csak a sajnálatot ne. nem tudnék még azzal is megbirkózni.

mit jelent a törött gyűrű? és az amit most érzek?

istenem, bár szabadna mindazt mondani, ami most itt bennem. de nem.

tanár úr, kérem!

pofátlan dolog lenne visszaírni azokra az üzenetekre, amiket tanárok küldenek az óráimmal kapcsolatban?

olyasmire gondoltam, mint például: "olvassa el ezt a sok szar könyvet az, akinek két anyja van!" - vagy megköszönni, ha elmarad az óra.

annyi érzés van bennem az egyetemmel kapcsolatban. adjatok teret, ahol kibontakozhatok!

néprajz szak, te drága

8 vizsga

mától lehet jelentkezni. nyilván, még egy időpont sincs meghirdetve, de a tény, hogy elvileg lehetne, szörnyű, fenyegető közelségbe hozza mindazt, amit szívem szerint még jócskán halogatnék. az érzés, hogy szinte semmit sem csináltam eddig, éjszakai nyomó démon módjára telepedett a mellkasomra.

mintha meglopnának

megvan az az érzés, amikor valaki arra érdemtelen kezd rajongani a kedvenc számodért? amikor mélységesen felháborít, hogy ehhez ő is hozzáfér?

rejtett kincseim, drága skandináv szirének, engem ti el ne hagyjatok!

éjfél

amikor éjfélkor kap el az agyfasz és állok neki a nyikorgó ajtót baba kamillás testápolóval megjavítani... zseniális érzés.

és akkor most hirtelen minden eszembe jutott, amit pócs évától lehet tudni a tér és idő szakralitásáról a néphitben. mert ugye nem hiába járok néprajz szakra.

egy kis éji zene

és ebben most nincs semmi zenébe kódolt üzenet. de tényleg. :)

(ön)ellentmondás

najó. ma sikerült két bejegyzést közzétennem, amik finoman szólva is mániákus depresszióra utalnak, de megnyugtatok mindenkit, ilyesmiről szó sincs.

szerintem van a világban egy természetes törekvés az egyensúlyra, a kiegyenlítődésre. így fordulhat elő, hogy az utóbbi időben hihetetlenül nagyot csalódtam emberekben (már nem tudom őszintén leírni, hogy "barátokban"), de másokhoz, kedves régi barátokhoz újra közelebb kerültem. és hogy míg délelőtt tombolt bennem az egzisztenciális válság, most szinte boldog vagyok.

csak kár, hogy a jelennel kapcsolatban ilyen sok a kétség, és csak a nosztalgia bizonyosság.

így alakult. aztán meg emígy

amikor visszatalálsz valakihez, de nem amolyan romantikus értelemben. egy beszélgetéshez, egy régi hangulathoz - és őszinte meglepetésre folytatható mindaz, ami egy pillanatra, hosszabbra vagy rövidebbre, abbamaradt.

nem megszűnt, csak felfüggesztődött. véletlenül, önkéntelenül.

22 év (?!)

sose  gondoltam, hogy az idő egyszerű, folyamatos múlása ilyen szörnyű hatással lehet rám valaha is.

nyáron 22 éves leszek... tudom, hogy ez nem az a bizonyos 3. vagy 4. "X", amitől általában tartani szoktak, hanem egy alapvetően semmitől sem különleges sokadik születésnap. de én még semmitől nem féltem ennyire.

túl sok ez ahhoz, amit eddig csináltam, nyomtalanul feloldódik az években mindaz a kevés kis eredmény, amit elértem, megvalósítottam vagy célok, amiket végül hagytam a p'csába. de valahol mégis csak kevés ez a 22 év ahhoz, hogy kész emberként álljak a világban, mindent értve és elérve.

válságban vagyok - egzisztenciális értelemben. ki vagyok én? hol vagyok most és merre tartok? ha vannak is céljaim, mindent megteszek azért, hogy elérjem őket? van valami, amit már mostanra meg kellett volna tennem, tudnom kellene, ismernem vagy  elengednem?

én nem tudom, hogy van ez másnál. de nekem most minden olyan kettős: túl sok vagy túl kevés, több kell vagy nem elég. szörnyen érzem magam, amikor az is kezd szétesni bennem, amit kerek egésznek hittem, amihez úgy gondoltam, hogy nem férhet kétség.

és még semmit sem tudok arról, mi lesz velem utána... legalább az elmúlt 22 évet ismerem, de hogy utána mire számíthatok, rejtély. mindegy, hamarosan úgy is kiderül.

húsvét

ha lesz családom, férjjel, gyerekekkel, kutyával, macskával és porcicákkal a kanapé alatt, tuti hogy hagyományos húsvétot fogok tartani. rokonjárással és locsolkodással, ezeknek minden kellemes és kellemetlen velejárójával. nem azért, mert néprajzosként valamilyen önként vállalt kötelezettségnek érzem, hanem mert hiányzik.

gyerekként szépen kidolgozott rendje volt az ünnepnek. több napos készülődés előzte meg, ráhangolódás, aztán maga a húsvét hétfő. a rokonok látogatása, beszélgetések, játék a közelebbi és távolabbi unokatestvérekkel, majd a levezető délutáni játék a forrásnál. ibolyát szedtünk, sárkányt eregettünk...

biztos vagyok benne, hogy az emlékezet sok mindent megszépít, de az összességében az egész hiányzik. és noha azóta is minden húsvét emlékezetes, de igazán csak azok maradnak meg különlegesnek.

az ördögbe!

az a cél, hogy utolérjem magam a teendőimmel, de ez irtó nehezen fog menni, ha fél11kor még pizsiben nézem a simpson családot.

azt hiszem, valahogy máshogy kellene megpróbálni.

a fantasztikus róka úr

a fantasztikus róka úr egy olyan (báb)film, amit mindenkinek látnia kell. a legkirályabb dolog a tavaszi szünetben, ami velem történt. zseniális, de tényleg.

görbe tükör, poénhegyek, csodás képi világ. de egy szót se többet, mert hogy a jó bornak nem kell cégér.

21 km

az én 40+ éves anyukám (maradjunk annyiban, hogy közelebb az 50hez, mint a 45höz), lefutotta a félmaratont!

margit-sziget, 3-4-5 fok hideg és orkán erejű szél. több ezer ember, komoly, fáradt és vicces futók, bömbölő zene a hatalmas hangfalakból és a rajt előtti utolsó pillanatok izgalma. az anyukám még sosem vállalkozott ekkora távra, ez az első ilyen erőpróbája.

aztán 2 és fél óra izgalom.

végül a befutó, 2 óra 15 perc környékén jön a mindenre elszánt anyukám, és a sajátos, furcsa de a jelek szerint roppant hatékony pingvin-technikájával átszakította a képzeletbeli célszalagot. saját várakozásait 15 perccel megjavítja, mondjuk én erre számítottam valahol... ;)

szóval a tegnapi nap hőse az anyukám, ehhez nem fér kétség. :)