mea culpa

hosszú idő után az első munkanap, amit betegség miatt kell kihagynom. nem elég, hogy hányingerem van, fáj a fejem, a többi testi tünetet pedig jótékonyan elhallgatom, de most még a lelkiismeretem is elkezdett furdalni. rossznak és haszontalannak érzem magam, amiért le mertem betegedni.

:(

mert az élet, az zajlik

az van, hogy egy több, mint két éves történetnek került ki a pont a végére, hogy elkezdődhessen valami egészen más, szebb, őszintébb és mélyebb dolog az életemben. egy szóval sem állítom, hogy nem terhel engem felelősség, amiért ennyire küzdelmesre sikerült ez az időszak, sőt! sokszor nem voltam őszinte - elsősorban magamhoz, másodsorban másokhoz. ebben sosem gonosz indulat vezérelt, hanem minden lehetséges módon igyekeztem belehazudni magam egy kényelmetlen skatulyába. mert azt hittem, ez az elvárt, szükséges és logikus következő lépés.

hál' Istennek, még ha a kelleténél viharosabb módon is, de ki tudtam lépni mindebből, mert itt tényleg nem csak egy kapcsolatról van szó. mindent magam mögött hagytam: albérletet, "baráti" kör és egy kis időre az egész várost.

és hogy mi következik most? kaland, nevetés, boldogság... és efelől nincs semmi kétségem. :)