az elmúlt 2 hónapban a következő országokban jártam: Erdélyben kétszer, Németországban, Csehországban, a Kanári-szigeteken, és mindezt kiegészítettem egy szegedi hosszú hétvégés lánybúcsúval (nyilván nem az én leányságomtól köszöntünk el, de ezt gondolom nem kell hosszan magyarázni).
mivel egész ősszel azért dolgozzak, hogy majd tavasszal és nyár elején legyen miből Budapest és Lucca között ingáznom, úgy voltam vele, hogy az utazásra szánt pénzt fordítsuk az eredeti terveknek megfelelően világlátásra, épp csak az úticélok listája bővült - a szélességi és hosszúsági fokokról nem is beszélve.
annyi kaland, annyi élmény volt ebben a két hónapban, annyi teljesség és tartalom, ami gyógyír a lelkemnek, amiből bőven tudok táplálkozni még akkor is, amikor a maihoz hasonló álmos, lusta, merengős (mondjuk ki: szomorkás) napok jönnek. újra jó elmenni és jó hazajönni, elindulni és megérkezni anélkül, hogy valaki más terheit cipelem közben.
persze, teljes érzelmi függetlenség még nincs, de ezek csak egy nagyon távoli boldogság visszhangjai, amikbe ugyan beleborzongok, de már nem keserű a szám íze. hónapok teltek el, de világokban mérhető a távolság.
