röyksopp

shine on like the stars

karácsony2011

emlékszem a tavalyi karácsonyra. nem tudom, hogy volt-e hó és arra sem emlékszem, finom volt-e a halászlé vagy hány ember küldött üdvözlő sms-t. azt viszont tudom, hogy a tavalyi év szörnyen nehéz volt, és karácsonykor mindenki megnyugodott, hogy lassan vége, elkezdődhet valami új és sokkal jobb. érezhető volt, hogy itt most tényleg örülünk az együttlétnek, a családnak, a közös pillanatoknak. csodálatos volt.

csak remélni tudom, hogy az idei karácsonyra nem fogok emlékezni.

... és hirtelen megállasz

csak végére értünk a szorgalmi időszaknak...

a félév közepén találkoztam egy távoli ismerőssel, akivel előtte egy évig nem futottunk össze. másfél mondat után azt mondta, hogy felnőttebbé váltam - akkor úgy gondoltam, csak a hajam lett hosszabb és ezért tűnik így. az elmúlt egy-két hét és különösen az utóbbi napok során most megint itt cirkulál ez a gondolat a fejemben. és egyre inkább arra hajlok, hogy ebben lehet valami.

(cél)tudatosan irányítom az életem és haladok a távoli jövő idealizált céljai felé, mert sosem lehet időben elkezdeni. rátaláltam a hivatásomra, vagyis inkább egymásra találtunk a néprajz és én. persze, nem csak ez a szerelem van az életemben, hanem a Srác is. én komolyan alkalmatlannak hittem magam normális párkapcsolat kialakítására, aztán a végén csak kiderült, hogy elég egy kellően idióta fiút találni magam mellé. munkám is van, pénzt is látok belőle (sajnos ritkábban, mint szeretnék. jó lenne, ha többször lenne szükség rám). panaszkodni mindig van miért, de nem akarok hálátlannak tűnni, meg tulajdonképpen semmi olyasmi nincs, amit ne tudnék megoldani, épp csak össze kell szednem magam.

nem akartam létösszegző, teátrális monológgal zárni a szorgalmi időszakomat, de jól esett kicsit megállni és visszanézni, hogy mi minden gyűlt össze a hátam mögött az elmúlt 4 hónapban. talán ez is a felnőttség jele.

felhívás!

van itt ez a kérdőiv, amit kéretik kitölteni, lehetőleg még ma. mert ez nekem fontos, és nem csak a tanulmányi előmenetelem szempontjából.

köszi puszi.

kontraszt

mozgalmas napok vannak mögöttem. és azt hiszem minden fáradtság, ami felhalmozódott bennem, most követel teret magának, és hirtelen úgy érzem, nincs bennem semmi kedv, semmi türelem. ami az elmúlt csodás napok tükrében szörnyen lehangoló. De nyavalygás helyett lássuk, hogy mi is történt?

kedden Mikulás napja volt, és megleptem a kis barátomat egy csomó déli gyümölccsel és egy orrszarvúval. ezt azért nem minden fiú mondhatja el magáról... és még csak jól sem viselkedett.

a szerda, csütörtök és péntek teljes mértékben alá volt már rendelve a tiszaladányi gyűjtőmunkák eredményét bemutató konferenciának, lázasan készült kis csapatunk (diákok és tanárok együtt), hogy beszámoljunk arról, hogy is tart ki-ki a maga munkájában. szerencsére az aggodalmak ellenére mindenki jól szerepelt, és a közönség is létható élvezettel hallgatta az előadásokat - ez azért is külön öröm, mert a tiszaladányiak közül is többen eljöttek, nem kis utat téve meg csak azért, hogy lássanak és halljanak minket.

én személy szerint remekül éreztem magam, és külön öröm a rengeteg pozitív visszajelzés, gratuláció, elismerő szó a tanáraim és a falubeliek részéről. ilyenkor érzem, hogy remekül haladok, jó helyen vagyok és megéri foglalkozni Győri Elekkel - olyannyira, hogy a szakdolgozatomat is ebből írom.

szóval az elmúlt hét minden szempontból nagyon jó volt, de ez a mai nap valahogy nem az enyém. mindegy, majd kiheverem.

u left me feeling

egy bűbájos klip egy bűbájos számhoz. és mindez együtt nektek ... najó, és nyilván magamnak is. ;)

breaking news: megvettem a téli kabátom. csodálatos! és ez most nem a turiból van, képes voltam boltba menni érte. de megérte. ;)

programajánlás

nagyon úgy fest, hogy az univerzum minden kellemes dolgot tömbösítve küldött az életembe tegnap, mára pedig minden kedv és lendület nyomtalanul eltűnt. persze, ez így nem igaz: nyomok vannak, de semmi buzgó tettvágy. leeresztettem, mint a lufi.

ha a tegnapi nap zseniális volt, a mai alig elviselhető, amiben én éppen csak mérsékelten vagyok életképes.

de ez nem a nyafogás helye! néprajzos pályám szigorúan monoton növekvő függvényként halad, csillagom emelkedik és szerencsére a bolygóállás is kedvez valamennyi vállalásomnak. itt egy remek lehetőséget szeretnék ajánlani, ezzel összefüggésben, méghozzá egy könnyed konferenciát jövő péntekre. a 2011 nyarán végzett tiszaladányi gyűjtés tapasztalatait és eredményeit fogják bemutatni a diákok (köztük én is), ami egyben az újjászervezett tudományos diákkör első rendezvénye is. tessék erre eljönni, linkelem is a facebook-os tájékoztató (Tiszaladány - diákkonferencia - ezen a néven keressétek), hogy tudjatok róla. 

nem csak néprajzosok számára lehet érdekes, mindenkit szeretettek várunk!

tapasztalatok a bálából1

egy lány ruhatára a végtelenségig bővíthető, és ezt tessék szó szerint érteni. nincs lélektani határ, ami megakadályozhatná a női ruhadarabok, cipők, táskák és más kiegészítők burjánzását. tárolástechnikai és anyagi nehézségek ugyan mindig adódhatnak, de az elkeseredés okozta megtorpanás csak időszakos. mondhatni: pillanatnyi. aki igazán akarja, valamennyi problémát meg tudja oldani.

persze a gyarapodás mértéke, módja és minősége (inkább azt a szót használnám, h "milyensége") változó. van, aki hosszas spórolás után veszi meg a rég kinézett, márkás darabot. más pedig az unalmas keddi napot dobja fel egy turkáló-túrával és minimális anyagi ráfordítást eszközölve tesz szert 3 új szoknyára, 1 pár kesztyűre és 1 pólóra... igen, ez utóbbi vagyok én.

lassan minden "turiba" járó függő lesz. aki egyszer rákap az ízére, nagyon nehezen szabadul, hiszen a second hand azt ígéri, amire valahol mindenki vágyik: olcsón egyedit jó minőségben. és a felfedezés öröme! a megfelelő turkáló megtalálása, a keresgélés, próbálgatás és a végső győzelem, ami még mindig csak egy meleg ebéd árába kerül... vagy kettőébe. szélsőséges esetben az ember lánya 2 hétig eszi a vajas pirítóst, hogy a gazdasági mutatók ismét emelkedni kezdjenek. de megéri.

persze itt is könnyű rossz szériát kifogni. még a legdörzsöltebb vadászok is néha zsákmány nélkül térnek haza, lefelé görbülő szájjal és megtörten a fáradtságos, de hiábavaló munka után. de hát mit is mondanak folyton az idősebbek, amikor nem sikerül megoldani a másodfokú egyenletrendszert? ismételni, gyakorolni, megpróbálni újra - a turkálásnak is ez a kulcsa.

a mai egy sikeres nap volt, remek portyát zártam és még az ebédre is futotta. ezt pedig a munka legkellemesebb része követi: napokon keresztül tartó divatbemutató során ámulatba ejteni a közönséget (barátokat, családtagokat, ismerősöket és ismeretleneket), majd a lehető legnagyobb természetességgel fogadni az elismerést. mert jól esik, mint az arany ászok.

nem csak marslakóknak ajánlom

szerb antal: budapesti kalauz marslakók számára

könnyű esti olvasmány, a szerző megszokott remek stílusában. nekem szerb antal kedvenc marad azt hiszem már örökre, de talán nem is akkora tragédia ez. :)

presser

egy kis presser erre a mai elmerengős napra.

osztálytalálka

tegnap osztálytalálkozó volt a volt osztályfőnöknél, ahol nagyságrendileg az osztály fele jelent meg és érezte magát nagyon vagy kevésbé jól, ezt mindenki egyéni megítélésére bízom. a következőkben csak a saját, végtelenül szubjektív álláspontomat tudom ismertetni, ami igen csak felemás...

az első észrevétel, hogy a majd' 40 főből kb az a 15 jött el, akikről amúgy is többé-kevésbé tudom, hogy alakul az életük. a "maradék", akikkel mondjuk az érettségi óta nem találkoztam, nyilván ide sem jött el. ez egyrészt jó, mert a jól ismert arcok könnyedebbé teszik a hangulatot, de értelmetlenné válnak a "ki mit csinál, merre tart, hogy van mindig?" körkérdések. hiszen tudjuk. akik szájából esetleg érdekes lenne hallani a válaszokat, ők meg úgy sem jönnek el.

aztán a másik, hogy baromira nincs idő és lehetőség arra, hogy valakivel komolyabban elbeszélgessen az ember. mindenki csak kedvesen érdeklődik, de annyian vannak még, akiknek fel kell tennem a két-három kötelező kérdésemet, hogy a válaszra már figyelni sem nagyon van idő... nem hogy kapacitás! innentől kezdve viszont megint csak ott tartunk, hogy még az adott esetben meglévő őszinte kíváncsiság sem tud kielégülni, mert a sürgető kérdezz-felelekben a válaszok is sematikusak: kösz, jól vagyok. tetszik/nem tetszik az egyetem. nem megyek férjhez.

persze ez ilyen. nem vagyunk egymás mindennapjában részesek, mindig az alapoknál kell kezdeni, szépen elindítani egy beszélgetést. itt már nem folyamatos a párbeszéd, meg-megszakadnak a dialógusok. a legszebb mégis az, hogy próbálkozunk, nem akarjuk hagyni, hogy elsodródjunk egymástól. a világunk nagyobb, a távolságok már kilométerekben mérhetők, de jó tudni, hogy van ami állandó: a szándék.

hát az apró kritikai észrevételeimet is úgy tessék olvasni, mint helyzetjelentés, de véletlenül sem bírálat. ez ilyen. mennyire sajnálnám, ha ez sem lenne!

úgy szép az élet, ha zajlik

lassan-lassan felkerülnek a gólyabálon készült fotók az internetre, és hát na. abszolút megfelelnek az elvárásoknak: az eddig látottak egyikén sem nézek ki teljesen normálisnak. az egyetlen szerencsém, hogy S sem. ismét csak azt a sokat hangoztatott frázist tudom citálni, ami legjobban jellemzi a kapcsolatunkat: egyik hülye, másik még hülyébb. időnként szerepcserével.de legalább van nyoma, h én bizony ott voltam! :)

más: jövő szerdán randizom a néprajzi intézet igazgatójával és a folklór tanszék vezetőjével a tudományos diákkör kapcsán. össze kell szednem a gondolataim, felkészülni rendes kislány módjára, ugyanis nekem ott majd illene ismertetnem a tdk céljait. és az, hogy "lelraab önmegvalósítási project-je" azt hiszem nem lesz elég.

minden mást elmesélek később, most azt hiszem el fogok ájulni a fáradtságtól. pedig egyébként épp ma gondoltam rá, hogy tele vagyok energiával, buzog bennem a tettvágy és irtó produktív vagyok - azt hiszem ebben fáradtam el. végre nem csak vegetálok.

kívánság

tudom, hogy messze még a karácsony, de ha esetleg, netalántán valaki meg szeretne lepni, akkor innen bárminek nagyon, ismétlem: NAGYON örülnék.

ismétlem: örülnék. ;)

a vadon hercegnője

hosszú ideje tartó, töretlen rajongásom hayao miyazaki és a ghibli stúdió által készített animék iránt eddig sem volt titok. és itt most véletlenül sem kezdek felsorolásba, hogy mit láttam és mit nem (annyit azért elmondok, hogy az arányok egyre jobbak, az előbbi csoport javára ;)), de mindig, újra és újra lenyűgöz.

a Mononoke hime '97-ben készült. aki az azóta eltelt 14 évben nem látta, az sürgősen pótolja ezt a mulasztást, mert ez egy csoda. és még link is van hozzá. itt nézhető online.

néprajz szakos tdk

örömmel jelentem, hogy ismét működésbe lépett az ELTE BTK néprajz szakának tudományos diákköre. a mai napon leköszönt a korábbi vezetőség, és ugyanazzal a lendülettel helyükre kerültek az új emberek is. a sokáig vegetáló műhely újra munkához lát, hogy a lehetőségekhez mérten segítse azon ambiciózus hallgatók munkáját, akik komoly tudományos álmokat dédelgetnek - ilyen lehet például a 2012. évi OTDK.

én, mint a tudományos diákkör új elnöke, izgatottan és reményekkel telve várom, hogy kezdetét vegye az érdemi munka, mely valamennyi néprajz szakos diáknak lehetőséget adna egy kutatói jövő megalapozására.

csók, lelraab
diákköri elnök

gólyabál. job done.

a gólyabálon innen az élet csak a készülődésről szólt - a kreatív ötletek lehetséges megvalósításán törtem a fejem, számolva a hátralévő napokat, az elfogyasztott kalóriákat és a tökéletes megjelenésre elköltött forintokat. aztán amikor a kezemben van a rám alakított ruha, a dobozban vár a még sosem használt fekete tűsarkú, akkor lassan elkezdheti élvezni az ember...lassan. mert hogy még frizura, mert hogy még smink. de egyszer csak minden összeáll, egy utolsó sufni tuningos barkácsmegoldás után már a cipőből sem csúszik ki a lábam minden lépésnél. és ott vagyok, nyakig a fényes, elegáns forgatagban.

a gólyabál csodálatos volt! jobban élveztem, mint a sajátomat, ami mondjuk még mindig nem valódi mércéje a hangulatnak. van az, amikor minden működik: remekül érzem magam a bőrömben, a fiúm szerint nagyon szép vagyok, a fiúm szerintem nagyon csinos, az emberek kedvesek, a fényképezők kattognak, az alkohol fogy, a zene szól, a parkett tele ... és minden valahogy pont jó. 

a gólyabálon túl nagy a fáradtság, még mindig nem sikerült kipihennem magam teljesen. a jobb felkaromban izomláz van, a bal lábfejem szintén fáj, és ha lefekszem az ágyba még mindig olyan érzés, mintha fantom-magassarkú lenne a lábamon. a felrepedt, belilult ajkamról nem is beszélve. az összesített mérleg azonban abszolút pozitív - aztán majd lassan visszanézem az ott készült képeket, nehogy kiderüljön, hogy hatalmas tévedésben vagyok. :)

gyomron vágott a szerelem

a mai este zenéje. bár a szívem nem bús, a fiúm nem csalfa, de én továbbra is beteg vagyok. hejj.

fenntartható fejlődés

mindig úgy gondoltam, igazi erősségem a szóbeli megnyilatkozás. azt hittem, a kommunikáció az egyetlen olyan területe az életnek, ahol nem érhet meglepetés, hiszen minden helyzetre fel vagyok készülve. pedig, ha tudtam volna... 

tény és való, hogy tudok beszélni olyan dolgokról, amikhez személyes indulat nem, vagy csak minimálisan tapad. amit nem övez félelem, fájdalom vagy szégyen - amihez elég az elragadtatás, a lelkesedés, egy kis humor vagy báj. majdnem tipikus nő vagyok: fecsegésben, csacsogásban világbajnok. az egyetlen, amire büszke lehetek, hogy nem ragadtam meg a ruhák-bulvár-fogyókúrák szintjén, hanem valamivel igényesebb témák felé mozdultam el. persze, ez is csak hiú ábránd. lényeg a lényeg: ugyanolyan vagyok, mint a többi.

tehát a legújabb project: tanulok kommunikálni. igyekszem megfogalmazni és kiadni magamból a problémáimat, még ha néha percekig is kell keresni a szavakat. mert úgy semmi sem működőképes, ha én csak sértettségem elefánttornyába zárkózva nyalogatom a sebeimet. 

nem vagyok normális, de keményen próbálkozom. a kapcsolatteremtésben már van gyakorlatom, ideje a kapcsolatfenntartást is kipróbálnom. talán most megéri. 

ennyit a kalandvágyról

"én sörrel működöm! na jó. lehet, hogy nem, de ez az egész nem ér annyit, hogy kockáztassak."

betegség

a kezdődő középfülgyulladás nem buli. senkinek se higgyetek, aki megpróbálna titeket meggyőzni az ellenkezőjéről.

sírnék, mert fáj is meg kellemetlen is. én ezt raktam félre az őszi szünetből.

mai apró

szeretnék valakivel beszélgetni.

olyan kéne, aki sosem látott még, semmit sem tud rólam, mégis ismer. csendesen ücsörögnénk egy tea fölött - arra az időre még a náthám is elmúlna - és nem lenne kényszer: vagy mondanék valamit vagy nem.

már senkit nem érzek cinkostársnak. talán hirdetést kéne feladnom, "cinkostárs kerestetik" jeligével.

Dudó

holnap lesz egy éve, h meghalt a nagymamám. pontosan november 8-án. meddig fog ez még ennyire fájni? meddig tud bármi is ennyire hiányozni? annyi mindent kéne mondanom neki.annyi mindenről akarnám, hogy tudjon. vajon meddig tudok emlékezni a hangjára?

azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy

a női lélek újabb rejtelme

van hiszti-ciklusom. fogalmam sincs, ez mennyire lehet általános, előfordulhat, hogy csak én küzdök az őrülettel (meg persze a környezetem. haha). a hiszti-ciklus olyan mint a menstruáció: bizonyos időközönként tapasztalható, senkinek sem jó, áldatlan állapot. azok a napok, amikor bal lábbal kelek fel... és most nagyon finoman fogalmaztam.

nos, tegnap megjött. a nap felénél úrrá lett rajtam a hiszti, és onnantól tulajdonképpen semmi sem volt jó, és még csak elviselhető is alig néhány dolog. ilyenkor a legjobb érzelmi lobotómiát végrehajtani, és kiiktatni az agynak a hisztiért felelős részét. éljenek a tudatmódosítók! éljen az alkohol!

hát na. sikeres volt a kezelés, maradjunk annyiban. és tudom, hogy ez nem a büszkeség falra való, de azért kikívánkozik belőlem: olyan elviselhetetlen, hisztis részeg picsa voltam, amilyet elképzelni is nehéz, de a barátom mégis szeret! háh.

u.i.: nem, az az alak nem én voltam, aki módszeresen végighányta a petőfi hídtól a moszkváig vezető utat.

u.i2.: de.

gólyabál project1

megvan A Ruha. mert ha már S elhívott a gólyabálra, a minimum, hogy kicsípem magam - már amennyire időm és pénztárcám engedi.

első lépés a ruha beszerzése volt, amit igyekeztem a legköltséghatékonyabb módon megoldani (értsd: turkáló), és örömmel jelentem, hogy sikerült is. egy pesti turiban zsír új, hibátlan, pont-méret ruhát vásároltam potom áron (2700 forintért). piros, mélyen dekoltált, húzott aljú - olyan leszek benne, mint egy édes, lédús, zamatos, szexi szamóca.

egy hibája van: kicsit feszül. kicsit jobban feszül, mint szeretném. persze a zipzár felhúzása nem okoz problémát, meg összességében jól érzem magam benne, de nincs kétségem afelől, hogy néhány kilóval könnyebben még jobb lesz a közérzetem az új ruhámban. motivációs ruha, direkt jól is jön.

a hátulján apró átalakítást kell majd eszközölni, de ennyi bőven belefér még a költségvetésbe. szerencsés vadászat volt ez a tegnapi, és nem az utolsó pillanatban kellett ruha után kajtatnom, hanem magamhoz képest szokatlan mód előrelátó voltam.

százféle változatban te vagy velem

szeretsz-e?

a kellemes visszacsatolások

azért szeretem a barátaimat, mert elég ritkán találkozunk ahhoz, hogy emlékezetükben elmosódjanak a kontúrok. így minden találkozáskor megjegyzik, h milyen sokat fogytam...

ó, áldott jó emlékezet, te ápolsz és eltakarsz.

egy kicsit a divatról

a cotcot.hu-n botlottam bele egy cikkbe (és kérem, senki se vessen meg azért, hogy arra kalandoztam... néha hihetetlen felüdülést jelentenek a buta női magazinok) és a cikk mellett egy kollázs igazán felkeltette az érdeklődésem. nem mondom, hogy ide nekem az összes darabot, de szívesen szemezgetnék belőle. és nem csak a kalocsai minta miatt. ;)

valami bennem rosszat szimatol

mára valami nagyon alter, keserédes szívtépdesés. szomorúság van és tehetetlenség.

a leszokott

undorodom a cigarettától. de tényleg. pfujj.

bízni valamiben. bízni valakiben.

lehet-e jól csinálni a vallást? igazabb hívő leszel-e, ha patetikus arccal szorítod magadhoz a Bibliát a vasárnapi istentiszteletre menet és szoborszerű merevséggel ülsz a padban - mert így illik.

21 évesen, májusban keresztelkedtem meg, saját elhatározásból. nagyon sokféle reakciót váltottam ki ezzel a környezetemből, az örömtől a csendes elutasításon át az értetlenségig, mert a neveltetésemben a vallás sosem játszott szerepet, sőt! a családom legalább fele ateista, a másik fele pedig nem gyakorolja a vallást semmilyen formában, és szerintem a keresztlevelén kívül nyoma sincs annak, hogy valaha köze lett volna az egyházhoz. bármilyen egyházhoz.

na ez most csak azért jutott eszembe, mert egyrészt az egyetemen foglalkozom a vallás(ok) kérdéskörével (vallástudomány minor jee.), másrészt meg mert múlt kedden voltam egy remek összejövetelen. fogalmam sincs, minek nevezzem - mentálhigiénés felnőtt foglalkozás, mondjuk. evangélikus rendezésben, kiscsoportban, szuper hangulatban, ismeretlen arcokkal és ismerős problémákkal. a legutóbbi kérdés az volt, hogy jó helyen vagyunk-e éppen, tudjuk-e biztosan merre tartunk, van-e célunk? úgy érezzük, hogy elég útmutatást vagy megerősítést kapunk Istentől, hogy ezt az irányt következetesen tartani tudjuk?

a legszebb, hogy semmilyen receptet nem tudtunk a végén megfogalmazni, amit következetesen betartva sikerülne az életünket a nekünk tetsző mederbe terelni, én mégis valami olyan többlettel távoztam, amiért holnap is visszamegyek.

én jó helyen vagyok. most annyira nagyon, mint talán még sosem. nem tündérmese ez vagy valóra vált álom, hanem a működő dolgok csodás mechanizmusa, amikor a szomorúságnak is helye van az életben. persze csak mértékkel. ;)

56

ha október 23., akkor nekem mindig az iskolai ünnepség jut eszembe. 10.esek voltunk, amikor nekünk kellett gondoskodnunk a műsorról - nyilván első körben a hátunk közepére sem kívántuk az egészet. félig-meddig tudatosan szabotáltuk a próbákat, igyekeztünk a lehető legkisebb energiát fektetni a felkészülésbe.

aztán valami megváltozott. október 23. belátható közelségbe került, mi pedig öntudatlanul kezdtünk egyre inkább azonosulni a feladattal, az ünneppel. a próbák során közösséggé váltunk, osztályként működtünk, közös célt kaptunk és igyekeztünk az elvárásoknak maximálisan megfelelni.

a műsor forradalmi volt. újszerű, bravúros, személyes és szabad. mi pedig megtöltöttük élettel, lendülettel, és azt hiszem ettől vált hitelessé az egész iskola számára. én gitárkísérettel énekeltem el a "ha én rózsa volnék..." című dalt, amivel kapcsolatban azóta sem értem, honnan volt bátorságom ehhez (és állítólag nem is volt olyan rossz... ).

azt hiszem, a nemzeti emlékezet önmagában üres és szimbólikus. a személyes, egyéni történetek azok, amik ünneppé tehetik, tartalommal tölthetik meg. 50 évvel később én is részese voltam a forradalomnak, vér és puskaropogás nélkül, tapsvihar közepette. nagyon abszurd.

u.i.: nem tudom, ki mennyire emlékszik az iskolai ünnepségekre, de azt hiszem általános lehet a következő kép: unott arccal álldogáló gimnazisták, patetikus versrészletek hömpölyögnek az ünneplőben felsorakozó előadók szájából, szolid taps és meghajlás a végén majd mindenki megkönnyebbülésére gyors levonulás. na minket tátott szájjal hallgatott 700 iskolatársunk, néma csendben ülték végig a majd' 40 perces műsort. és visszatapsoltak. ismétlem: visszatapsoltak minket! egy iskolai ünnepségen... hát na. jók voltunk. :)

dolgozó lány

találtam munkát, majd' elfelejtettem mondani. egy kislányra vigyázok, heti 1-2 alkalommal és segítek a házimunkában. remek dolog, és nem csak azért, mert így legalább nem kell meggondolnom, hogy belefér-e a havi keretembe a büfében reggelizni. édes a kislány, jófejek a szülők. csak ne lennének ilyen messze... de az utazással könnyebben barátkozom meg, mint a nélkülözéssel.

éjszaka stoppal járok haza, ha már elment az utolsó és még nem jött az első busz, múltkor egészen a moszkváig volt fuvarom. egészen moszkváig.

apró öröm

tegnap fényes nappal táncoltatott meg a feneketlen-tó mellett a barátom, a játszótér előtt. tangóztunk. illetve ő tangózott, félig-meddig az én lábamon, én meg hangosan, teli tüdőből kacagtam bele a napsütésbe.

talán még az úton togyogó kacsáknál is viccesebbek voltunk. :)

a hallgatás vége

a blogolás örök dilemmája: ha nem történik semmi, nincs mit leírni. a blog unalmassá válik, az olvasók száma végzetesen lecsökken. ha zajlik az élet, és lenne mit leírni, nincs idő. a blog unalmassá válik, az olvasók száma végzetesen lecsökken.

szerencsére most ez utóbbi eset forog fenn, sok történés, kevés szabad perc. alkalmasint igyekszem több időt szánni a lejegyzésre, már csak magam miatt is - külső memória, így még több új élményt tudok befogadni a feledés folytonos veszélye nélkül.

a blog nem haldoklik, csak én is elkezdtem élni. juhú. :)

lelraab jelenti...

lassan a végére érek a fogyókúrám első szakaszának, de még semmi érdemleges nem hangzott el ezzel kapcsolatban, így azt gondoltam, most beszámolok az eddigi eredményekről.

először is a motiváció: egy hete elhívott a barátom a gólyabálra. presztízskérdés, hogy nagyon csinos legyek, és ebben az esetben csinos = vékony, tehát le kell fogyni. nem egy másodfokú egyenlet, még csak képlet sem kell hozzá, csak önuralom. hát szóval na, hajrá.

az elmúlt napokban sikerrel vettem az első akadályt: elpusztítottam minden olyat, ami kísértésbe ejthet a következő egy hónapban. igen, ez azt jelenti, hogy masszív zabálással múlattam az időt, de semmi pánik! hétvégén bemelegítek, ráhangolódom, aztán hétfőtől belecsapok a lecsóba.

nosztalgia

és amikor kamasz voltam még el tudtam hinni a szomorúságot. és micsoda zenéket hallgattam! csodás zenéket. szeretem japánt... talán azóta még sokkal jobban, mert arra emlékeztet, amit akkor akartam, amikor azt tervezgettem, mit fogok akarni most.

ez az én keserédes kamaszkorom, amiből alig emlékszem valamire: füstölők, gyertyák, állandó félhomály. napló, na meg persze józsef attila. és az animék. és a nagy szerelmek. tán igaz se volt.

kényszerplázán

gyűlölök 'soppingolni', mert időrabló, és rossz látni, hogy van aki még élvezni is tudja azt, ha veszett egér módjára rohangálhat ruháktól roskadozó polcok és/vagy fogasok között.

póló le póló fel cipő le nadrág le nadrág föl (ha feljönne) gyors meggondolás nadrág le saját nadrág vissza hisztizés ("kövér vagyok brühühü") nagy elhatározások ("holnaptól futni fogok és odafigyelni arra, mit és mikor eszem!") kiviharzás az üzletből.

egy másikba be (valamivel mégis csak meg kell vigasztalnom magam...), felesleges kedélyjavító vásárlása. elégedettség.

és ezt ciklikusan, újra és újra eljátszva, mert muszáj. és van aki ezt őszintén élvezi... és vannak férfiak, akik elhiszik, hogy minden nő ebbe a szerencsés (?) típusba tartozik, aki kötélidegekkel tud reggeltől estig válogatni, lassan és alaposan végigmérve minden darabot, majd elégedetten (és tényleg, valódi elégedettséggel!) távozni a boltból. mint aki jól végezte dolgát. pfujj.

én nem írok levelet magának

ma éjjel zene kell. mit lehet mondani a 'szeretlek' helyett amikor fojtogat a közléskényszer? olyan érzés, mint egy inverz libatömés, valaki gyömöszöli ki belőlem a szavakat én meg fuldokolva próbálom visszatartani... érzelmi bulímia, kibukik belőlem a szerelem.

írnék levelet, postán vagy e-mailben, kézzel vagy géppel, széttépném és összeragasztanám, hogy aztán oda ne adjam és végül részegen basszam hozzá, hogy nesze. mennyire szabad megmutatni magad? hátha a teljes csomag már nem tetszik, még ha a próbaverzió nagyon is bejött neki, én meg maradok aki voltam:

egy darab közönséges európai kislilla. előfordulási helye mindig máshol, az IUCN vörös listáján a súlyosan veszélyeztett fajok között tartják számon.

nyenyenye

hogyan lehet hozzászólásra sarkallni és/vagy kényszeríteni az egyszeri, talán nem is létező, blogolvasót? lehetnék közéletibb, provokatívabb, művészibb vagy szórakoztatóbb. de nem, ez már csak ilyen 'lillás' marad, ahol én vagyok az alfa és omega.

faszom a kommentekbe. és semmi személyes.

;)

it's a brand new project... fight for the contours!

úgy eszem, mint a francia nők: többször, keveset. de amíg ők ezt a nap 24 órájában átlagosan elosztva, én fél12 és fél3 között teszem. azt hiszem, van még hova fejlődnie a táplálkozási szokásaimnak.

ja igen, jut eszembe: fogyózom.

reggeli

ma reggelre valami csodálatosat, ismét. be kell látni, hogy ami szép, az szép. és sok-sok népzenét tessék hallgatni, mert minden harcos magyarkodást mellőzve, ez azért nekem mégis csak az elevenembe vág, lebilincsel és ráébreszt arra, miért kell örülnöm a saját magyarságomnak.

rövidek és hosszúak.

figyelem magam. alaposan, két lépés távolságból gondosan szemlélődöm, nézem a mozgolódást, fene se tudja, merre visz majd mindez, mindegy, a sodródásban úgysem lelem sokáig örömömet, csak elkezdek evickélni majd jobbra vagy balra, előre vagy hátra. nem, hátra semmiképp.

amikor kikukucskál valaki a függöny mögül, mielőtt előjönne, hát pont ilyen ez is, ezért félek de iszonyat mód, mert ha most csak a lehetőségét látom annak, hogy minden ami most szép és jó körülöttem, egyszer csak véget ér, hát csak kibukik egyszer, hogy lám tényleg. önbeteljesítő szörnyű jóslatok, hess!

lássuk be, amit 21 év után már tényleg illene, a pozitív hozzáállás sosem volt erősségem, még egy túlkozmetikázott önéletrajzba sem merném beleírni, talán még valaki ilyetén elvárással fordulna felém és mélyen csalódott lenne a sok önmarcangolás, mélabú és melankólia láttán.

magam vagyok az ellentmondás, a folytonos cáfolata minden kiejtett, leírt vagy épp csak gondolatban megfogalmazott szavamnak. szóval, tettel és hallgatással is! és folyton máté evangéliuma jár a fejben, soha meg nem fogadva:

"Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." Mt 6, 34

szeptember végén

ha az előző volt az utolsó nyári hétvége, ez pedig az első az őszből, akkor boldog vagyok.

anya osztályával szombaton kirándultunk. én "kísérő tanár" minőségben voltam jelen, ami -figyelembe véve, hogy 16 évesnél nem szoktak sokkal idősebbnek nézni- finoman szólva is komikusan hatott: egy 16 éves lány dirigál 20 gyereknek és a tanárnak; remekül szórakoztam. először a parlamentbe mentünk, ahonnan gyors idegenvezetés és némi őszinte csodálkozás után egy hátsó kijáraton angolosan távoztunk. a néprajzi múzeum személy szerint az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, úgy kellett kirángatni az állandó kiállításról. a margit-szigeten régi álmom vált valóra: bringóhintót vezethettem! az utas anya volt... két őrült spiné hajtott át esküvőkön, kirándulókon és kolostorromokon, miközben hisztérikusan kiáltozott az egyik ("fék! fék! fék!" - anya), a másik pedig sátáni kacajjal rángatta a csengőt és tolt le az útról boldog-boldogtalant (én).  ettem vattacukrot és egy csomó édességet, mire hazafelé indultunk konkrétan túladagoltam magam.

a keletiben csatlakozott hozzánk S is, hogy aztán itthon ma naaagy családi ebédet tartsunk, majd egy könnyed sziesztát a kertben a hintaágyon. de a hétvége csúcsa, életem egének jelenleg legfényesebben ragyogó állócsillaga A Szekrény. egy hónap alatt sikerült felkönyörögnöm a lakásba, végre teljes mértékig belakhatjuk a mi kis szobánkat legkedvesebb szobatársammal.

szerelmem, a vénasszonyok nyara.

dürer koli és kert, na meg az interetnikus kapcsolatok

tegnap az ajtósi koliban voltunk beat dis koncerten. ingyen, olcsó sörrel a kezünkben. és csak kábé két tucat emberrel kellett megosztanom ezt az élményt! mintha a vip részlegből élvezhettem volna egy valamiért nagyon fontos focimeccset, csak ez még annál is sokkal jobb volt.

az este indítása mondjuk finoman szólva is furcsa volt... telefonon veszekedett velem először az anyám, aztán az apám, végül a barátom, hogy leszek szíves minél hamarabb kórházba menni. mert ideje lenne kideríteni, mi a baj velem. a tünetek a következők: folyamatos (már átléptem a 168 órás álomhatárt), csillapíthatatlan (tényleg az, két algopyrin sem használ) fejfájás , ízületi fájdalmak (de úgy belülről), végtagzsibbadás, tarkómerevség, fáradékonyság. várom a megfejtéseket!

de amikor szent esküvéssel megfogadtam, h záros határidőn belül elmegyek az orvoshoz, akkor megnyugodtak a kedélyek, én meg élvezhettem az estét. a beat dis után átmentünk a dürer kertbe, ahol táncoltunk még hajnalig, hogy végül aztán egy gyros-szal zárjuk az estét. a dürerben mexikói és indonéz srácokkal beszélgettem angolul... bele sem merek gondolni, mi mindent mondhattam; arra mondjuk konkrétan emlékszem, hogy a mexikói srác irtó gyorsan beszélt, de nekem angolul nem jutott eszembe, hogy 'lassabban', ezért csak annyit mondtam neki, hogy "langsam, bitte!" :D az indonéz fiú viszont nagyon kedves volt, építésznek tanul norvégiában. meg beszélgettünk még dolgokról, amikről az emberek ilyenkor szoktak, félúton a pult és a parkett között, ordítva a fülbe.

shoot me down

semmi kommentár, csak hallgatni tessék. és persze nick cave-től bármi mást is. ;)

pótcselekvések

korán keltem, leadtam a szoctám pályázatot, bevásároltam, sütit sütöttem, vasaltam, porszívóztam, mostam, teregettem, rendet tettem és segítettem a szobatársamnak. csupa pótcselekvés.

mit meg nem tesz az ember, hogy tovább halogassa az igazán fontos dolgokat... 

a tiszaladányos beadandót igazán el kéne már kezdenem. de nem ma! 

nyár végi piknik

az utolsó nyári hétvége volt ez. az utolsó melegek, az utolsó fények, az utolsó macska simogatások a kertben, az utolsó fagyizások, az utolsó vígjátékok, az utolsó séták, az utolsó délutáni szundikálások és az utolsó átizzadt párnahuzatok. tamási csodálatos hely.

biztos vagyok benne, hogy az első őszi hétvége is ugyanilyen jó lesz, és minden ami utána következik. és ami még előtte van. :)

pilinszky

Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott. 

esti mese

tegnap amikor nem tudtam elaludni, pedig régen kellett volna már, S mondott nekem esti mesét. egy nagyon érdekes, posztmodern értelmezése volt ez a Három kismalac című klasszikusnak, ami így nem érte el a célját - az ember ugyanis a legkevésbé álmosodik el, miközben épp sikítva nevet a történet részletein.

note to self: a diktafon beindítása nélkül nem szabad hagyni, hogy belekezdjen a sztoriba. :)

gondold újra

egyszer egy fiú összetörte a szívemet. nem tegnap volt, és még csak nem is a múlt hónapban. több, mint 3 éve.

talán hiba lenne ezt a fiút, ezt a rövid életű szerelmet okolni mindenért, ami azóta történt, mégis ez az a pont, ahova minden gravitál. ez az alfám, origóm, genezisem.

most azt tanulnom, hogy erről a több éves nyugvópontról el kell mozdulnom. elrugaszkodni és soha vissza nem térni, mert már rég nem arra a fiúra gondolok lefekvés előtt.

a nem-boldogtalanság körvonaltalansága

rezignált vagyok, ez biztos. még a szótárban is utánanéztem, hogy illik-e rám ez a csodálatos hangzású kifejezés, és talált. süllyedt.

nincs bennem szomorúság, nincs bennem harag. a csalódottság is lassan kipárolog a bőrömön keresztül.
nincs bennem boldogság, nincs bennem öröm. a szerelem is csak néha jut eszembe... álillúzió.

tételesen fel tudom sorolni, mi az a féltucat dolog, ami miatt most örömömben cigánykerekeznem kellene pezsgős üveggel a kezemben egy alig derengő hajnalon a füvön, egy bevásárlóközpont parkolójában vagy egyszerűen csak bárhol, ahol túlcsordul bennem ez a fene nagy boldogság. érzelmi bulímia.

de nem megy. időről-időre elfáradok. itt visszhangzik bennem a világ,  és  egyszerűen csak azt mantrázom, hogy meg kell szelidülni. így kibírom, így nem kell sikítani a világ nagy fájdalmaktól, amik itt ülnek a vállamon jobbról és balról is. pedig nem is az enyémek, csak hozzám tapadnak, mint a csapzott hajam, a nedves bugyim és a csatakos ágyneműhuzat azokon az éjszakákon. vagy a zuhanyfüggöny.

"csak csajok"

amikor hiába akarod, nem megy. értem én, hogy mindenki elfoglalt, kötelzettségek és halaszthatatlan teendők lökdösnek át egyik napból a másikba, de basszameg. biztos vagyok benne, hogy egyesek pusztán mély és őszinte barátságból szarják le a másikat, bár ehhez nekem nem elég vastag a bőr a képemen.

csalódottnak kéne lennem, szomorúnak és letörtnek... de már nincs bennem semmi. már nem érzem, már nem értem, miért is akartam ennyire. hiába.

az első 3 nap csodája

hát ez egy fantasztikus hét volt, tele mókával és kacagással. :) a szobatársam a világ legőrültebb, legimádnivalóbb csaja, az életünk pedig zajlik, nem is akárhogy! hétfőn megjött, bejártuk a fény utcai piacot, kidobtak minket egy játszótérről és megtaláltuk a Retek utca legkirályabb olcsó kocsmáját. este megérkezett a 3. lakó, és meg is ejtettük az első közös esti italozást. nevezzük csapatépítő tréningnek. ;)

kedden kigyulladt a felettünk lévő lakás konyhája és jól nevelt katasztrófaturistákhoz méltóan mosolyogva néztük végig, hogyan vonul fel másfél tucat tűzoltó, rendőr és mentő. S-sel elsétáltunk a Városmajorba (randira hívtam a barátomat) majd elmentünk a szobatárssal és a nővérével gyros-ozni (még étterembe is elvittem :D ), aztán a szokásos helyen kötöttünk ki, és a srácnak is megmutattuk, milyen az a Retek kocsmai életérzés: tele züllött fiatalokkal és egy magában veszekedő bácsival.

szerdán állásinterjún voltam, ami majd kiderül, mennyire volt eredményes, egyelőre annyit tudok, hogy a következő héten biztosan lesz munkám. aztán az ördögsarokban futottunk össze egy italra néprajzosokkal, csak a változatosság kedvéért. este pedig egy hatalmas társasjáték-partyt hoztunk össze, teljesen ad hoc módon, egy hirtelen ötlettől vezérelve. :) némi alkohol, remek társaság és hajnalig tartó nevetés.

ha minden hét ilyen lesz, akkor ez lesz életem legkirályabb féléve. lassan el kell kezdeni az albérletavató összejöveteleket is megszervezni, ami biztosan kitermel egy-két tucat anekdotát. :)

csöppet sem nyugodalmas jó éjszaka

képzeljétek el a legfájdalmasabb, legmélyebb kétségbeesésből fakadó hisztérikus őrjöngést, amit soha sem engedhettek meg magatoknak a valóságban; álmomban teljesen kikeltem önmagamból, zokogtam, ordítottam és addig sikítottam, amíg el nem fogyott a levegőm.

és mellette törtem-zúztam, hozzávágtam a kezem ügyébe kerülő tárgyakat a szüleimhez, akik megpróbáltak lecsillapítani. hatalmas pusztítást vittem véghez, majd berohantam a szobámba, amit teljesen átalakítottak: más színűek voltak a falak, mások a bútorok, de én egyre csak a régi színeket, anyagokat, hangulatokat követeltem. és volt az a pont, amikor már hiába akartam, nem tudtam hangosabban, fájdalmasabban vagy még nagyobb elszántsággal sírni.

apukám pedig csendben megjegyezte, hogy azt hiszi itt az ideje pszichológushoz küldeni, de erre csak annyit tudtam mondani, h korábban kellett volna, amikor kértem.
------
elképzelni sem merem, hogy mit mondana minderre az álmoskönyv.

odett

odett csinált egy új albumot, ami nekem tetszik. nyilván sok helyen bele lehet kötni, erőfeszítés nélkül menne, de alapvetően szívesen hallgatom, még harmadszorra is. tessék a linkre navigálni és hallgatni, olvasni, szeretni.

(egy kis ízelítő, kedvcsináló, promó :))

enyém a pesti éjszaka

"megtennéd, hogy ne kérdezz semmit?" - Balla Zsófia

minden buli utáni másnap mottója. a mainak is.

update: meg a mainak is.

krisztina

beköltöztem. rögtön a saját képemre formáltam a lakást: a fiú segítségével komoly tereprendezésbe kezdtünk és most kész. van ágy, asztal, és egy nem működő tévé - pont elég. meg egy csomó kérdés, hogy mennyire szabad otthon éreznem magam, ha már most tudom, hogy csak félévre maradok? nem élhetek hónapokon át bőröndből, de túlságosan meggyökeresedni sem akarok itt, mert aztán fájna a költözés tovább. megint. félek, hogy megszeretem a helyet, és nem akaródzik majd elmenni. 

u.i.: az első este tükrében nem tartom lehetetlennek, hogy én fogok csendháborítás miatt rendőröket hívni, mert a süket öregek ordíttatják a tévét, én meg nem tudok aludni. a szomszéd bácsi meg szerintem titokban a vécében dohányzik, mert a lichthof-on át érzem a füstöt a miénkben is. az öregekkel csak a baj van, képtelenek viselkedni. majd kérem a panaszkönyvet.  

a visszaszámlálás vége

ma.

az elmúlt néhány hónapban a sokadik költözés, sokadik pakolás és cipekedés. olyan rutinom van már, hogy semmi aggodás nincs bennem. izgatott vagyok, kicsit még félek is, de a legnagyobb problémám továbbra is az, hogy törzskocsmát kell találnom a moszkva térnél. javaslatok?

[ ez azoknak a szavaknak a helye, amiket végül nem találtam meg. blabla ]

megoldáskeresés

tipikus szenvedő alkat vagyok. vagy kinövöm, vagy megtanulok együtt élni ezzel. vagy folyton részeg leszek.

most meg nevetek magamon, miközben sírni lenne kedvem. tévedések végjátéka.

vers

semmiért egészen

BBV-FILL-001

ilyen egy este a filléresben. vagy még ilyenebb... azt hiszem ez hiányzik legjobban az egész egyetem dologból. sebaj, ha csak ugyanennyire lesz jó a BBV-FILL-002 kódú kurzus, már nem leszek elégedetlen. ;)

párbeszédpanel

- és tudod most gólyatáborban van, mint szervező.
- na, az tök jó lehet.
- eegen. csak az a rengeteg részeg, alig-ruhás gólyalány... tudod, én is voltam gólyatáborban, és pontosan tudom, hogy az ilyenek mit akarnak a szervezőktől. vagy a szervezőkkel.
- akkor álcázd magad gólyának! ;)
- gondoltam rá, és ezzel még nem is lenne probléma. na de gépésznek??!! pfujjj.
- :D
- inkább nem. tegyük fel, hogy megbízom benne.

idén nem SZINezem újra.

eldőlt, nem megyek a SZINre. ez egyrészt nagy szomorúsággal tölt el, mert nálam ha fesztivál, akkor irány szeged, de idén én már annyit sátoroztam, annyi pénzt ittam el, annyit buliztam, hogy vágynék valami igazán pihentetőre.

épp ezért jött kapóra, hogy a nagybátyámék a kistestvéremet és engem is elhívtak orfűre. vízpart, vidék, napsütés (akarom mondani: kánikula) és cicák. viszek egy-két jó könyvet, bikinit és netbook-ot, hogy azért dolgozni is tudjak a beadandómon, és felkészítem magam lelkileg a költözésre, a tanévkezdésre, a dolgozó lányok életére és mindarra, ami várhat rám. és természetesen feltöltöm a készleteket, hogy a váratlan helyzetekkel is könnyedén megbirkózhassak.

ez azzal is jár, hogy a hétvégéig elérhetetlen leszek: nem születnek új blogbejegyzések és legfeljebb telefonon lehet velem kommunikálni. de ha nem muszáj, akkor inkább ne. :D

fényképalbum

csak hogy mindenki irigykedhessen. :P ez a néhány kép az albérletet ábrázolja, kívülről-belülről, alulról-felülről, ahova kötözöm. már csak kicsikét több, mint egy hét!

érdekazonosság

nos, hát legalább a problémák közül az egyik, és jelen pillanatban a legsürgetőbb, megoldódott. sose gondoltam volna, hogy a blogszférának nem csak kedves ismerősöket vagy remek postokat köszönhetek, hanem lakótársat is. Glósóli és én is kétségbeesetten kerestünk valamit/valakit: ő olcsó, jó helyen lévő albérletet, én pedig rendes, kedves, megbízható lakótársat. amikor a nagy szellemeket terelgeti kitartóan egymás felé az univerzum, hogy aztán mindenki számára gyümölcsöző legyen a találkozás. :)

legalább érzem, hogy élek

ó te szentséges ég! az életem most leginkább megoldásra váró problémák közös metszeteként írható le - amikor minden összejön.

a tuti kis albérlet, amire rátaláltam, ugyan továbbra is stabilan tartja magát, de a két lakótársam közül az egyik már ki is hullott (önhibáján kívül, tök érthető okból, de ettől a probléma megoldásra vár), szóval sovány malac vágtában kajtatok az éteren keresztül, és keresem potenciális lakótársamat. Reménykedem a mihamarabbi egymásra találásban, kedves Valaki! (jelentkezni nálam. ;) )

a nyár eleji tiszaladányi néprajzi gyűjtőmunkát ugyan elvégeztem tisztességesen, de most jön csak a neheze: az anyagok tisztázása, rendszerezése, összefoglalása... és egy 15-20 oldalas tanulmány megírása mindabból, amit sikerült anno júliusban összeszedni. csak elkezdeni nehéz, én ezt tudom, de "ki időt nyer, életet nyer" alapon egyre csak halogatom a dolgot. hiba! holnaptól tényleg csinálom ...

ki kell találnom, akarok-e SZINre menni. ez egy melodramatikus magánszám, amiben ha akarna sem tudna senki segíteni, mégis irtó nehezen hozom meg a döntést. pro és kontra azonos súllyal van jelen, én meg vívódom egyre, ami senkinek sem jó.

és önéletrajzot írok, munkát keresek, költözést koordinálok, fejben tologatom a bútorokat egyik faltól a másikig és az ikea honlapját böngészem olcsó ruhatároló rendszerek után kutatva. aki mindezekben tök hasznos tanáccsal esetleg kézzel fogható segítséggel tud szolgálni, ne fogja vissza magát! (miért is kételkedem abban, hogy hosszú tömött sorokban fognak az emberek állni az ajtóm előtt, hogy önként és dalolva siessenek segítségemre a bajban ... haha.)

... és akkor a saját, kusza kis lelkivilágom vélt vagy valós problémáiról szó sem volt. mert szeretem megnehezíteni az életemet. azért.

változtatások

kicsit módosítottam a sablonon (akarom mondani: teljesen átalakítottam). e mögött semmilyen ésszerű indok nem húzódik meg, egyszerűen most így jobban tetszik, aztán miért is ne kísérletezzen az ember - ez csak egy blog. másrészt kivettem a twitter modult, legyen inkább egy irányú a dolog, csak onnan ide, de innen ne oda. más technikai infóval nem szolgálhatok.

u.i.: nem tudok önéletrajzot írni, csak motivációs levelet. jelentheti ez azt, hogy fogalmam sincs, ki is vagyok, csak azt tudom, hova tartok? és ha már önéletrajz, akkor amerikai vagy hagyományos? tanácstalan vagyok.

 

olyan vagyok mint a zengedelem

hogy svédországról ne csak az ikea jusson eszünkbe

hello széll kálmán tér, jövök.

mondhatni véletlenül, látatlanban találtam magamnak albérletet, ahol a következő szemesztert fogom eltölteni. ebben, figyelembe véve, hogy milyen hirtelen és meggondolatlanul tudok cselekedni, semmi különös nincs.a dolog gyakorlatilag már véglegesített, most mégis izgulok.

ma megyek a terepbejárásra, ahol ki fog derülni, hogy jók voltak-e a megérzéseim: szép-e, jó-e, élhető-e a lakás? bizakodó vagyok. bár mivel a lakótársaimról egészen biztosan tudom, hogy nem lesz gond velük, legfeljebb közösen szidjuk a huzatos ablakot, a recsegő parkettát, a csöpögő csapot a konyhában vagy a szomszéd nénit, aki jobban őrzi a gangot, mint akármilyen vadászkutya. persze az előzetes információim nem katasztrófa sújtotta övezetként írták le a lakást, de mindenre fel kell készülni.

"bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport." - bízom is, na meg a puskaporomat is készenlétbe helyeztem, ha esetleg nekem kéne leszámolnom az idegesítő szomszéd nénivel.    

mindentől messze

olyan könnyen beleszoktam a jóba. most újra nagy, nehéz féltés ül a mellkasomra és számolom a napokat.

pont, mint karácsony előtt, kisgyerekként. csak most nem a jézuskát, hanem a fiúmat várom haza. :)

perseidák

a csillaghullást tavaly nagyvelegen néztem meg. az ifis gyerektábor utolsó, tábortüzes estéjén féltucat hullócsillagot láttam, és mivel nagy szükségem volt a bárhonnan érkező szerencsére, én kívántam, mint a kisangyal. ezer kérésem volt, és talán néhány teljesült is.

idén tamásiban voltam és egyetlen csillagot sem láttam, nem hogy hullót... viszont a felhők szépek voltak. és különben is, az életem most annyira meseszerű, hogy fogalmam sincs, mit kívánhatnék még. örömmel hagyom meg a hullócsillagokat a rászorulóknak - amilyen anno én is voltam.

önmagam butítom

az egyik netes női magazin cikke alapján úgy vélem, borderline (avagy határeseti) személyiségzavarral küzdök. minden egyes tünetet felfedeztem magamon, látom a személyiségfejlődésemben azokat a töréseket, amik idáig vezettek. nem is beszélve a genetikai hajlamról! ó jajj, mi lesz most velem?

tanulság: ne olvassak netes szemetet, áltudományos okfejtéseket.
tanulság2: végleg le kell számolni a hipochondriával.

mára valami varázslatosan szépet

talán

"... és ha elkészülök, a munkám korszakalkotó lehet a győri elek kutatásban. talán egyszer belőlem is bibliográfiai tétel lesz."

egy bölcsész álmai című rovatunkat olvasták.

helyzetgyakorlat

nem az a lány vagyok, nem abból a buliból. nem táncoltunk, nem arra a számra. nem kérdezted, nem mondtam meg a nevem.

nem akarom, hogy ne keress.

slam poetry

http://simonmarton.wordpress.com/2011/08/05/villamrandi-millenaris-piknikes-margo-slam-szovegek/

"te vagy a nyári terasz, 20 üveg kőbányai
a Badacsony vagy és Tihany, egy túlfűtött évszak álmai."

olvassatok Simon Mártont, mert ez így nagyon jó és vicces... bár 20 üveg kőbányai azért mégis csak 20 üveg kőbányai.

zene a mai napra

kívül-belül élet

most mindenhol csak átutazó vagyok: városokban, albérletekben, életekben. a stabilitást sikerült magamban megtalálnom - minő kellemes meglepetés. ideje volt már, azt kell mondanom.

az a 21

a 16. pont teljesítve. lassan, de annál biztosabban fogyatkozik azoknak a dolgoknak a száma, amiket meg akartam tenni a 21. születésnapom előtt. késésben vagyok, tudom, de fogjuk fel mindezt egyszerű utómunkaként. úgy elegánsabb.

és ez is itt...

publikus, vagy legalábbis lehetőségként felkínált olvasnivaló - hátha lesz még néhány őszies nyári délután, amikor jól jöhet.