a mai nap

az elfojtott sírógörcsök napja.

meghasonlás

reggel 9-re már végeztem a reggelimmel, a fürdőszoba teljes kitakarításával, betettem egy adagot mosni, megpucoltam a vécét, felmostam, összehajtogattam és elpakoltam a ruháimat és már rég elolvastam minden mai hírt az indexen, velveten és a facebook-on is csekkoltam az összes ismerősömet.

és ma szombat van.

mit fogok csinálni a nap hátralévő részében?

mindig

Még mindig tudnálak szeretni, de már nem akarlak.

diet

tegnapi vacsi (egész napos rohanás/éhezés után):

előétel: Mami-féle töltött kápi
főétel: marhapörkölt tésztával, krumplis pogácsával lekísérve
desszert: még négy-öt öklömnyi pogácsa, csak úgy fojtás gyanánt

omnyomnyom

pokol

mindenkinek megvan a maga pokla. az enyém, azt hiszem, egy 4-6 villamos délután félötkor.

ha pszichológiát tanulnék

akadémiai székfoglalóm címe és témája a következő lenne:

"összehordja a szemetet a szél" avagy lelki nyomorékok túlkompenzációs stratégiái egy imaginárius közösségben

lyukat kéne vágni a kádba

annyi érzés kavarog bennem, hogy egyiken sem érek rá túl sokáig rágódni. még nem döntöttem el, hogy ez most jó vagy rossz dolog.

over and over again.

vannak történetek, amiket addig kell mesélni, amíg megkopik a fényük. amíg minden váratlan fordulat frázissá szelídül és végül nem marad semmi belőlük, csak fénytelen, fáradt másolata valaminek, ami egyszeri, gyönyörű és megismételhetetlen volt.

belefáradtam abba, hogy csak nekem fájjon minden fájdalom, hogy csak engem szomorítson minden szomorúság. mert már annyiszor fájt, annyiszor szomorított, hogy erejét vesztette mindez. ha jelentett is valamit, most már csak egy olyan teher, amit nem akarok tovább cipelni.

úgyhogy én most itt ezzel végeztem.

boldog órák a könyvraktárban

itt következnének a szegény könyvtáros panaszai.

egyszerűen leírhatatlanul fájdalmas, milyen arrogáns, ostoba és életképtelen emberek járnak egyetemre és könyvtárba. mindenkiből hiányzik az előzékenység, nagyvonalúság és empátia. bejönnek zárás előtt 5 perccel és követelnek, mert nekik ez jár. és látom az arcukon az önelégült vigyort, amikor én puszta jófejségből leszaladok a könyvért/kottáért, felmászok a polc tetejére és igyekszem megakadályozni, hogy összepréseljen egy másik, ami éppen önálló életre kelt.

eleve olyan hangon szólítják meg a könyvtárosokat - akiknek amúgy a jóindulata sokban segítheti egyetemi pályafutásukat még a következő 3-5 évben - mintha a kis elsős gólya a seggéből rántotta volna elő mindegyiket.

a többiek pedig megalázkodóak, elveszettek és inkább megsajnálni valók, mint igazán szimpatikusak. kevés olyan ember jön be a könyvtárba, aki magabiztos, kedves és tudja mit akar, de azt is tudja, hogy egy "kérem" meg egy "köszönöm" sokkal hatákonyabb, mint az órát mutogatni és azt kiabálni, hogy "de még 5 percem van, addig nem vagyok köteles kimenni, hanem itt állhatok és maguknak ki kellene szolgálniuk, mert egy dohányboltban dolgozom és ott is amíg van vevő addig nem kapcsolom rá a villanyt és... stb." egyébként én személy szerint ebben a kérdésben még igazat is tudok neki adni, de egy kis 18 éves fiúcska és az ő hihetetlen egója ne vegye a bátorságot, hogy a nála jóval idősebb kolléganőimmel ilyen hangnemben beszéljen.

dráma az áltsuliban

gondoltam, lássa hasznomat szűkebb családegységem, ezért beálltam anya típusú szülőszemélyem keze alá, hogy a jövő reménységeinek (6. osztályos kisdiákok) történelemtudását megismerjem. tulajdonképpen látni szerettem volna, hogy mégis mi a helyzet a mai általános iskolások szellemi képességeivel... az eredmény lesújtó.

legkedvesebb anomáliám, és a rómaiak zsenialitását dicsérő bravúr, hogy már Róma megalapítása előtt meghódították Pannóniát - és mindezt még azelőtt, hogy a görögök először megrendezték volna az olimpiai játékokat.

az, hogy az "egyistenhit" és "többistenhit" fogalmakról csak körülbelüli elképzeléseik vannak, egyértelműen a gondolkodás teljes hiányára vall - mindössze annyit tudnak, hogy ezeket együtt emlegette a tanár az órán és a kettő egymással ellentétes dolgokat takar. ezért aztán majd a feladat kitöltésénél előbbihez beírja, hogy "zsidó nép," utóbbihoz pedig simán odabiggyeszti, hogy "mezopotámia, egyiptom, fönícia." és ezt nem egy-kettő, hanem legalább féltucat következetesen így csinálta.

a teljességhez hozzátartozik, hogy többen voltak, akik szinte hibátlan vagy stabilan jó pontszámú dolgozatot írtak.

még mielőtt valaki a pedagógus felelősségét kezdené emlegetni, nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy édes jó anyámnál kevés jobb tanár mozog kis hazánk iskoláiban. másrészt ez egy ismétlő dolgozat volt, aminek a feladatait (pontosan ugyanezekkel a példákkal!) már az előző órán megoldották. ilyen formán a dolgozat azt akarta felmérni, hogy otthon mennyit foglalkozik a kurvakölök az iskolában leadott anyaggal. hát na. pont ennyit.

napi Lilla

ingyen volt, nekem ennyi elég ahhoz, hogy jól érezzem magam

Olcsó vagy

nem

de nem lehet rám árcímkét ragasztani

Ha meghívlak egy sörre akkor szeretsz?

nem

minimum kettőre

Ú

neked könnyű dolgod van

úgyhogy ez így nem ér

Mer?

egy vadidegennek sokkal többet kéne tepernie a szeretetemért

5:01pm

De én sokat tepertem régebben:D

XD

hogy szakadjon rád a plafon

Kösz:R

Chat Conversation End

Sent from Messenger

bodza

szerintem majdnem 10 éve nem ittam bodzaszörpöt, de a múlt éjszaka tetemes részét (az éjszaka közepén megejtett őrült sámántánctól eltekintve) azzal töltöttem, hogy bodzaszörp ivásról... izé: vedelésről álmod(oz)tam.

egyébként pontosan olyan az íze, mint 10 éve vagy tegnap éjjel álmomban.

felzaklatott az eset

hála annak, hogy tegnap ismét szóba került ez a dolog, egész éjjel forgolódtam, cikáztak a gondolatok a fejemben, lehetséges (vész)forgatókönyveket gyártottam a találkozásunkra és összességében ébren töltöttem az egész éjszakát. mikor elaludtam, akkor meg természetesen egyáltalán nem volt pihentető, hanem zaklatott, mozgalmas álmodás.

ma pedig nem akarok találkozni senkivel.

take me back to the start

furcsa, amikor a már egyszer eltemetett érzések váratlanul újra felbukkannak, változatlan intenzitással, csak éppen már bizonyos belátások és némi józanság szűrőjén keresztül. én is meglepődtem azon, hogy felidézve a történteket, mennyire eleven még ez az egész - mert az, hogy nem veszek róla tudomást, még nem azt jelenti, hogy sikerült lezárni.

azt hiszem, az idő önmagában nem elég, de még a legszilárdabb elhatározás is kevés ahhoz, hogy egy ilyen intenzív érzelmi hatást semmissé vagy minimum elviselhetővé tegyen. annyival lett csak könnyebb, hogy távolabb vagyok a történtektől. maguk a problémák, kérdések és félreértések aktualitásukat vesztették. az eszemmel tudom, hogy már hiábavaló és fölösleges mindezt folyamatosan életben tartani magamban, de sajnos ehhez a ráció kevés.

azzal nyugtatom magam, hogy mindez már nem valóság.

az én formám

és azt még nem is meséltem, hogy tegnap lehúzott sliccel ballagtam keresztül Monoron. aki esetleg látta a rózsaszín csíkos kis bugyimat, annak üzenem, hogy legközelebb bátran szóljon rám, mert tulajdonképpen nekem annyira nem volt jó hülyét csinálni magamból.

még mielőtt elkezdeném ugyanott folytatni, ahol abba se hagytam.

meg kell tanulnom nemet mondani az alkoholra.

a megkerült macska

egész éjjel szorosan összekulcsolt kézzel mormoltam a mantrát, hogy a Jóisten vezesse haza az elcsatangolt jószágot, mert még egy macskát képtelen lennék a veszteséglistára tenni.

és a Jóisten meghallgatá vala könyörgésemet.

ma délután éppen indultunk Pestre, amikor panaszos, kétségbeesett nyávogásra lettem figyelmes. elindultam az utcán, követtem a hangot és egy hatalmas fűzfán három házzal arrébb megtaláltam a hang forrását: ott gubbasztott Majmi. a fa alatt két hatalmas kutya csaholt és ugrált fel egyre magasabbra annak reményében, hogy majd a zsenge macskahúst szopkodhatják le a törékeny macskacsontokról. amikor Majmi meglátott, kis híján leesett a fáról, igyekezett volna hozzánk, de ezt így nem lehetett kivitelezni.

a történet a következőképpen oldódott meg: öcsémet hazaküldtük, hozza el a három részes, kitolható nagy létrát, hogy az utcáról a kerítésnek kívülről támasztva fel tudjon mászni a dögért. természetesen a ház lakója a csöngetésre nem jött ki, de amikor egy létrán egyensúlyozva próbálta öcsém a fűzfán ragadt állatot kimenekíteni, akkor kiszédelgett a bácsi az udvarra és mi kézzel-lábbal, kiabálva magyaráztuk neki  a kutyák eszeveszett ugatása közepette, hogy mit is csinálunk éppen.

a szerencsétlen állat másfél napja étlen-szomjan küzdött a fán az életéért, úgyhogy el lehet képzelni, milyen állapotban volt idegileg és fizikailag is... de lényeg a lényeg: a Majom előkerült, a mi lelkibékénk helyreállt, a hálámat meg majd még éjszakákon át fogom rebegni, mert ha valami, akkor ez egy igazi csoda.

imádság az elveszett macska előkerüléséért

"Uram, tudom, hogy sok gondod van velem és bőven adok elfoglaltságot, de kérni viszonylag ritkán szoktam... "

gondokkal

a családom tagjai azt találgatják, hogy vajon terhes vagyok-e... azt hiszem itt az ideje, hogy engedjek a nyomásnak és én legyek édesanyám fogyókúra-missziójának következő áldozata.