mi? mi!

ha megkérdezné tőlem valaki (vagy csak úgy spontán módon egy unalmas péntek délutánt szeretnék igazán mély tartalommal megtölteni és töprengeni kezdenék azon, hogy) mitől működik a kapcsolatunk a sráccal, biztos nagyon sok minden jutna eszembe.

persze vannak alapvető dolgok, amik bármilyen jellegű emberi kapcsolatot működőképessé tesznek/tehetnek: kommunikáció, türelem, empátia. ha azonban magunkra gondolok, amellett, hogy nyilván ezek az alapok itt is adottak, speciálisan ránk jellemző dolgok jutnak eszembe: felszabadultság, játék, nevetés. és főleg az utóbbi, a nevetés - és ehhez kapcsolódóan mindkettőnk (köztudottan és vitathatatlanul) remek humorérzéke.

amikor vele vagyok, úgy érzem, én vagyok a legcsinosabb, legelbűvölőbb lány a világon - és nem csak azért, mert nevet a vicceimen. 

3x1

van az a kezdeményezés, hogy "3x1 és jobban megy!" - arról van szó, hogy hetente három alkalommal sportolj egy órán keresztül, így egészségesebb és fittebb életet élhetsz. ez egyébként egy tök király dolog, és nem csak az ötlet miatt.

én a lovaglást választottam - vagy a lovaglás választott engem. sose gondoltam volna, de őszintén ajánlom mindekinek! jó, hát nem olyan, mint delfinekkel úszni, de sokkal menőbb mint a kutyasétáltatás és azért többé-kevésbé elérhető mindenki számára.

szó se róla, ha magamnak kellene finanszíroznom, a kérdés a következőképpen nézne ki: lovagolok a héten három órát és akkor három napig nem eszem vagy hagyom a lovaglást és a napi betevőt választom? szerencsére a sokat emlegetett szülői pénztárca ebben az esetben is védőhálóként óv a szembesüléstől. ettől függetlenül viszont havonta néhány alkalommal, de egy életben legalább néhányszor mindenképp érdemes lóra pattanni!

mikrózott fagyi

több olyan dolog van velem kapcsolatban, ami minimum megmagyarázhatatlan, de inkább a perverz kategóriába hajlik.

az, hogy imádom a dobozos fagyit (minél nagyon kiszerelésben) még nem feltétlenül furcsa. inkább a fogyasztási szokásaim szoktak megbotránkoztatni másokat: megmikrózom. 50 másodperc alatt krémesen folyósra olvad és nekem nincs más dolgom, mint élvezni a hűs édességet.

sweet home

jöttem fel a lépcsőházban és egy férfi olyan gyönyörű szépen köszönt nekem, hogy egyből itthon éreztem magam.

sportolni jó

a biciklizés kemény sport. komolyan.

szembeszélben meg pláne. 

... és még a lovardába is ki kell tekerni, ami jó kis bemelegítés lesz.

rouge

álmomban valami szörnyű színű rúzzsal próbáltam kirúzsozni a számat, de az akció teljes kudarcba fulladt - csak maszatoltam, na meg el is törtem szerintem a célszerszámot.

meg történtek még dolgok, gondolom, de többre nem emlékszem.

naivitás

alapvetően konfliktuskerülő vagyok. és nem abban az értelemben, hogy nagy ívben igyekszem elkerülni az összetűzéseket. egyszerűen annyira nagyvonalúan elnéző vagyok másokkal szemben, hogy nagyon sok idő és/vagy valami olyan cselekedet, amit mélységesen elítélek, kell ahhoz, hogy én felemeljem a hangom. egyszerűen nem kreálok konfliktust ott, ahol nincs értelme.

ezt a hozzáállást nem mindig érzem kifizetődőnek. sőt, a külvilág nagyon könnyen félre is értheti. ami részemről merő jóindulat (tudniillik az, hogy én belátva saját hülyeségeimet, mások érthetetlen tettei fölött is felülemelkedem azzal a jelmondattal, hogy "mindenkinek megvan a maga dilije"), az más számára oda nem figyelés vagy tekintettel nem levés.

ezt szerintem a nyílt kommunikációval lehet a legjobban orvosolni. nyilván ez időigényes, kellő nyitottságot és nem pedig kicsinyes roszindulatot kíván; a sértettség hiábavalóságának felismerését és a másokba (és az ő jóságukba) vetett megmagyarázhatatlan és kitartó hitet.

vajon van még ilyen?

próbálkozunk, próbálkozunk - egyszer csak sikerül

ilyen és ehhez hasonló frappáns hozzászólásokkal próbáltak már felszedni, mondanom sem kell, hogy leggtöbbször teljesen sikertelenül:

1.: "szia, te vagy az a lány, tegnap este a Rocktogonból?" - nos, ezt a kérdést a 20 éves kispál koncertet megelőző sorban állásnál szegezte nekem egy srác (aki, mint tudjuk, összeszűrte a levet egy lánnyal előző este a rocktogonban), de csalódást kellett okoznom neki. nem én voltam az a lány.

2.: "sziasztok csajok, szegediek vagytok?" - a SZIN hivatalos (és minden bizonnyal kötelező) ismerkedő szövege. minden pasi így próbált beszélgetést kezdeményezni... inkább kevesebb, mint több sikerrel.

3.: "te is bringás vagy?" - ezt a kérdést akkor szegezték nekem, amikor a gólyatáborban egy kölcsönvett (einstandolt) biciklis sapkában partyztam 3 napon át. szóval nem én, csak a sapkám az.

4.: "de jó, te is szoktál mászni?" (he?) "tudod, sziklát..." - a filingrán alkatomra és a keskeny kis vállaimra utalva kérdezte ezt egy srác, szintén a gólyatáborban. nem lett a szívem csücske, maradjunk annyiban.

5.: "bocsi, általában nem szoktam idegeneknek ilyesmit mondani, de... lerajzolhatlak?" - hát. ezt inkább hagyjuk.



+1.: "szia cica, van gazdád?" -  ez több, mint egy éve volt, és én azóta is a kiscicája vagyok valakinek. :)

éber álom

van az az állapot, lefekés után de még elalvás előtt, amikor a tested már takarékra kapcsol. az izmok elernyednek, a lélegzetvétel lelassul, a szervezet készen áll a pihenésre.

ilyenkor befelé figyelek. elkezdenek vadul cikázni a gondolatok a fejemben, szinte hallani lehet a fogaskerekek kattogását. ez az a pillanat, amikor összegzek, értékelek, tervezek, szervezek, nosztalgiázok.

...  és ilyenkor csodás blogbejegyzések születnek, amiket sosem vetek képernyőre.

casting és költözés

jelentem, beköltöztem! az első éjszaka pont olyan volt, mint egy teljesen átlagos első éjszaka az új albérletben: helykeresés, kevés alvás.

lassan a casting is véget ér. be kell vallanom, nem vagyok jó ebben. mindenkit nagyon szeretnék megmenteni az utcára kerüléstől, kvártélyt és szerető közösséget adni neki, ahol kibontakozhat és megmutathatja, mennyire nagyszerű ember. a személyiségem egyik legtipikusabb, oroszlán jegyhez méltó, vonása: a nagylelkűség.

a szobatársam megtalálása viszonylag könnyen ment, meg is lepődtem rajta, mennyire egyértelmű volt a választás. mindig is tudtam, hogy az univerzum kiegyenlíti a számlát: egyszer büntet, másszor jutalmaz. azt hiszem, a fiú lakó kiválasztása problémásabb lesz... főleg úgy, hogy nem is velem kell kompatibilisnek lennie a kedves delikvensnek (bár az sem árt... ), hanem a már meglévő fiú lakóval (nevezzük Z-nek).

c'est la vie.

laura marling

mert ez a nap sem volt haszontalan, ha rábukkantam egy újabb csodás énekesnőre! ezt mindenképp tessék meghallgatni.

megint egy

hosszú idő óta most először nem néztem meg a monori tűzijátékot, hála az apámnak. egy újabb csodás dolog az életemben, amit bámulatos gyorsasággal és félelmetes érzéketlenséggel tudott tönkre tenni.

nagyon félek attól, hogy öregasszony leszek - nem nagymama, hanem az az igazi öregasszony. magányosan, botra támaszkodva botorkálok a kertecskémben, etetem a tyúkocskáimat és mindenért az apámat fogom okolni.

bár ahogy halad, minden esélye megvan rá, hogy ne alaptalan legyen a dolog.

visszaszámlálás

arra gondoltam, hogy összeszedek néhány fényképet a nyárról. hiszen holnap költözöm Pestre, ami hivatalosan is valami átmeneti időszak kezdetét jelenti a szünet és az újabb szemeszter között. a senki ideje, az akklimatizálódásra és az új rendszer kialakítására szánt napok.

félelemmel vegyes boldog izgalom.

mesterségek ünnepe

családilag ostromoltuk meg a várat és vetettük bele magunkat az izgalmasnak ígérkező fesztiváli kavalkádba. néhány jogos vagy legalábbis annak vélt kritikai észrevétellel járulok hozzá a reklámhoz. aki az alábbiakat nem hiszi, járjon utána! ;)

én ugyan tavaly is voltam már kint, de akkor épp csak a szélén kapirgáltunk - erre most döbbentem rá. az egy évvel ezelőtti időhiányos rohanást most egy egész napos, lassú folyású családi andalgásra cseréltük. ahogy kiszámoltuk, 7 órát sikerült eltöltenünk rendületlen nyálcsorgatással, talpalással és költekezéssel. a mesterségek ünnepe tényleg egy monumentális népünnepély, színpompás forgatag és turistacsalogató látványosság.

a jól megszokott magyaros keserűségnek szabad folyást engedve álljon itt néhány negatív tapasztalat: csillagászati árak a portékák és szolgáltatások terén, hömpölygő tömeg mindenütt, egymástól alig-alig különböző standok végeláthatatlan hosszú sora. mindez persze valahol érthető és természetes, de ha az atyai pénztárca nem védett volna a kínos szembesüléstől, hát... maradjunk annyiban, hogy nem a hőgutától estem volna össze az első 100 m után.

de na, ez összességében mégis csak csodás és egyedülálló dolog! nagyszabású és izgalmas kulturális reprezentáció, kirakodóvásár, hagyományőrzés, népművészeti gyorstalpaló - egy ilyennek pedig kell, hogy legyen helye a nemzeti kulturális eseménynaptárban.

albérletkereső gyorstalapaló

(mindenkinek, aki úgy érzi velem akar élni)

1.: gondolkozz!
ez az első és legfontosabb. tisztázd magaddal, mit akarsz, hol akarod, mennyiért akarod és miben vagy hajlandó kompromisszumokat kötni. fogalmazd meg a kérdéseidet vagy azokat a sarkalatos pontokat, amik a legfontosabbak számodra. ez irtó sokat fog segíteni, amikor már tucatnyi lakáson vagy túl és még ugyanennyi van hátra - na meg a hirdetőnek is, aki egy tucatnyi érdeklődőn van túl és ugyanennyi van hátra.

2.: tartsd észben a telefonálás egyezményes alapelveit!
senkit nem zaklatunk kora reggel, ebéd időben vagy késő este. te sem örülnél neki, és más sem. ha már volt olyan jó arc az illető, és a kedvedért letette a villát, köszönj és mutatkozz be!

3.: azzal, amit mondasz és ahogy mondod, kialakítod az első benyomást magadról
ez az a pont, ahol kapásból bukhatod a helyet. legyél lényegre törő és összeszedett: a hirdetés feladója naponta 5-6 alkalommal bonyolít le hasonló bájcsevegést, fölösleges és szükségtelen minden barokkos körmondat. ahhoz, hogy ezt meg tudd valósítani, elengedhetetlenül fontosak a már korábban megtett előkészületek.

4.: ragaszkodj a személyes kontaktushoz!
én gyűlölöm a bonyolult, rohangászós dolgokat, de az albérletkeresés máshogy nem megy. még ha hihetetlenül határozott is vagy, na meg a legmegnyerőbb hirdetés ellenére is menj el, nézd meg, járj utána. ilyenkor ugyanis nem csak az derül ki, hogy hol fogsz lakni, hanem az is, hogy kivel - és mindkét körülmény komoly buktatót jelenthet egy meggondolatlan költözésnél.

5.: mutasd meg magad
ha többen pályáznak ugyanarra a helyre - és általában ez a helyzet - az ember kénytelen a legjobb formáját hozni a személyes találkozásnál. ehhez viszont elengedhetetlen, hogy tisztában legyél azzal, ki is vagy tulajdonképpen, és ismerned kell a módját annak, hogyan tudod láthatóvá tenni mindezt. nyűgözz le mindenkit, varázsold el a "zsűrit", de kínosan ügyelj arra, hogy mindez ne legyen hazugság vagy valami jól sikerült álca. az együttélés során nagyon hamar ki fog derülni, ha erről van szó. egy szó, mint száz: légy a legjobb önmagad!

die manner von heute

most, hogy lakótársat keresek, elég sokan hívnak (eddig kivétel nélkül fiúk). nem reprezentatív felmérésem alapján azt kell mondanom, hogy szörnyen elveszett ez a generáció.

mindenki próbál irtó udvarias lenni, esetlenek és felkészületlenek (nem tudnak 3 épkézláb kérdést megfogalmazni az albérlettel kapcsolatban). a legrosszabb, hogy kivétel nélkül basztak elfelejtettek bemutatkozni. körülbelül így néz ki egy telefonbeszélgetés:

- tessék
- jó napot kívánok/hello (néhányan tényleg magáznak ... beszarás), a kiadó szoba iránt érdeklődnék.
- igen, jó helyen jársz.
- hát hogy öö... aktuális-e még?
- igen, még keresünk embert.

és itt általában véget érne a beszélgetés, ha nem kezdeném el 1. kedvesen oldani a hangulatot 2. vázolni a paramétereket. jó, nem könnyítem meg a helyzetüket, de tulajdonképpen miért is tenném? életképes, jó kommunikációs képességekkel megáldott, kedves és a szükséges kompromisszumokra kész lakótársat keresünk!

lóra!

ezt nem fogjátok elhinni!
lovagolni járok. már egyszer voltam.

sosem gondoltam, hogy "öreg koromra" (22 év, khm) találok rá a lovaglásra. de a kisöcsém elkezdett járni, és egy hirtelen ötlettől vezérelve elmentem ma vele én is. két dolog durva ebben: anno 10 éve egy nyarat konkrétan végiglovagoltam, és állítólag nem is voltam olyan béna. a másik pedig az, hogy ez a mai napig látszik, valahol megmaradt az elsajátított mozgáskultúra és tényleg nem vagyok olyan béna. két-három hét múlva már mehetek terepen lovagolni a kis edzőmmel és ezzel egy gyerekkori vagy még régebbi álmom teljesülne.

csak hát úgy néz ki, 21-én költözöm Pestre, ami nem éppen kedvező körülmény. amit tenni tudok, hogy heti 2-3 délutánra hazajövök, na meg a hétvége. de hé, egyszer kell megvenni a bérletet, és annyit fuvaroztatom magam a mávval, amennyit csak akarom. és ebben az esetben igenis akarni fogom.

útravaló

két napja nagyüzemi körülmények között állítjuk elő itthon a lecsó-befőttet. a nagy lekvárfőző lábos alatt megállás nélkül megy a tűzhely és a kezem már ébredéskor marokra fogja a kést. reflex.

a külön élő egyetemista szájában jó előre összefut a nyál már a puszta gondolattól is, hogy a szűkös és szegényes hónap végi étrendet mennyire fel tudja dobni egy-egy adag ilyen otthonról hozott lecsó. halleluja.


felköltözés előtt mindig kicsit olyan, mintha egy 10 hónapos télre készülnék vagy valami igen hosszú útra. egyenesen az ismeretlenbe.

outfit1

a ruhatárammal kapcsolatban még egy kis kiegészítés: hosszú vásárlások után most ott tartok, hogy szinte csak turkálóból származó ruhák vannak a szekrényeben. és ebben a kisestélyitől kezdve benne van minden a nadrágokon és blúzokon át a szoknyákig, ruhákig.

és akkor lássuk, miben fogok ma bevonatozni Pestre:

ez tipikusan egy olyan szett, ami egyszerű és (szerintem legalábbis) nagyszerű - kényelmes és imádom a színeit. az meg gondolom nyilvánvaló, hogy a szoknya volt a meghatározó kiindulási alap.

...és az arcomat azért nem engedem látszani, mert nem az a lényeg. meg mert szörnyű a hajam éppen. ;)

mein Stil

a stílus terén igazán későn érő vagyok.

ezt persze nem úgy kell érteni, hogy még a 20. születésnapomra is anyukám készítette ki a ruhámat. inkább csak elhúzódott az a bizonyos útkeresés. a különböző stílusok között egyszerűen kereszttűzbe kerültem, és őszintén szólva sokáig nem éreztem magam igazán otthon a szekrényemben.

a helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor az életemben egyre nagyobb szerepet kapott a turizás. egyfelől itt nem csak a fast fashion darabokból állt a kínálat, másrészt ténylegesen választásra kényszerültem minden egyes alkalommal. a turkálós ruhák árfekvése mellett viszont a tanulópénzt sokkal könnyebben tudtam megfizetni, szóval lehetett próbálkozni és kudarcot vallani sokszor egymás után. szépen lassan azonban kikristályosodott, mi az ami igazán én vagyok. mármint az öltözködés terén.

...ezt egyébként irtó nehéz lenne meghatározni. íme egy kísérlet erre: szeretem a szoknyát, ruhát és a kényelmes, könnyű anyagokat. igyekszem hangsúlyozni a pozitív adottságaimat, a nagy fenekemet és vastag combjaimat pedig elrejteni. bírom a mintákat, színeket, formákat, meghökkentő szabású darabokat, de szigorúan a racionalitás és hordhatóság keretein belül. egy kicsit mesebeli, egy kicsit nosztalgikus, fene se tudja mennyire "trendi," de hé! ez vagyok én.

és hogy miért hoztam szóba ezt az egészet? mert a blogban ezentúl időről-időre mindez vizuálisan is meg fog jelenni - az új "what to wear today?" rovat keretein belül. ennyi magamutogatás tulajdonképpen még éppen illik is egy ilyen ego-blogba.


(az ötlet forrása egyébként Nellitől származik, aki szintén meg szokta osztani a saját összeállításait. nem akarok én udvarolni, de van köztük egy-két nagyon "váó!" és egy cipő, amit a mai napig nem tudok elfelejteni... )

ágaskodik a tenni akarás*

szépen lassan megtöltöm tartalommal a napjaimat. apró dolgokkal kezdem, és így próbálok egyre inkább tevékeny és produktív életet élni. ez remélem az én kis közepesen elhanyagolt blogomban is megjelenik majd valamilyen módon.

újabb nagy szavak, még újabb nagy elhatározások. két hétig bírtam a tespedést, ez most már valami, ami azután jön.


*a kifejezés nagypapámtól származik és a "buzog (bennem) a tettvágy"-gyal azonos jelentésű szófordulat. csak hát na, mennyivel izgalmasabb!  

banános joe

amikor az apám ezredszerre is inkább a Banános Joe-t nézi, mint bármi mást, ami éppen a tévében megy, akkor érzem csak igazán, hogy örökbe fogadtak. pedig állítólag nem.

az esetek nagy részében fogalmam sincs, hogy mi a fészkes fenét keresek én itt.

semmit se

a személyiségem leggyengébb pontja a semmittevés iránt érzett hihetetlen és azt hiszem ösztönös vonzódás.

tervezgetek, erőt gyűjtök és aztán ennyi. jó, ez azért így nagyon rosszul hangzik, a helyzet persze a valóságban nem ennyire tragikus. most csak az van, hogy jobb és sikeresebb életre vágyom, és rettenetesnek tűnik a gondolat, hogy ezért nekem kell - mert csak én tudok - tenni.

és még csak nem is szeretem ezt az erőtlenséget.

london 2012

be kell vallanom: olimpiai lázban égek.

természetesen irtóra szurkolok a magyar csapat minden tagjának, de a verseny során újabb kedvenceket is találok. a tegnapi kalapácsvető döntőben szúrtam ki magamnak Murofusi Kódzsit, a szám 3. helyezettjét. hát na, szerintem nagyon helyes. :D az édesanyja romániai magyar, ami számomra óriási meglepetés volt. és akkor legyen itt a jóképű japán versenyző fotója is...

egy kapcsolat buktatói

(filmezés közben. megállítható adás. srác lelép.)

- ne állítsd le!

- de, nem akarom, hogy lemaradj róla

- ... akkor már pisilok is egyet

- nem bírom a mély hangrendű toldalékaidat!

a 22.

hát én nem tudom, mi ez a remek időzítés, de valahogy mindig minden a születésnapom előtt romlik el. így lesznek megbocsáthatatlan születésnapok, mint a 20. 

csak remélni tudom, hogy ez a mostani valamivel azért jobb lesz.