karácsonyi csoda

ma valami olyasmi történt, amiről sosem hittem volna, hogy valaha is sor kerülhet rá: sikerült vennem egy fekete, magasszárú (velúr)bőr csizmát!!!

hát ez valami hihetetlen, annyir csodás és kényelmes, mintha a lábamra öntötték volna. azt hiszem ez az érzés a boldogságoz valami nagyon közeli dolog lehet.

hol? hol? alkohol!

elcsípett beszélgetés két, az unokája szalagavatójára látogató nagymama között:

- a Papa nem jött el?
- áh, dehogy
- ő már nem megy ilyen helyekre...
- … még kocsmába se jár.

ennek tükrében különösen büszke voltam a nagypapámra, amikor kb 20 perccel később egy benzinkúton a következőre lettem figyelmes: fürkésző tekintettel kóválygott a polcok között, gondoltam, csak megkérdezem már, hogy mit keres?

- azon gondolkodom, hogy vajon lehet-e itt sört kapni?

úgyhogy az útra magunkhoz is vettünk három dobozos söröcskét, csak hogy tudjunk mibe kapaszkodni a Mecsek szerpentines útjain.

ezzel a mondattal hívd ki magad ellen a sorsot

"lemegyünk, megiszunk egy-két sört, aztán jövök is haza."

univerzum: …challenge accepted.

MrDzsónak ajánlva

mindenki ugyanazokat a köröket futja.

lehet méricskélni patikamérlegen, hogy kinek az életében több a szomorúság, de fölösleges. mindenkit visszautasítanak, megbántanak, elhagynak, átvernek vagy egyszerűen csak ignorálnak - sémák vannak, amiket előbb-utóbb illik megtanulni kezelni.

pedig úgy szeretném, hogy végre valaki igazán egyedi módon törje össze a szívemet.

keresztanya-lánya program

amikor Dórával már egy közös kocsmázás helyett inkább beülünk a Café Zsivágóba egy forró csokira/kávéra és egy répatortára (jegyzem meg, mind isteni finom volt), akkor azzal az érzéssel sétálok haza, hogy ez nem a gyengeségünk jele, hanem valami más.

a "felnőtté válás" és más nagy szavakkal most inkább mégsem dobálózok, de határozottan érzem az ebbe az irányba mutató tendenciát. és ez jó.

mert a fedeles lovarda a gyengéknek való

beköszöntött a tél. ezt onnan tudom, hogy most már reggelente -5 fokban lovagolok és törik a keményre fagyott talaj Szájhős patája alatt. ilyen adottságok mellett nem tudunk ugróedzést tartani, úgyhogy más időpontokat kell majd találni.

már sötétben kelek, sötétben indulok ki a lovardába és csak a nyergelés végére emelkedik elég magasra a nap ahhoz, hogy lássam is. hiába süt, nincs már ereje és a dér az edzés végére sem olvad le a karámfáról.

Szájhős fülére kiül a dér. meg a bajszára is. a szőre puha, meleg és selymes, mint egy kiscsikóé, akit épp most hoztak be a ménesből.


onnan tudom, hogy tél van, hogy kicsit minden halott. nincsenek hangok, zajok, neszek, nem látni mozgást és a levegő metszően hideg és mozdulatlan. szikrázó, fényes és élettelen - mintha csak egy hógomb belsejében mennék körbe és körbe miközben "vágtáztasd fel! külső szárral vedd fel és a belsővel mozgasd át!" na meg persze "a kanyarban finoman meghajlítom, külső száron fordítom és közben vágtáztatom..."

kis pesti abszurd

helyszín: Oktogon
időpont: ma délben
szituáció: élő vegyifegyverként sétáltattam az influenzám, amikor egy addig tétlenül ácsorgó (egyébként egészen jóképű srác) elém lépett és megszólított:

- szia, bocsi, de nem te vagy szexchat18?

- nem, ne haragudj, én más néven futok…

- biztos? azt beszéltük meg, hogy itt a burger king előtt fogok várni

- bocsi, de nem engem keresel

- biztos vagy benne? hova menekülsz…?

- sietek

- hova?

- megy a vonatom

-…



hát gyerekek, ezért nem hordok magassarkút fényes nappal.

tündérmesék

szeretem azokat a párokat, akik gimis koruk óta együtt vannak és már éppen a házasság vagy ne adj' Isten baba-project fut náluk. ez engem egyáltalán nem kedvetlenít el és még csak azt sem érzem, hogy valami fontos versenyben (nevezzük 'élet'nek) végérvényesen kezdenék lemaradni. az én életem máshogy alakul, ez nem hiszem, hogy önmagában jobb vagy rosszabb lenne. a gimis párok halhatatlan szerelme viszont mindig meggyőz arról, hogy mindenki számára létezik az az ember, akivel egy egész életet le lehet élni.

harc a túlélésért

az influenza nem játék.

sajnos ma muszáj voltam vonatra ülni és bejönni Pestre mert 1. rapid randim volt a TO-s nénivel 2. nem voltam benne biztos, hogy a fiúk képesek életben tartani szegény kicsi Szikrát még néhány napig.

...úgyhogy én ezúton is elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg megfertőztem, mert bár orvosi maszkot nem viseltem, de igyekeztem nagyon szűk körben teríteni a vírusállományomat. tényleg ezer bocsánat.

tegnap estére illetve ma reggelre jutottam el arra a pontra, hogy ültő helyemben már nem szédülök - ebből gondolom, hogy van remény.

most?

szeretném, ha egyszer végre pont úgy és pont akkor történne valami bennem, hogy ne utólag kelljen rájönnöm, milyen sok minden másképp van már, mint valaha volt.

mint valaha hittem volt, hogy van.

csóresz van

a havi bevételem 60 000 forint. ebből kell(ene) kifizetnem az albérletet, megvenni az utazáshoz szükséges bérletet és adott esetben táplálkozni is. na meg persze a szociális életemet finanszírozni, de nyilván ez van a fontossági sorrend alján. ami viszont minden hónapban fel szokott merülni, az a macska ellátása és bizonyos extrém esetekben ruhák, cipők vásárlása (itt nem feltétlen "divatozásra" gondolok, pusztán a folyamatosan elhasználódó darabok pótlására). az egyetemhez kapcsolódó költségek (pl nyomtatás, fénymásolás, könyvvásárlás) most, mivel passzív féléven vagyok, még csak nem is jelentősek, de saját gyönyörűségemre végzett munkámhoz hozzátartoznak.

szóval adott 60e forint, amiből a következő dolgokat kéne finanszíroznom:

lakás: 37 455

lakbér (25 000)
rezsi (egyelőre kb 5 000, de nyilván több lesz a téli hónapokban)
közösköltség (5 255)
DIGI (2 200)

utazás*: 5 270

budapest bérlet (3 850)
máv bérlet (1 420)

ezek a fenti költségek adottak és egy egész hónapra szólnak. pusztán kísérleti jelleggel az elmúlt héten pontosan vezettem, hogy mennyi pénz megy el evésre, szórakozásra, személyes és lakáshigiéniára valamint Szikra életben tartására. azt hiszem, hogy ha ezek összegét megszorzom néggyel és az úgy kapott eredményt lefelé kerekítem, akkor nagyon is jól meg tudom becsülni azt, hogy mennyi a tényleges havi kiadásom. 

bevásárlás: 6 310

élelmiszer (4 960)
tisztítószer (750)
személyes higiénia (600)

szórakozás: 1 640

filmklub (500)
forralt borozás (1 140)

macska: 1 689

kaja (1 200)
alom (489)

9 639 forint/hét

(sem az angol óráim költségét nem számoltam bele, mert azokat anya fizeti, sem a lovaglás költségeit, mert azt meg apa. heti egy alkalommal járok a könyvraktáron*** kívül dolgozni, ez alkalmanként 2 000 ft bevételt jelent, amit a végső elszámolásnál szintén bele fogok kalkulálni.)

tehát, ha egy hónapra akarom kiszámolni, hogy mégis mennyiből tudok megélni, - hozzáteszem, nem is túl nagy lábon -  heti 9 000 ft-os költséggel számolva (ami egy jóindulatú kerekítés eredménye), akkor a következő a helyzet:

37 450 (lakás)
 5 270 (utazás)
36 000 (9 000 * 4, az összes többi kiadás)
-----------
78 720

ehhez hozzáadva a heti 2 000 ft-os keresetem, a következő végeredményt kapom:

összesen: 70 720 forint/hónap

akárhogy is számolom, az a 60 000 ft bizony kicsit kevesebb ennél. kicsit sokkal. ezért is fordulhat elő, hogy ma az utolsó ezresemből vettem magamnak egy 300 ft-os milánói mártást és a macskának almot, mindezek következtében viszont a pénztárcám ürességtől kongó képével kell szemeznem a következő 2 hétben. még jó, hogy fogyózom.




* mindezek diákbérlettel kerülnek ennyibe. igen, ez így nem valami szabályos, hiszen a félévre nincs matricám**, de másként képtelen lennék kifizetni)

** esetleg nem tudtok vkit, akitől szerezhetnék?

*** a hök zseniális tevékenységének hála még ebben a félévben nem kaptam fizut, úgyhogy egyelőre ezzel nem tudtam kalkulálni. állítólag most már megnyílik a pénzcsap, de ehhez a professzionális munkához, amit kedves hallgatói képviselőink végeznek, csak gratulálni tudok.

mélyszegénység van, nem pedig cigánykérdés

nem feltétlenül aktuális, de most arról fogok írni, hogy mit gondolok a "cigányozásról."

véleményem szerint amikor az ún cigánykérdésről beszélünk, eleve rossz alapokról indulunk, itt ugyanis döntően nem etnikai problémáról van szó - mindamellett, hogy valóban, az adott csoport etnikai összetétele egyenletlen és döntően cigányok/romák (mindenki válasszon magának egy szerinte politikailag korrekt kifejezést) alkotják.

van a társadalomnak egy olyan rétege, akik mélyszegénységben élnek, jellemzően alacsony iskolázottságúak vagy teljesen analfabéták, semmilyen szakképzettséggel nem rendelkeznek és a gazdasági stratégiáik, kulturális mintáik a kommunikáció, gyereknevelés, higiénia - és tulajdonképpen az élet majd' minden területén - nagyban eltérnek a többségi társadalomtól, sőt annak szemében deviánsnak hatnak. morális normarendszerük a törvényileg deklarált és társadalmilag elfogadott értékrendtől nagy mértékben eltér.

ez a társadalmi réteg azonban nem csak egy adott etnikum tagjaiból áll! nem attól lesz valaki tagja, mert származása alapján erre rendeltetett - aki mélyszegénységben élő szülők gyermeke, függetlenül attól, hogy milyen a bőre színe, törvényszerűen ebben a közegben szocializálódik és ha nem éri megfelelő hatás (hogy mit értek "megfelelő" alatt, azt majd egy másik bejegyzésben fejtem ki), ami lehetővé teszi, hogy ebből kiemelkedjen (nem pedig erőszakkal kiszakítja!), akkor megmarad abban a társadalmi regiszterben, amiben a belenevelődés révén otthonosan érzi magát.

az, hogy mégis jelen van a "cigányozás" a mindennapi társadalmi diskurzusban, annak köszönhető, hogy a többségi társadalom saját deviáns elemeitől igyekszik elhatárolódni. fájdalmas és nem kívánatos dolog, hogy szembe kelljen néznie azzal, hogy saját "fajtája" ugyanúgy kerülhet ebbe a helyzetbe - ez egy alapvetően a tagadásra épülő önvédelmi reflex. nem vállalok közösséget azokkal, akik hozzám hasonlóak voltak/lehettek, de feladták az általam vallot viselkedési és erkölcsi normákat. van kire mutogatnom, van kit bűnbakká tennem, van kit stigmatizálnom - nem kell belegondolnom abba, hogy természetemnél fogva alkalmas vagyok én is az ilyen jellegű státus- és normavesztésre. mintha etnikailag (ne adj' Isten, biológialag) meghatározott lenne, hogy ki tud elegendő mértékben deviánssá válni ahhoz, hogy kikerüljön a többségi társadalomból.

könnyű a cigányságot kijelölni, mint a mélyszegénységben élők eltérő kulturális sajátosságai és a többségi társadalom normái között feszülő disszonancia okozója, de ez alapvetően helytelen és hibás meggyőződés. az, hogy miért ők vannak többségben a mélyszegénységben élők között, társadalomtörténetileg levezethető. az, hogy miért idegenkedünk még az egzisztenciálisan vagy szociálisan velünk azonos szinten élő romák viselkedésétől is, a kulturális antropológia, romológia/ciganológia és néprajz segítségével leírható és megmagyarázható. de az, hogy ilyen sztereotíp módon felelőssé tegyünk egy egész etnikumot egy alapvetően szociális problémáért, számomra elfogadhatatlan.

macs

a kiscicámból nagylány lett és most a kis kurva dörgölőzik mindenhez a csontos kis seggével, vernyog vagy éppen üveges tekintettel mered maga elé és kétségbeesetten vágyik arra, hogy egy jóképű kandúr magáévá tegye.

szóval nálunk is zajlik az élet.

vákuum

én azt hiszem, hogy ennél elveszettebb és üresebb sosem voltam még.

szomorúság sincs. semmi sincs.

tudatalatt

nagyon furcsa álmaim vannak mostanában megint. nem nyomasztóak vagy félelmetesek, de még csak nem is feltétlenül filozófikus mélységűek, egyszerűen szórakoztatnak. múltbéli események árnyképei. emberek, akik valamikor nagyon fontos szerepet játszottak az életemben. szeretném tudni, hogy mindez mégis mit jelenthet, de nincs könnyű dolgom.

vajon mit üzen a tudatalattim azzal, hogy Monor szépen felújított főutcáján görkorcsolyázok keresztül, közben pedig pocsolyákat és embereket ugrok át?

egy kis mozgás nem árt... a lóf@szt.

Barnabás tegnap feljött velem az albiba és elköltötte minden pénzemet, ma a három testvér közös erővel próbálta az albiban ágy alól, kabátok zsebéből, fiókok mélyéről összeszedni 5 forintonként Barnabás vonatjegyének az árát.

miután egy szertelen 10 évessel és egy bezsákolt macskával a tömött 4-6 villamoson elvergődtünk a Nyugatiig, oda-vissza megjártuk a Westendet egy buta kis konzolos játék visszacserélése végett (mellesleg sikertelenül), majd konkrétan a már említett fiúgyermekkel és macskával rohantunk (a szó legszorosabb értelmében) a 8.-tól a 17. vágányig egy fél számmal nagyobb balerina cipőben, ami a pénztárak magasságában vált meg tőlem (valahol ekkor kezdtem el öklendezve köpködni kifelé a tüdőmet is) és sípoló lihegéssel ordítottam a kisöcsém után, hogy "fuss előre... a vonathoz... 17. vágány... állj... meg.... az... ajtóban... ne... ehehehengedd.... elmenniiihiii..." 

a szívritmusomat körülbelül Ferihegy környékére tudtam rendezni. a macska még most is sokkos állapotban van. viszont a kisöcsém az elmúlt két napból az állatkert, mekdonálc, városliget, tömegközlekedés helyett azt meséli fűnek-fának azóta is, hogy milyen viccesen szükdécseltem keresztül a pénztárak előtti hatalmas, tömött csarnokon, egyik cipőmet két lépésenként elhagyva, egy sokkos állapotba került macskával és élet-halál harcot vívva minden csepp oxigénért. 

boldog születésnapot a kisöcsémnek, szerintem ezzel a produkcióval minden ajándékot űbereltem.  

hideg - meleg

én azt hiszem, hogy emberekbe szeretünk bele, nem genitáliákba.

álom

álmomban a gimnázium színpados termében volt valami verseny, amiben az egyik néprajzos csoporttársammal vettünk részt és mindenféle feladatokat kellett teljesítenünk. egyébként egy albérletben laktam, ami tele volt fiatalokkal, igazi kommuna jellege volt, de ez érdekes módon nem zavart.

ez valami komoly dolog volt, mert az angol királynő is jelen volt és neki kellett megfelelnünk, hogy a győztest és családját névleg örökbefogadja a brit királyi család. a szüleim viselkedése nem volt épp kifogástalan... egy szobában öltöztek át kisestélyibe és az anyám az én ruhámat vette fel, miután a sajátjában elesett és elszakította. összességében vicces volt.

aztán a színpados teremben verset kellet mondani, és az éppen passzív csapattagok leültek a színpad két oldalán. ekkor jött be a terembe K. (from Tiszaladány) és egy másik odavalósi fiú. nem nagyon értettem, hogy mit keresnek ott, de volt vmi természetes a jelenlétükben.

oda ültek le mellénk, de nem a színpadra, hanem a nézők közé az első sorba. aztán mondta K. h nem tudja, hol a mosdó, én meg természetesen rögtön felajánlottam neki, h megmutatom. a mosdó döngölt padlójú, tiszta de irtó falusias volt és valamilyen különös oknál fogva mindenki a női mosdóban héderelt. K-nál volt egy világoskék esernyő.

aztán ott váltottunk pár szót, örültünk a takálkozásnak, majd néhány bátortalan csók és ölelés után szorosan átkarolt és azt mondta, hogy mégis csak ilyen lányra van szüksége, mint amilyen én vagyok.

langyos tej helyett estére

végy 3 dl édes fehérbort és öntsd bele egy 1,5 l űrtartalmú edénybe.

forralj fel kb 1 l vizet, majd add hozzá a borhoz.

tégy bele két teafiltert (gyümölcstea) és két evőkanál kristálycukrot.

végezetül fogyaszd egészséggel az örök ifjúság italát.

kő-cső-sün

- a medvéktől kevésbé félek, mint attól, hogy megbúvik egy kis kő itt az avarban és kitöröm a bokám véletlenül.

- cső? itt nem nagyon van...

- nem, nem sünt mondtam, hanem követ!

... avagy süketek erdei párbeszéde

jóindulat

nem kívánok én mást az ellenségeimnek, mint egy 47-49es villamoson megtett pár megállót a délutáni csúcsban.

szardínia szindróma

Shakespeare

a "Sosem késő pótolni az egy bölcsésztől elvárható széleskörű irodalmi alapműveltséget" elnevezésű kormányprogram keretében (melyet az új Széchenyi-terv ugyan nem támogat, de kaptunk ígéretet, mely szerint a Mucsaröcsögén épülő 15 000 fős stadion VIP részlegének minibárjának tartalmát elárverezve elegendő támogatást kapunk ahhoz, hogy mintegy  2000 db nélkülözhetetlen szakirodalmi tételt beszerezzünk a következő választásokon felajánlott szavazatainkért cserébe)...

...szóval elolvastam a Lear királyt.

darabra megvan

Amúgy szerinted ki lenne alkalmas, hogy eljátsszon téged a mozivásznon?

2 nappal később...

ellen page

igen, sokáig gondolkodtam rajta

Nincs semmi baj azzal, ha megfontolt vagy

Mi a helyzet a lovakkal (meg persze veled:)?

egyébként tényleg alaposan mérlegeltem

versenyben volt még natalie portman is

de ő túl törékeny és szép, úgyhogy inkább ellen page-et választottam

fáradt vagyok és mélabús, a lovak viszont erejük teljében vannak

úgyhogy átlagban minden stimmel

ez van most

alibi élet

drámafilozófia

olvasok egy könyvet (Erika Fischer-Lichte: A dráma története. Pécs, 2001.) amiben a dráma történetét az embernek az egohoz és a különböző identitásokhoz való viszonyával összefüggésben mutatja be a szerző.

lényegében arról van szó, hogy a színház imaginárius volta azt tükrözi, amilyennek hisszük magunkat, amilyennek szeretnénk, hogy mások lássanak minket vagy amilyenek valóban lenni szeretnénk - tulajdonképpen mindig azt látjuk a színpadon, ahogyan önmagunkról, saját identitásunkról és az Én mibenlétéről gondolkodunk.

vannak alapvető szerkezeti elemek, amik igen régi mintákra vezetnek vissza (termékenységi rítusokban a terméketlen öregség és a termékeny fiatalság harca; a karneválok abszurd rendje és a felcserélt szerepek; a beavatási rítusok során az egyén transzformációja) - ezek különböző módon, újra meg újra felbukkannak az egyes korok színpadain.

a commedia dell'arte karakterei közül érdemes kiemelni a szerelmeseket (innamorati). ahhoz, hogy az egyébként sokszorosan próbára tett szerelmük beteljesedjen, a következőkre van szükség: személycsere, álruha, varázslat, őrület - valamiféle transzformáció, aminek révén az egyén megtapasztalja az identitásvesztés folyamatát és az újonnan felvett identitást is. ez az egyébként ficinoi elképzelés a szerelmet mint beavatási rítust írja le, ahol az Én önmagáról alkotott fogalmait kell próbára tenni ahhoz, hogy aztán a szeretett lényben illetve a vele kapcsolatos attitűdjében vehesse fel új identitását.

 ...

ezért kell nekem újra és újra belehalnom ebbe.

kéményseprés

elmondom milyen az én formám.

egy kellemesen elb@szott délelőttöt megkoronázandó, gondoltam, áztatom magam egy kicsit a kádban. teljes ledér valómban állok ott, kezemben a zuhanyrózsával, amiből megpróbálok valahogy emberi használatra is alkalmas hőmérsékletű vizet kiimádkozni (ez 5-7 percnél sosem tart tovább....), amikor csöngetnek.

na, mondom, faszaaaa. lendületes szökkenéssel hagytam el a kádat, de az addigra kellemesen nedvessé vált burkolaton az érkezés nem sikerült tökéletesen. egyensúlyom és méltóságom megmaradt morzsáit arra használtam fel, hogy lehetőség szerint ne essek pofára és/vagy menjek le spárgába. ehelyett alkarral sikerült olyan ütést mérnem az ajtófélfára, hogy a nőies kurvaanyázásomra szerintem még a körúton korzózó nyugdíjasok is összerezzentek.

közben valaki veszettül nyomja a csengőt. a csúszós padló után őt küldöm el melegebb éghajlatra. mondom, hogy mit sikerült felvennem vízpermetben úszó habtestemre: egy darab mackóalsót és egy darab nyuszis köntöskét. ebben a felszerelésben nyitottam ajtót, szerintem láthatóan sokkos állapotban.

a kéményseprő volt. egy fiatal, jóképű kéményseprő. körbevezettem a lakásnak álcázott háborús övezeten, közben próbáltam úgy csinálni, mint aki nem tudja magáról, hogy nincs rajta bugyi. végül annyiban maradtunk, hogy idén télen még nem fogunk meghalni, mert a mindenféle fűtőberendezéseink remekül funkcionálnak (és nagyon büszke vagyok magamra, mert hihetetlne önuralmat gyakorolva csak magamban kezdtem el ecsetelni, hogy még milyen egyéb járatokat kéne átvizsgálni).

mikor a gyors látogatás végére értünk és bezártam mögötte az ajtót, akkor jutott eszembe, hogy még csak egy nyomorult gombot sem fogtam meg... hát hogy fogom így elkerülni, hogy a jövőben is hasonló helyzetekbe keveredjek? 

and all the shit you put me through

koncert, költészet, olcsóság

azért szeretem Pestet, mert (és most közhely következik) az ember mindig találhat valami igazán jó, igazán ingyenes programot magának, hogy kielégítse a kulturális kíváncsiságát.

hál' Istennek és Avilai Szent Teréznek minden évben van ez a bizonyos Terézvárosi Búcsú - Összművészeti Fesztivál... néprajzilag már önmagában is érdekes, hogyan lesz ebből a vallásos ünnepből egy nagyon menő, nagyon divatos "színes forgatag", de hagyjuk a szakmát. 30 méterre a lakástól sorakoznak a Szófia utcában az árusok és az Eötvös10 előtt áll a nagyszínpad. szuper programok, isteni macifröccs és családias légkör... úgyhogy az estét egy fantasztikus Magashegyi Underground koncerttel indítottuk, hasonlóan a tavalyi búcsúhoz, ahol szintén ők léptek fel. Bíborka egy jelenség, a zenéjüket én személy szerint imádom. sodró lendületű, belevaló koncertet adtak a korosztályi összetételét tekintve igen-igen vegyes közönségnek. csak hogy érezze mindenki: a színpad előtti "dühöngő" után 4-5 sorban székek vannak lerakva a nyugdíjasoknak és másoknak, akiknek fárasztó lenne végigállni a koncertet. hát nem édes?! ilyenkor bennem is elkezd búgni vmi lokálpatrióta hang, pedig pont annyi közöm van Terézvároshoz, mint Makónak Jeruzsálemhez.

az este második programpontja viszont teljesen random szerveződött a délután során. unottan böngésztem a facebook-on, amikor a nagy kékségből előtűnt az a bizonyos visszautasíthatatlan ajánlat: Simon Márton solo slammer est a Szatyor Bárban.... ahhh. Simon Márton minden kérdésre a válasz, ezt tudjuk rég és nincs is semmi okunk megkérdőjelezni, de hogy pont a Szatyorban? egy kedves barátunk dolgozik ott és tegnap este is műszakban volt, úgyhogy őt is meglátogattuk, nem csak a slam poetry miatt mentünk (de).

koncerttel, költészettel és remek társasággal eltöltött tökéletes vasárnap este volt, szerintem kívánni sem tudtam volna szebbet, jobbat, izgalmasabbat... és ingyenesebbet. köszönöm, Budapest!

attitűd

azt hiszem, mindent elmond a párkapcsolatokkal kapcsolatos hozzáállásomról, hogy a velveten (igen, vessetek meg) "házasságcunami a külföldi sztároknál" helyett "hazugságcunami"-t olvastam.

köszi, freud.

cic

macskás vénasszony leszek

macskás fiatalasszony vagyok

macskás fiatal vagyok

macska vagyok.

fizetés nélkül távozom

- öhm, akkor ide tudod adni a money-t?
- ú, persze, bocsi... basszus, annyira jó vagy, teljesen el is felejtem, hogy pénzért csinálod!

részletek a "Beszélgetés egy angoltanárral" c. bohózatból

a macskás lány

a facebook üzenőfalam első 5 posztja macskás képekből áll... egyedülálló/élő, unalmas, magányos, macskás fiatalasszony lettem.

dráma

Barnabás egy hirtelen mozdulatára önkéntelenül rákiáltottam ("mit csinálsz???!!!"), erre elkezdett sírni és szabadkozni, hogy "ne haragudj, nem ezt akartam..."

- Barnabás, most mondok valamit, amit egész életedre jegyezz meg, rendben.
- Rendben... - közben szipog.
- Soha ne nyúlj egy nő hajához, csak ha ő kéri. Megértetted?
- Igeen... - közben szipog.

emóciók

spontán el tudom bőgni magam mostanában ha 1. árva/sérült/nélkülöző állatokról 2. árva/sérült/nélkülöző emberekről 3. értékek pusztulásáról 4. igazságtalanságról 5. elválásról 6. megható pillanatokról 7. saját érzelmi nyomoromról van szó. 

úgyhogy tulajdonképpen bármikor képes vagyok könnyeket hullatni, méghozzá korlátlan mennyiségben.

értelmiség

a rokonaid folyton adnak neked elfoglaltságot

faszom

kivan velük

7:45pm

pedig a néped sajátja, hogy ápolod a rokoni kapcsolatokat és ezzel nagy mértékű kapcsolati tőkét halmozol fel

bocsi a szofisztikált zsidózásért

de ezt nem hagyhattam ki

illetve kihagyhattam volna.... de jobb volt ez így

:D:D:D:D

helyzet van

pénztáros: lesz még valami?

vevő: nem, csak a csoki... kössz.

(a kasszánál kibontja és beleharap)

vevő: hm... nem lett jobb.

pénztáros: rosszul vagy?

vevő: nem, csak azt hittem... de nem, még mindig hazugság ízű a szám.

volt már február, meg nyilván lesz is még

ez a szám a februárom. egyébként sokat gondolok arra, hogy tulajdonképpen mi okom is volt akkor a szomorkodásra, szenvedésre... visszagondolva semmiség volt az egész, játék. pont annyira fájt, mint elesni a fogócska közben, valóságos volt minden horzsolás, de nem éreztem azt, mint most, hogy minden nap meg kell küzdeni a túlélésért, futni valami felé vagy valami elől.

a lelki instabilitás az én választott életstílusom.

ézsaiás

"Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!
Íme, tenyerembe véstelek be." Ézs 49, 15-16

a mai nap

az elfojtott sírógörcsök napja.

meghasonlás

reggel 9-re már végeztem a reggelimmel, a fürdőszoba teljes kitakarításával, betettem egy adagot mosni, megpucoltam a vécét, felmostam, összehajtogattam és elpakoltam a ruháimat és már rég elolvastam minden mai hírt az indexen, velveten és a facebook-on is csekkoltam az összes ismerősömet.

és ma szombat van.

mit fogok csinálni a nap hátralévő részében?

mindig

Még mindig tudnálak szeretni, de már nem akarlak.

diet

tegnapi vacsi (egész napos rohanás/éhezés után):

előétel: Mami-féle töltött kápi
főétel: marhapörkölt tésztával, krumplis pogácsával lekísérve
desszert: még négy-öt öklömnyi pogácsa, csak úgy fojtás gyanánt

omnyomnyom

pokol

mindenkinek megvan a maga pokla. az enyém, azt hiszem, egy 4-6 villamos délután félötkor.

ha pszichológiát tanulnék

akadémiai székfoglalóm címe és témája a következő lenne:

"összehordja a szemetet a szél" avagy lelki nyomorékok túlkompenzációs stratégiái egy imaginárius közösségben

lyukat kéne vágni a kádba

annyi érzés kavarog bennem, hogy egyiken sem érek rá túl sokáig rágódni. még nem döntöttem el, hogy ez most jó vagy rossz dolog.

over and over again.

vannak történetek, amiket addig kell mesélni, amíg megkopik a fényük. amíg minden váratlan fordulat frázissá szelídül és végül nem marad semmi belőlük, csak fénytelen, fáradt másolata valaminek, ami egyszeri, gyönyörű és megismételhetetlen volt.

belefáradtam abba, hogy csak nekem fájjon minden fájdalom, hogy csak engem szomorítson minden szomorúság. mert már annyiszor fájt, annyiszor szomorított, hogy erejét vesztette mindez. ha jelentett is valamit, most már csak egy olyan teher, amit nem akarok tovább cipelni.

úgyhogy én most itt ezzel végeztem.

boldog órák a könyvraktárban

itt következnének a szegény könyvtáros panaszai.

egyszerűen leírhatatlanul fájdalmas, milyen arrogáns, ostoba és életképtelen emberek járnak egyetemre és könyvtárba. mindenkiből hiányzik az előzékenység, nagyvonalúság és empátia. bejönnek zárás előtt 5 perccel és követelnek, mert nekik ez jár. és látom az arcukon az önelégült vigyort, amikor én puszta jófejségből leszaladok a könyvért/kottáért, felmászok a polc tetejére és igyekszem megakadályozni, hogy összepréseljen egy másik, ami éppen önálló életre kelt.

eleve olyan hangon szólítják meg a könyvtárosokat - akiknek amúgy a jóindulata sokban segítheti egyetemi pályafutásukat még a következő 3-5 évben - mintha a kis elsős gólya a seggéből rántotta volna elő mindegyiket.

a többiek pedig megalázkodóak, elveszettek és inkább megsajnálni valók, mint igazán szimpatikusak. kevés olyan ember jön be a könyvtárba, aki magabiztos, kedves és tudja mit akar, de azt is tudja, hogy egy "kérem" meg egy "köszönöm" sokkal hatákonyabb, mint az órát mutogatni és azt kiabálni, hogy "de még 5 percem van, addig nem vagyok köteles kimenni, hanem itt állhatok és maguknak ki kellene szolgálniuk, mert egy dohányboltban dolgozom és ott is amíg van vevő addig nem kapcsolom rá a villanyt és... stb." egyébként én személy szerint ebben a kérdésben még igazat is tudok neki adni, de egy kis 18 éves fiúcska és az ő hihetetlen egója ne vegye a bátorságot, hogy a nála jóval idősebb kolléganőimmel ilyen hangnemben beszéljen.

dráma az áltsuliban

gondoltam, lássa hasznomat szűkebb családegységem, ezért beálltam anya típusú szülőszemélyem keze alá, hogy a jövő reménységeinek (6. osztályos kisdiákok) történelemtudását megismerjem. tulajdonképpen látni szerettem volna, hogy mégis mi a helyzet a mai általános iskolások szellemi képességeivel... az eredmény lesújtó.

legkedvesebb anomáliám, és a rómaiak zsenialitását dicsérő bravúr, hogy már Róma megalapítása előtt meghódították Pannóniát - és mindezt még azelőtt, hogy a görögök először megrendezték volna az olimpiai játékokat.

az, hogy az "egyistenhit" és "többistenhit" fogalmakról csak körülbelüli elképzeléseik vannak, egyértelműen a gondolkodás teljes hiányára vall - mindössze annyit tudnak, hogy ezeket együtt emlegette a tanár az órán és a kettő egymással ellentétes dolgokat takar. ezért aztán majd a feladat kitöltésénél előbbihez beírja, hogy "zsidó nép," utóbbihoz pedig simán odabiggyeszti, hogy "mezopotámia, egyiptom, fönícia." és ezt nem egy-kettő, hanem legalább féltucat következetesen így csinálta.

a teljességhez hozzátartozik, hogy többen voltak, akik szinte hibátlan vagy stabilan jó pontszámú dolgozatot írtak.

még mielőtt valaki a pedagógus felelősségét kezdené emlegetni, nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy édes jó anyámnál kevés jobb tanár mozog kis hazánk iskoláiban. másrészt ez egy ismétlő dolgozat volt, aminek a feladatait (pontosan ugyanezekkel a példákkal!) már az előző órán megoldották. ilyen formán a dolgozat azt akarta felmérni, hogy otthon mennyit foglalkozik a kurvakölök az iskolában leadott anyaggal. hát na. pont ennyit.

napi Lilla

ingyen volt, nekem ennyi elég ahhoz, hogy jól érezzem magam

Olcsó vagy

nem

de nem lehet rám árcímkét ragasztani

Ha meghívlak egy sörre akkor szeretsz?

nem

minimum kettőre

Ú

neked könnyű dolgod van

úgyhogy ez így nem ér

Mer?

egy vadidegennek sokkal többet kéne tepernie a szeretetemért

5:01pm

De én sokat tepertem régebben:D

XD

hogy szakadjon rád a plafon

Kösz:R

Chat Conversation End

Sent from Messenger

bodza

szerintem majdnem 10 éve nem ittam bodzaszörpöt, de a múlt éjszaka tetemes részét (az éjszaka közepén megejtett őrült sámántánctól eltekintve) azzal töltöttem, hogy bodzaszörp ivásról... izé: vedelésről álmod(oz)tam.

egyébként pontosan olyan az íze, mint 10 éve vagy tegnap éjjel álmomban.

felzaklatott az eset

hála annak, hogy tegnap ismét szóba került ez a dolog, egész éjjel forgolódtam, cikáztak a gondolatok a fejemben, lehetséges (vész)forgatókönyveket gyártottam a találkozásunkra és összességében ébren töltöttem az egész éjszakát. mikor elaludtam, akkor meg természetesen egyáltalán nem volt pihentető, hanem zaklatott, mozgalmas álmodás.

ma pedig nem akarok találkozni senkivel.

take me back to the start

furcsa, amikor a már egyszer eltemetett érzések váratlanul újra felbukkannak, változatlan intenzitással, csak éppen már bizonyos belátások és némi józanság szűrőjén keresztül. én is meglepődtem azon, hogy felidézve a történteket, mennyire eleven még ez az egész - mert az, hogy nem veszek róla tudomást, még nem azt jelenti, hogy sikerült lezárni.

azt hiszem, az idő önmagában nem elég, de még a legszilárdabb elhatározás is kevés ahhoz, hogy egy ilyen intenzív érzelmi hatást semmissé vagy minimum elviselhetővé tegyen. annyival lett csak könnyebb, hogy távolabb vagyok a történtektől. maguk a problémák, kérdések és félreértések aktualitásukat vesztették. az eszemmel tudom, hogy már hiábavaló és fölösleges mindezt folyamatosan életben tartani magamban, de sajnos ehhez a ráció kevés.

azzal nyugtatom magam, hogy mindez már nem valóság.

az én formám

és azt még nem is meséltem, hogy tegnap lehúzott sliccel ballagtam keresztül Monoron. aki esetleg látta a rózsaszín csíkos kis bugyimat, annak üzenem, hogy legközelebb bátran szóljon rám, mert tulajdonképpen nekem annyira nem volt jó hülyét csinálni magamból.

még mielőtt elkezdeném ugyanott folytatni, ahol abba se hagytam.

meg kell tanulnom nemet mondani az alkoholra.

a megkerült macska

egész éjjel szorosan összekulcsolt kézzel mormoltam a mantrát, hogy a Jóisten vezesse haza az elcsatangolt jószágot, mert még egy macskát képtelen lennék a veszteséglistára tenni.

és a Jóisten meghallgatá vala könyörgésemet.

ma délután éppen indultunk Pestre, amikor panaszos, kétségbeesett nyávogásra lettem figyelmes. elindultam az utcán, követtem a hangot és egy hatalmas fűzfán három házzal arrébb megtaláltam a hang forrását: ott gubbasztott Majmi. a fa alatt két hatalmas kutya csaholt és ugrált fel egyre magasabbra annak reményében, hogy majd a zsenge macskahúst szopkodhatják le a törékeny macskacsontokról. amikor Majmi meglátott, kis híján leesett a fáról, igyekezett volna hozzánk, de ezt így nem lehetett kivitelezni.

a történet a következőképpen oldódott meg: öcsémet hazaküldtük, hozza el a három részes, kitolható nagy létrát, hogy az utcáról a kerítésnek kívülről támasztva fel tudjon mászni a dögért. természetesen a ház lakója a csöngetésre nem jött ki, de amikor egy létrán egyensúlyozva próbálta öcsém a fűzfán ragadt állatot kimenekíteni, akkor kiszédelgett a bácsi az udvarra és mi kézzel-lábbal, kiabálva magyaráztuk neki  a kutyák eszeveszett ugatása közepette, hogy mit is csinálunk éppen.

a szerencsétlen állat másfél napja étlen-szomjan küzdött a fán az életéért, úgyhogy el lehet képzelni, milyen állapotban volt idegileg és fizikailag is... de lényeg a lényeg: a Majom előkerült, a mi lelkibékénk helyreállt, a hálámat meg majd még éjszakákon át fogom rebegni, mert ha valami, akkor ez egy igazi csoda.

imádság az elveszett macska előkerüléséért

"Uram, tudom, hogy sok gondod van velem és bőven adok elfoglaltságot, de kérni viszonylag ritkán szoktam... "

gondokkal

a családom tagjai azt találgatják, hogy vajon terhes vagyok-e... azt hiszem itt az ideje, hogy engedjek a nyomásnak és én legyek édesanyám fogyókúra-missziójának következő áldozata.

a sportoló sportló

vasárnap megtörtént. elérkezett a nap, amikor Szájhős elindult élete első teljesen hivatalos versenyén. mivel nekem nincs még rajtengedélyem és startszámom (és beszari is vagyok, de erről majd később), ezért Cinti lovagolta versenyzőként. különösebb erőfeszítés nélkül megfutották a 4. legjobb időt és összesen egy verőhibájuk volt, ami egy éppen debütáló lótól csodás eredmény. összesítésben a 15. helyen végeztek, de ez közel sem tükrözi a valódi súlyát és jelentőségét: Szájhős a roppant stresszes szituációt hihetetlen nyugalommal kezelte, a verseny alatt végig példásan viselkedett és nagyon szépen segített a pályán. elmondhatatlanul büszke vagyok rá. :)

jaigen, egyébként versenyen kívüli, teljesen illegális versenyzőként azért én is végigmentem vele a pályán és a kezdeti balfaszkodások ellenére mi is ügyesen voltunk. kicsit lassabban, egy fával többet ütve, de alapvetően különösebb nehézség nélkül sikerült pályatévesztés, pánik és egyéb problémák nélkül teljesíteni a pályát.

ami meg a beszariságomat illeti: az utolsó pillanatig nem voltam teljesen biztos benne, hogy meg fogom tudni csinálni, reggel még a loviba is úgy mentem ki, hogy minden cuccomat itthon hagytam, nehogy véletlenül lóra kelljen ülnöm. aztán mégis... hála Cintike határozott és erélyes fellépésének. :)

fiúk2013

elmondom, milyen fiúkkal volt dolgom az idén, mert szerintem erőlködés nélkül sikerült negatív csúcsot felállítanom a "tökéletesen működésképtelen próbálkozások" kategóriájában. előre kell azonban bocsájtanom, hogy nem csak ők, hanem nyilvánvalóan én is tökéletesen alkalmatlan voltam (sokszor nem csak velük, hanem úgy általában bárkivel) egészséges érzelmi megnyilvánulásokra, úgyhogy itt is maximálisan igaz, hogy "kettőn áll a vásár" és véletlenül sem akarok semmilyen vizes lepedőt húzni a srácokra, akik miatt egész évben vergődhettem. na meg persze ki tudja, talán csak hazudok megint.


1. a zenész, aki a legrosszabbkor jött és volt olyan jellemtelen alak, hogy másfél hónapig hívogassan részegen, amit én akkor roppant megértően fogadtam és hihetetlenül ellenállhatatlan tartottam. készséggel trécseltem vele hajnalok hajnalán hosszú percekig, pedig már akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez az egész eleve hamvába halt ötlet (ezt remekül bizonyítja, hogy sose jöttünk össze igazán, de drámai jelenetek keretében tudtunk szakítani legalább 5-6 alkalommal a röpke másfél hónap alatt). miatta sose tudtam sírni, pedig nagyon akartam.

2. a készséges, aki szintén a legrosszabbkor jött, mert minden sérelmet, amit a zenésztől elszenvedni kényszerültem ("kényszerültem," persze... önként és dalolva vállaltam), azt rajta toroltam meg. tudom, hogy nem volt tisztességes a viselkedésem, de sosem áltattam azzal, hogy tőlem mást is várhat - legalábbis a szavaimmal nem, a tetteim talán félreérthetőek voltak. igazából nem vagyok benne biztos, hogy meg fogja érteni, de minden kíméletlenségem ellenére (vagy mindezzel együtt) hihetetlenül hálás vagyok neki és az adott szituációban ő volt a legjobb dolog, ami történhetett velem.

3. a mérnök, aki nagyon cuki volt, de pont egy ilyen kapcsolatot hagytam magam mögött, nyilván okkal, úgyhogy nem igazán másztam volna vissza a cseberből a vederbe. pár-randis történés, nem is tudok róla többet mondani.

4. a tiroli, aki egy másik országból igyekszik nap mint nap bizonyítani, hogy érdemes magam mögött hagynom csapot-papot a kedvéért. az a baj, hogy én képtelen vagyok az ilyen szintű (világ)csavargásra, hogy úgy váltsak országot, mint más ember az alsóneműjét. bár néha készséggel eljátszok a gondolattal, mert alapvetően ígéretesnek tűnik a srác, de ezeket nyugodtan felfoghatjuk pillanatnyi elmezavarnak, mert olyan messze állnak mindenféle realitástól, mint ide Tirol.

5. az irodista, aki miután már éppen felkeltette az érdeklődésem, közli, hogy igazából van barátnője és nem is gondolta volna, hogy érdemben reagálok a megkeresésére. hát erre mégis mit mondhat az ember? én csak nevetni tudtam. persze, neki biztos nehéz, mert hiszen ki kéne lépni a komfortzónájából ahhoz, hogy bármi is történjen az életében (amire saját bevallása szerint sem képes), de akkor mégis mit várt? egy ilyen pasival nem csak, hogy nem tudnék, de nem is akarok mit kezdeni... küzdjön csak szépen a saját életével egyedül és térjünk vissza a kérdés megvitatására, amikor megtalálta a tökeit.

6. valaki, akiről még nem akarok, mert nem tudok írni. aki befészkelte magát a fejembe és minden éjjel ott van az álmaimban. akinek az élete teljesen idegen az enyémtől, akitől 250 km választ el és aki miatt képes lennék mindezt leszarni és akár gyalog elindulni bárhova.... és aki, legalábbis azt hiszem, nem érdemelné meg mindezt, mert nem küzdött értem igazán.


a listán szereplő románcok mélysége, magassága, súlya és jelentősége természetesen eltérő, de mind emlékezetes maradt számomra. szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy ez közel sem valami szexuális memoár, szó sincs arról, hogy a skalpjaimat gyűjtöttem volna csokorba. ez egy grafikon szerelmeim megtört vonaláról (intertextuális utalás, lásd még: Szerb Antal), érzelmi hullámvölgyekről és mindazokról az impulzusokról, amik az elmúlt bő fél évben értek. mindezt így magam előtt látva azért be kell vallanom, szörnyen tragikomikus a helyzet.

züllés

tökéletes érdektelen információ, de muszáj megosztanom a világgal, hogy sikítva röhögtem fel a következő kifejezést olvasva: "időről-időre visszaszokik a züllésre." 

pont.

egy rossz kapcsolathoz is két ember kell

úgy döntöttem, nem fogom egymagam viselni minden párkapcsolati kudarc súlyát. nem leszek nagyvonalú, amikor arról van szó, hogy miért kell újra meg újra csalódnom a pasikban. hiszen a legtöbb esetben két ember kell ahhoz is, hogy ne működjön valami, nem csak az épkézláb kapcsolatokhoz. 

az elmúlt 8 hónapban sosem tudtam kimondani, hogy egy srác gyerekes, ostoba, szemét módon viselkedett velem és egyáltalán nem érdemli meg, hogy bármilyen szinten is kíméletes legyek hozzá. van, amikor teljesen jogosan hibáztathatom a másik felet, mert nem értem neki annyit, hogy kilépjen a saját komfort zónájából, mert nem kellettem neki eléggé ahhoz, hogy nappal/józanul is elmondja, mennyire fontos vagyok neki vagy mert olyasmivel hitegetett, amit ő sem feltétlenül gondolt komolyan. 

nem arra gondolok, hogy akkor most innentől kezdve minden felelősséget a másik nyakába tolhatok és könnyű lelkiismerettel léphetek tovább a csalódások után. egyszerűen csak tényleg nem hibáztathatom mindenért magamat vagy a körülményeket és vannak olyan dolgok, amik nem tartoznak a bocsánatos bűnök közé. a másokkal szembeni nagyvonalúságom határait máshol kell meghúznom - főleg, ha férfiakról és/vagy érzelmekről van szó. ha minden probléma eredőjét továbbra is magamban keresem, ha soha nem adok hangot a nem-tetszésemnek (mert ugye az nem fér bele az empatikus, megbocsátó attitűdbe), ha nem tudok másnak is részt juttatni a felelősségből, akkor összeroppanok a súlya alatt és a saját magamba vetett hitem inog meg. 

meg kell tanulnom haragudni. azt mondani, hogy "basszameg, te is ugyanannyira benne voltál, mint én, sőt." hogy nem én vagyok kevés, hanem ő nem érdemel meg engem. egész évben olyan pasik miatt rinyáltam, akikért kár volt. akik jellemüket, akaraterejüket és kitartásukat tekintve gyenge adottságokkal rendelkeztek, minimális áldozatot sem voltak képesek tenni azért, hogy megtartsanak maguk mellett, ilyen férfira pedig egyáltalán nincs szükségem.

illúzió

milyen következményekkel járna, ha tényleg azt mondanánk, amit érzünk és nem azt, amit szerintünk a másik hallani akar? ha nem akarnánk megfelelni vélt vagy valós elvárásoknak?

önvizsgálat

érdekes, hogy a zenész miatt sose tudtam sírni és az álmaimban sem szerepelt, de ez a nyeszlett kisfiú még mindig minden este ott motoszkál a fejemben. pedig már tényleg kizártam az életemből, gyerekes módon elzártam minden lehetséges információs csatornát, amiken keresztük tudhatnék róla bármit is.

a zenésszel sosem volt kérdéses, hogy egy teljesen működésképtelen, eleve kudarcra ítélt mazochista kísérlet arra, hogy újra érezzek valamit, ami már majdnem olyan fájdalmas, mint maga az élet. de ez a nyeszlett kisfiú... az az egészen rövid pillanat, amíg hihetőnek tűnt minden hazugság örömről, boldogságról és közös jövőről, sokkal nagyobb károkat okozott a lelki békémben.

ejj

tegnap megint leestem a lóról és most az egész jobb oldalam egy darab összefüggő fájás. teljesen beálltak az izmaim. a fene essen belé.

egy pokoli augusztus 4. margójára

nyilvánvalóan augusztus 4. volt a holtpont, amin kínkeservesen tudtam csak átvergődni, hogy aztán újra életképesnek érezzem magam. le akartak írni, hogy valós alapokon nyugvó, de alapvetően fiktív dráma volt mindez, de nem igaz: valódi dráma volt, de jórészt fiktív alapokon.

az illúziókkal kellett leszámolnom, a túlzásokkal és hazugságokkal. a józanságot még tanulom, akármit jelentsen is ez.

napi lilla

s te mit csinálsz?

kilakkoztam a körmöm

lefényképeztem magam sírás közben

gyártottam magamnak egy új alternatív személyiséget

a szokásos

életem.

frázis

"nem téged szeretlek, hanem azt az Istent, aki olyan világot teremtett, aminek te is a része vagy."

átkozott gyötrelem

nincsen szárnya a kétségbeesésnek,
a szerelemnek sincsen,
se arcuk,
nem beszélnek,
nem moccanok,
rájuk se nézek,
nem beszélek velük,
de élten élek én is, mint szerelmem és
                                    kétségbeesésem.


(paul éluard: mezítelen igazság)

költői kérdés

már csak azt nem értem, miért mindig egyedül nekem fáj?

manuscript

"Bocsánatos bűn ez, szemben az én kritikátlan naivitásommal."

fin

Megtettem. Elmúlt.

Mindez eleve bűzlött az önámítástól, úgyhogy én nem is értem.

dolce vita

igen, most legalább teljesen jogosan szomorkodhatok még néhány órán keresztül, úgyhogy bassza meg, én pont ezt is fogom tenni.

napi lilla

basszus, Dani

én olyan egyedül vagyok

mindenkinek van kit szeretnie

de én kit szeressek?

de legalább a Sims-ben beérett a hagymám

szeretem a radikális megnyilvánulásaid:D

napi Lilla

csak ügyesen

vergődés

előzmény: tegnap esti sörözés az öcsémmel, illetve ennek kapcsán kialakult diskurzus nem az öcsémmel.

- valamivel kárpótolni kell magad, ha már le lett mondva a randid.
- na igen, kicsit durcás lettem és most elhatároztam, hogy csakazértis remekül fogom érezni magam.
- ...ezért söröztél az öcséddel?
- hát. így belegondolva ez azért szánalmasan vénlányos.

mazochizmus

verőfényes vasárnap délután himlőben haldokló gyerekeket nézni a tévében.

dráma

én nem tudom, mi ez, de annyi már most biztos, hogy a legrosszabbat hozza ki belőlem. hisztis hülye picsaként viselkedem, aztán a következő percben már azért utálom magam, mert képtelen voltam higgadtan reagálni bizonyos helyzetekre. valami alattomos agyi fertőzés támadta meg a józanságom vagy a szélsőségesen meleg időjárás hozza ki belőlem a legrosszabbat, nem tudom. én komolyan elnézést kérek mindenkitől, aki a következő kritikus időszakban egy légtérbe kényszerül velem és ünnepélyesen megígérem, hogy igyekszem minél hamarabb újra normálissá válni. legalábbis nem akarok idiótább lenni, mint amennyire addig voltam.

köszi, világ

a lovammal újabb problémák vannak.
a honvágytól szenvedő kisöcsémet nekem kell megnyugtatni.
a következő napok programja elúszott, mert "közbejött valami."

szuper, az univerzális kiegyenlítődés nem sok időt hagyott a felhőtlen boldogságra. én már csak nevetek.

bicikli

álmomban anyukám biciklijén tekertem. alaposan meg volt pakolva csomagokkal, a kerekei teljesen laposak voltak, mély homokban kellett hajtanom és már én is hihetetlenül fáradt voltam.

hogy hova és miért tekertem ilyen őrült elszántsággal, nem tudom. csak az érzés van meg, hogy ha belehalok is, de mozgásban kell maradnom.

apám, a lovaglás császára

ó, amikor az apám az új passziójának sikereit meséli... gyerekek, két hete lovagol és biztosak lehetünk benne, hogy két hét múlva új klasszisként ünnepelhetjük csodálatra méltó tudását és teljesítményét. mert neki akkor már nem pusztán tehetsége lesz, hanem alapos szakmai ismeretei.

csak remélni tudom, hogy a krav maga példája nyomán ez a csoda is csak három napig/hétig fog tartani.

nehéz behúzott kézifékkel örülni

ezért haragszom rá és a februárra, hogy ennyire elbizonytalanított önmagammal és a saját szerethetőségemmel kapcsolatban. most meg az ember nem tudja maga mögött hagyni az érzést, hogy minden elmúlik. hát van egyáltalán értelme belekezdeni bármibe is?

semmi ráció

kezdek rájönni, hogy nem esztétikai kategóriák vagy társadalmi címkék miatt lesz működőképes egy kapcsolat és nem is ezek teszik tönkre a végén. csak az érzelmek, nem a racionalitás.

4 sör után megint még mindig tudok szeretni úgy, hogy ne féljek semmitől. de nem aggódom, holnapra elmúlik.

öröm

a boldogságról még mindig nem tudok írni, de legalább van.

éjjeli neszek

A mosogató szörcsög. Az óra kattog. Az apàm horkol. Valami zöld fény világít. A lepkék röpködnek. A nagybátyámék beszélgetnek.

Visszasírom a gyerekzsivalyt.

tragédia dalban elbeszélve

aluszol-e vagy meghaltál?

álom, az édes

most fogok záróvizsgázni és nyilván a rémálmaim is szorosan összefüggnek ezzel. ma éjjel például azt álmodtam, hogy elfelejtettem levizsgázni egy tárgyból és így nem tudtam abszolválni, ezért még a záróvizsga előtt gyorsan meg kellett csinálom azt is. stressz, pánik és egy srác, aki nem tudom mit keresett ott.

csak legyen már vége.

meki

üdvözlet a mekdonálcból.

genesis

kezdetkor teremtette Isten az egyetemet és a vizsgákat. az elmém puszta volt és üres, sötétség borította a tekintetem és murpyh lelke lebegett a vízek fölött. murphy szólt: "legyen max weber!" és max weber lett. én tudtam, hogy max weber nem jó. murphy elválasztotta a valóságtól az ismereteimet. a valóságot "a protestáns etika és a kapitalizmus szellemének" nevezte murphy, az ismereteimet pedig kettesnek.

azután öröm lett és boldogság: egy újabb vizsga.

romantikus tévképzetek

rég nem álmodtam ilyet, ennyire egyéretlműen szép és értékes dolgot. amikor a világ és benne mindenki szörnyen rossz és kegyetlen hely, amikor csak átnéznek rajtam, de van valaki, akit szerethetek és aki által szeretve vagyok... és ez mindenért kárpótolni tud.

volt egy indiai fiú, akivel szerelmesek voltunk egymásba.



(ezt részben megmagyarázza, hogy tegnap este a Pi életét néztem)

gyereknap margójára

egy hete volt, de még mindig nem tudom elhinni: életem első díjugrató versenye. 

Szájhős 60 cm-en nagyon ügyes volt, csak én bénáztam, de ezen így gyorsan az elején túl kellett esnünk. Csanáddal 80 cm-en pedig az összevetésbe lovagoltuk magunkat, ahol meg sem álltunk a 7. helyig. 

és senki nem vert le semmit. 

hülye

sokszor leírtam már, de most megint muszáj: köszönöm, hogy az apám ismét emlékeztet rá 1. milyen nem akarok lenni soha a büdös életben 2. hogyan nem akarok tekintélyt szerezni magamnak (erőszakkal, fenyegetéssel, lelki terrorral) 3. milyen szülő nem akarok lenni és 4. miért nem vagyok képes huzamosabb ideig itthon lenni. ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy most viszonylag sokáig bírta, volt vagy 2 hét is, mire sikerre vitte az elüldözést.

biztosan én vagyok a hülye, de van két felnőtt gyerekem, akik alapvetően ki nem állhatják a viselkedését és legszívesebben menekülnének itthonról... el kéne kezdeni megvizsgálni az ő szerepét a történetben. persze, ez csak egy ötlet. mert végső soron sokkal egyszerűbb minket beállítani semmirekellő, szar, inaktív idiótáknak. megjegyzem, hogy ha ez még így is lenne, az ő bravúros nevelési módszerét dicsérné a dolog. de ezt megint csak azért gondolhatom így, mert ugye én vagyok a hülye.

tragikomédia.

unfriend

ez roppant gyerekes, viszont fontos, szimbolikus cselekedet volt. alkudozás, fogadkozás vagy dac helyett már csak a bölcs belátás. lassan talán magamnak is meg tudok bocsátani.

ön- és közveszélyes

a tolókocsis, fél oldalára szinte teljesen béna nagyapám jogosítványt akar. ha van orvos, aki ezt olvassa, kérve kérem: ne engedje. ránk már nem hallgat.