
