egy újabb kudarc margójára

vannak felismerések, amik nagyon szorosan követik egymást, kéz a kézben járnak és óriási terhet vesznek le az ember válláról. annak belátása, hogy én sosem tudtam fontosabb lenni a saját téveszméinél vagy kényszerképzeteinél, az egyik. ami még ennél is felszabadítóbb, hogy akkor már magyarázkodnom sincs miért. a cserébe járó durva cinizmusért amúgy sem fogok házhoz menni, bármilyen jó érzékkel is tudom alakítani a mártír figuráját.

ajtók és a kulcsaik

sokat kell még tanulnom magamról. megfogalmazni az elvárásaimat és azt, amit mindezért nyújtani tudok. fejlődni akarok, jobb és tartalmasabb életre vágyom, és egy olyan emberre, aki szellemileg is partner tud lenni mindebben. 

most minden adott ehhez, sőt! ritkán adódik az ember életében meg annak a lehetősége, hogy már a legelején tudja: korszakhatárhoz érkezett. egy olyan ajtó van előttem, aminek a kulcsa már rég a zsebemben volt, még ha nem is tudtam róla.

mindenki sérült

Nem szeretsz. Érzem.
- Hogy engem? vagy magadat?
Magadban döntsd el.

Fodor Ákos: Oldás & kötés