parafrázis

és most hat kőkemény éjszakával a hátam mögött a hetediken megpihenek.

végülis nagypéntek van.

váltsunk végre

azt mondtad, köztünk semmi sem fog változni. és én már akkor megingathatatlanul biztos voltam benne, hogy tévedsz. mert igenis, bennem változnak a dolgok. ezt a gyötrő feszültséget csak korlátozott ideig lehet fenntartani, és mi már nagyon a végén járunk.

persze ez nem baj, de így talán mégse fogunk belehalni egymásba.

ki? te kint. ő...

ha tudok a helyzeten nevetni, vajon már annak a jelen, hogy lassan túl leszek rajta? hiába szökik tízezerre a pulzusom, ha... - de elmosolyodom a saját kis butaságomon és így nem is tűnik olyan tragikusnak a helyzet.

elképzelem, ahogy fehér színű, sarkában monogramos keszkenővel integetek az ablakból, talán tavasz van, a szél fújja a fehér csipkefüggönyt és minden távolodik. lassan közénk kerül a világ, mi pedig tartjuk magunkat az ígéretekhez: ne keress, nem kereslek, ne fájjon, nem fáj.

otthon. az édes

az elviselhetetlen pillanat, amikor otthon csendjét darabokra tépi a hazaérő családtagjaim által keltett zaj és felfordulás... kedvem lenne eret vágni magamon, mert ezt ép ésszel nem lehet kibírni.

a tévét persze rögtön be kell kapcsolatni és ezredszerre is megnézni valami közepesen unalmas és ostoba műsort a "diszkáverin." a kisöcsém gyakorlatilag csak ordítva tud beszélni, mert az nem létezik, hogy ne mindenki az ő hangját hallgassa. nettó állandóan magyaráz, lehetőség szerint értelmetlen és 10 éve kor felett mindenki számára irreleváns dolgokról. anya meg olyan vádlón néz rám, mintha minimum romba döntöttem volna az otthonát, pedig mindössze annyi történt, hogy egy poharat ott felejtettem az asztalon. szuper, szuper.

ők. nem én.

ó ti férfiak, miért akartok megfejteni? miért gondoljátok, hogy már sikerült is? és nem hisztek nekem, amikor azt mondom nektek: ne akarjatok engem. nem kell megmenteni, mert én magam vagyok, aki el akar veszni.

tavasz

itt a tavasz, vedlik a lovam, én meg nyakig úszom a lószőrben. csodás.

csak szavak

vannak az elvont főnevek:
szükség, lehetőség, féltés, fájdalom, szeretet.
megfoghatatlan névszók, a jelentésük az,
amit nekik tulajdonítanak.
csak a néven nevezett semmi.

ez vagy te bennem: az üresség, aminek nevet adtam.

lehetetlen.

mert hülyét csinálni magamból jó. segget a számból meg különösen.
nevetséges vagyok, visszacsinálnám, mindent ami az elmúlt egy hónapban volt.

csak múljon el, csak múljon. csak ne fájjon a nyelvem így harapni, veszteg maradni. csalódni itt is, ott is, mindenhol. ezt soha le nem írni. soha. le. nem. írni.

se.

Maybe I’m a crook for stealing your heart away
And maybe I’m a crook for not caring for it
And maybe I’m a bad, bad, bad, bad person
Well baby, I know

So I think it’s best we both forget before we dwell on it
The way you held me so tight all through the night
It was near morning*

Because you love, love, love when you know I can’t love
You love, love, love when you know I can’t love
You love, love, love when you know I can’t love, you…

And these fingertips, they’ll never run through your skin
Those bright blue eyes can only meet mine across a room
Filled with people that are less important than you*

Because you love, love, love when you know I can’t love
You love, love, love when you know I can’t love
You love, love, love when you know I can’t love, you...

57

az elmúlt időszakban akkor éreztem magam a legboldogabbnak, amikor a legkevésbé szabadott volna annak lennem.

lázálmok gyötörnek

az egész éjszakám hideg verítékben úszó, lázas álmodás volt. csupa őrültség: vízalatti városok, újrajátszott csaták, elájulás és varázslat. most kimerültebb vagyok, mint amikor lefeküdtem és fáj minden porcikám, minden mozdulat, csak egy meleg tea és egy jó könyv, csak egy kis gondoskodás, csak barátság, csak szeretet.

most sebezhető vagyok.

márc. 1.

fél éve, amikor elkezdtem lovagolni, eleve nem volt kérdéses, hogy nem érem be azzal, ha egyszerű "hobbistakén" lötyöghetek a nyeregben. felmérve a lehetőségeket és a rendelkezésre álló eszközöket, a díjugratás mellett döntöttem - na meg azért is, mert csodálatos látni, ahogy ezek a hatalmas állatok könnyed eleganciával ugranak át 100, 110, 120 vagy akár 160 cm-es akadályokat. a céljaim persze a realitás talaján maradtak: öreg és elfoglalt vagyok már ahhoz, hogy élsportolói ambícióim legyenek (különben is, azt már próbáltam), de az, hogy versenyeken méressem meg magamat és Szájhőst, nagyon is elképzelhetőnek tűnt.

...és tegnap életemben először ugrottunk Szájhőssel! neki nyilván nem ez volt az első alkalom, de én még sosem próbáltam (az, amikor Csanád önhatalmúlag úgy dönt, hogy lusta lépni még egyet, inkább ugrik egy nagyot - na ezt inkább nem sorolom ide :). csodálatos volt, egyszerűen leírhatatlan. persze, én bénáztam eleget, próbáltam szabotálni a sikert, de Nyúl úr (igen, ő még mindig Szájhős... ) minden egyes ugrást hiba nélkül megcsinált. persze, ez még csak 40-50 cm volt, ezt jó lenne a későbbiekben megháromszorozni, de ugye valahol el kell kezdeni.

a legjobban annak tudtam örülni, hogy Szájhős ilyen jól teljesített: kiderült, hogy egyáltalán nem reménytelen eset, sőt! napról-napra ügyesebbek leszünk és talán nem is lehetetlen, hogy belátható határidőn belül rajtengedélyt szerezzünk.

így szép indítani a tavaszt! :)