semmi sem lehetetlen

mindig ámulatba ejt a sors teljes kiszámíthatatlansága, hogy semmi sem akkor jön, amikor az ember számítana rá. mintha most már készen állnék rá, pedig talán sosem fogok.

zene az év végére

anya és a kilencéves

- Barnabás, mit kérsz vacsorára?
- pirítóst!
- te mióta szereted a pirítóst?
- hát az edzőtábor óta! ott nagyon megszerettem...
- ...és jövőre mit fogsz megszeretni?
- hát, nem lesz könnyű, de a spenótot.

a "megmondó" emberek

rájöttem, hogy melyik az az embertípus, amelyiket a legkevésbé tudom tolerálni: a "megmondó" ember. és ami a legszörnyűbb, hogy előfordulása gyakori, élőhelye változatos, viselkedése pedig figyelemfelkeltő.

gyakorlatilag minden családban van egy ilyen ember, aki kéretlenül ad életvezetési tanácsokat a szexuális szokásoktól a gyereknevelésen át egészen odaáig, hogy a vendégváró ropogtatni valót hogyan érdemes elhelyezni az asztalon. megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűsége pedig elsősorban abban nyilvánul meg, hogy valamennyi témában a lehető legkörültekintőbben, széleskörű tapasztalatainak birtokában nyilvánít véleményt. ami persze nem vélemény, hanem utasítás, vagy még inkább a létező cselekvési alternatívák közül a leghelyesebb, részedről pedig az egyetlen logikus és elfogadható reakció, ha saját meggyőződésedet sutba dobva vakon követed az utasításait.

az ilyen típusú emberek harsányak, minden pillanatban reprezentálni akarnak és rögtön vezetőként lépnek fel, ha egy két főnél nagyobb közösségben találják magukat. nem létezik olyan téma, amihez ne tudnának hozzászólni és úgy általában véve mindennek avatott szakértői. mindennek. de tényleg. hiába űzöl bármilyen tevékenységet, olyan magasszintű tudás birtokosai, hogy az egyetlen dolog amit tehetsz, hogy tátott szájjal hallgatod őket. hidd el, igazuk van. mindig. de tényleg. még ha éppen tudva tudod, hogy soha nem ültek lovon. vagy sosem taekwon-doztak. esetleg bármi. de tényleg.

és ami a legfontosabb, legvisszatetszőbb, legtöbb ellenérzést kiváltó tulajdonságuk: képtelenek visszavonulni. nem ismerik be a tévedésüket, inkompetenciájukat. olyan nincs, hogy nekik ne legyen igazuk. soha. de tényleg. mindehhez pedig egy álszerény, mártírkodó hozzáállás társulhat (ez persze csak bizonyos egyedekre jellemző) - ezt már inkább nem is részletezem, egyszerűen csak képzeljük el a szituációt: az egyetem padjait soha sem koptató fajtaegyed reakciója arra, ha inkompetenciájára a témában felhívod a figyelmet: "persze, mert én csak egy buta műszerész vagyok."- hát ilyenkor önti el a szar az agyamat.

és hogy mit lehet ezek ellen tenni? egyetlen recept van: üveges szem, derűs mosoly!

van mit ünnepelni

el sem hiszem, de senki nem ölt meg senkit, nem ugrottunk egymás torkának és még társasozni is tudtunk egyet. ez igazi karácsonyi csoda.

nyugi, ez csak karácsony

szeress mindenkit. szeresd az összes ismeretlen ismerőst és a családodat - ez utóbbi a legnehezebb feladat.

légy türelmes, hallgasd meg újra ugyanazokat a régóta nem vicces történeteket, amiket minden évben.
asszisztálj a sirámokhoz, kesergésekhez és örülj neki, hogy neked nincs mit mondanod.

fogadj jó szívvel minden haszontalan ajándékot és reméld, hogy lesz azért egy-két olyan pillanat, amikor nem kell megjátszanod a boldogságot.

vonulj vissza. ne avatkozz bele mások vitáiba, húzd meg magad és örülj annak, hogy ez most éppen téged nem érint. maradj sziget, ne foglalj állást csak üveges szemmel és derűs mosollyal legyél élő díszlet a történésekhez.

segíts a családodnak és közben egyiküket se küldd el melegebb éghajlatra, ne emlegesd fel hiányosságaikat vagy ügyetlenségüket. tűrd, hogy a terveidet a tökéletesen feldíszített karácsonyfáról hótól latyakos, sáros lábbal tiporja egy kilencéves.

hallgasd meg újra az idegtépő karácsonyi dalokat. aztán megint. és jöjj rá néhány óra múlva, hogy ez a CD bizony a következő 3 napban még nagyon sokszor fog újraindulni.

gyakorolj önuralmat, ne panaszkodj vagy sajnáltasd magad, mert másnak is ugyanennyire pokoli, fárasztó, kaotikus, hiábavaló a karácsonya.

-----

és aztán csinálj mindent teljesen máshogy, mássz bele derékig vagy nyakig ebbe a szeretettel és szörnyűségekkel teli ünnepbe. az egészet próbáld meg mégis olyanná tenni, amilyennek elképzelted és aztán csalódj, csalass meg újra, ezredszer is. hidd el megint, hogy ez a legszebb ünnep az évben, gondold azt, hogy idén talán sikerülhet. minden megfeszült idegszáladdal akard, minden tetteddel alakítsd és valamennyi briliáns ötleteddel azon fáradozz, hogy mindenki más is ennyire akarja.

aztán élvezd a kudarcot és a hiábavalóságot. és tegyen mindez boldoggá, nevess sírva a karácsonyfa tövében, csodálkozz rá az Ünnepre és érezd azt, hogy valami ebben az évben is történt veled - Valaki ebben a pár napban megint megajándékozott Téged.

impotencia maxima

komolyan mondom, ha valamit el kell intézni, akkor az csak abban az esetben lesz elintézve, ha én intézem el. más esetben csak bénázás van, esetlenség, tétovaság.

és nem a spanyol viaszt kellett volna feltalálni, hanem csak feltenni egy egyszerű kérdést egy egyszerű állatorvosnak (ez nettó 5 másodperc), hogy ugyan mondja már meg, azért nem szereti a zablát a szájában, mert csikó és hisztizik, vagy van valami egyéb a háttérben? és ugyan, ha már erre ette a fene, akkor lenne szíves egy egyszerű belepillantást eszközölni az egyszerű ló egyszerű szájába? belepillantással, hümmögéssel, nézelődéssel és megnyugtató frázisok puffogtatásával együtt nettó 50 másodperc. és derüljön ki, hogy a kis hülye csak hisztis és próbálgatja az akaratát.

ennyi lett volna. de nem, ez így túl egyszerű. szétvet az ideg.

részeges piskóta

nelli épp a teáról írt, és az utolsó gondolatok egy nagyon kedves történetet juttattak eszembe.

még élt a nagymamám, de a nagybátyámnak már új felesége volt, szóval valószínűleg a 2009-es karácsonykor történt, hogy a szokásos szenteste utáni látogatásunkra készültek apa szülei. sütés, főzés, miegyéb - a nagymamám, Dudó, mindig annyit főzött, hogy egy egész hadosztályt jól lehetett volna tartani belőle karácsonytól szilveszterig biztosan, de a nagymamák már csak ilyenek.

a hagyományos, jól bevált édességek mellett szeretett kisérletezni, új receptekkel színesíteni a tradicionális karácsonyi menüt. ezen az ominózus karácsonyon a "részeges piskóta" nevűt választotta, ami egyszerű de nagyszerű süteménynek ígérkezett: főzz pudingot és öntsd a tálban elrendezett babapiskótára. a piskótát előtte be kell áztatni rumaromás vízbe, ettől lesz igazán finom.

az utolsó pillanatban derült ki, hogy nincs kéznél rumaroma, ezért az én drága nagymamám fogta magát és egy teljes üveg rumba áztatta bele a piskótát, sőt még ami esetleg meg is maradt volna, azt is ráöntötte, biztos ami biztos. annyira durva volt, hogy csak korhatárral lehetett enni és aki nem bírta annyira az alkoholt, az még kísérőt is kért hozzá. a család az este végére igencsak jókedvű volt, végülis megettünk egy üveg rumot és hát nyilván más "finomságok" is kerültek a poharakba.

szóval ha rum, akkor nekem mindig ez jut eszembe. :)

diótörő

még az ősszel tanúja voltam, amikor anya boldogan újságolta a kistestvéremnek, hogy "juj, Barnabás, tudod mit vettem neked? balettbérleteeeeet ... ugye milyen jó?" - a szerencsétlen, sarokba szorított gyerek sztoikus nyugalommal vette tudomásul, hogy ő bizony mostantól balettelőadásokra fog járni. én hasonló módon, rezzenéstelen arccal vettem tudomásul, hogy mostantól én is balettelőadásokra fogok járni.

az első alkalom most december elején volt. a vártnál nagyobb sikert aratott a balett a kistestvéremnél, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk, hogy a mostani diótörő után majd júliusban a hófehérke és a hét törpe is rabul tudja-e ejteni egy 9 éves fiú gyermek figyelmét. 

mehetnék

a félév során ez volt az első olyan hét (és hál' Istennek az utolsó is), amikor nem engedhettem meg magamnak, hogy kedden hazamenjek lovagolni. ennek következtében mostanra eljutottam arra a pontra, hogy undorodom a várostól, az egyetemtől, az emberektől, a szagoktól, a zajoktól, a hó nélküli hidegtől és a fénnyel szennyezett éjszakáktól.

fáradt vagyok és kiábrándultam kicsit mindenből. úgy érzem magam, mint akit megrágott és kiköpött a város - vagyis csak kiköpne, mert ugye még hosszú órák választanak el attól, hogy itt hagyhassam magam mögött. hiányzik a mozgás, az arcomat csípő szél és az a helyes lófiú is, akinek a hasa alatt lehet melengetni a kezemet ilyen hidegben.

félév vége.

a néprajz szak most olyan, mint egy közepesen eutrofizálódott kisebb kiterjedésű állóvíz. magyarul: posvány.

a kötelező órák egyike sem lépi át az ingerküszöbömet: népszerűsítő könyvekből ismerkedni Európa népeivel nincs kedvem, a magyarországi regionális kultúrákat pedig szerintem szinte fölösleges ledarálni egy félév alatt és akkor a "népművészet" és "múzeumesztétika" szavakkal fémjelzett monodrámát péntekenként egy kiöregedett hülye picsával nem is említettem.

egyszerűen nem erről kéne szólni a harmadévnek! az anyag sem ide való, az órák jellege nem korszerű (ezzel a frontális magyarázással a katedráról nem fognak senkiben ellenállhatatlan vágyat ébreszteni a témák iránt... ) és a "van kérdés? szóljanak hozzá!" felszólítás szerintem az életben nem motivált senkit a véleménynyilvánításra. nyilván nem lehet minden tanárunk lánglelkű szónok, de az, hogy az önálló vagy csoportos munka, mint oktatási módszer, teljesen mellőzve van, szerintem tragikus. és nem, az hogy "végezz önálló kutatást egy általad választott témában" még nem túl inspiráló.

nekem ne témát adjanak, hanem problémát. én nem írok újabb szekvenciát az unásig ismételt szólamokhoz. 32 éve kiadott felejthető tanulmányokkal senki ne büntessen engem 2012-ben, mert ezekből nem kerülök közelebb a népművészethez. egyszerűen nem hiszem el, hogy az egyetemi oktatóknak nem kell a tanítás módszertanát elsajátítani. anyukámnak 20 év szakmai tapasztalat után azért kellett elvégezni egy tanfolyamot, hogy tovább csinálhassa, amit addig, nevezetesen: irodalmat és történelmet taníthasson 5. és 6. osztályban. nem a tárgyi tudását vonták kétségbe, hanem a korszerű oktató-nevelő módszereket kellett megtanulni. na, hát valami ilyenre utalnám be az összes kedves egyetemi tanáromat.

nagyon sok dolognak kell itt megváltoznia ahhoz, hogy minőségi oktatásról beszélhessünk. persze, lehet örülni, hogy innen milyen sokan neveztek az OTDK-ra és ez ám aztán a progresszív néprajz, de ez a hallgatók érdeme, nem pedig az ELTE zseniális Néprajzi Intézetéjé. ha fizetnem kéne azért, amit a néprajz szakon ebben a félévben kaptam, egy fillért sem adnék (és itt most megint csak a kötelező órákról beszélek)!  úgy bosszant ez az egész, hiszen maga a néprajz a világ egyik legcsodálatosabb tudománya.

bennem van a hiba

"akkor szeretlek amikor kedves vagy. és aranyos. csináltam kitűzőt is, mért nem hordod?" - by: S.