tapasztalatok a bálából1

egy lány ruhatára a végtelenségig bővíthető, és ezt tessék szó szerint érteni. nincs lélektani határ, ami megakadályozhatná a női ruhadarabok, cipők, táskák és más kiegészítők burjánzását. tárolástechnikai és anyagi nehézségek ugyan mindig adódhatnak, de az elkeseredés okozta megtorpanás csak időszakos. mondhatni: pillanatnyi. aki igazán akarja, valamennyi problémát meg tudja oldani.

persze a gyarapodás mértéke, módja és minősége (inkább azt a szót használnám, h "milyensége") változó. van, aki hosszas spórolás után veszi meg a rég kinézett, márkás darabot. más pedig az unalmas keddi napot dobja fel egy turkáló-túrával és minimális anyagi ráfordítást eszközölve tesz szert 3 új szoknyára, 1 pár kesztyűre és 1 pólóra... igen, ez utóbbi vagyok én.

lassan minden "turiba" járó függő lesz. aki egyszer rákap az ízére, nagyon nehezen szabadul, hiszen a second hand azt ígéri, amire valahol mindenki vágyik: olcsón egyedit jó minőségben. és a felfedezés öröme! a megfelelő turkáló megtalálása, a keresgélés, próbálgatás és a végső győzelem, ami még mindig csak egy meleg ebéd árába kerül... vagy kettőébe. szélsőséges esetben az ember lánya 2 hétig eszi a vajas pirítóst, hogy a gazdasági mutatók ismét emelkedni kezdjenek. de megéri.

persze itt is könnyű rossz szériát kifogni. még a legdörzsöltebb vadászok is néha zsákmány nélkül térnek haza, lefelé görbülő szájjal és megtörten a fáradtságos, de hiábavaló munka után. de hát mit is mondanak folyton az idősebbek, amikor nem sikerül megoldani a másodfokú egyenletrendszert? ismételni, gyakorolni, megpróbálni újra - a turkálásnak is ez a kulcsa.

a mai egy sikeres nap volt, remek portyát zártam és még az ebédre is futotta. ezt pedig a munka legkellemesebb része követi: napokon keresztül tartó divatbemutató során ámulatba ejteni a közönséget (barátokat, családtagokat, ismerősöket és ismeretleneket), majd a lehető legnagyobb természetességgel fogadni az elismerést. mert jól esik, mint az arany ászok.

nem csak marslakóknak ajánlom

szerb antal: budapesti kalauz marslakók számára

könnyű esti olvasmány, a szerző megszokott remek stílusában. nekem szerb antal kedvenc marad azt hiszem már örökre, de talán nem is akkora tragédia ez. :)

presser

egy kis presser erre a mai elmerengős napra.

osztálytalálka

tegnap osztálytalálkozó volt a volt osztályfőnöknél, ahol nagyságrendileg az osztály fele jelent meg és érezte magát nagyon vagy kevésbé jól, ezt mindenki egyéni megítélésére bízom. a következőkben csak a saját, végtelenül szubjektív álláspontomat tudom ismertetni, ami igen csak felemás...

az első észrevétel, hogy a majd' 40 főből kb az a 15 jött el, akikről amúgy is többé-kevésbé tudom, hogy alakul az életük. a "maradék", akikkel mondjuk az érettségi óta nem találkoztam, nyilván ide sem jött el. ez egyrészt jó, mert a jól ismert arcok könnyedebbé teszik a hangulatot, de értelmetlenné válnak a "ki mit csinál, merre tart, hogy van mindig?" körkérdések. hiszen tudjuk. akik szájából esetleg érdekes lenne hallani a válaszokat, ők meg úgy sem jönnek el.

aztán a másik, hogy baromira nincs idő és lehetőség arra, hogy valakivel komolyabban elbeszélgessen az ember. mindenki csak kedvesen érdeklődik, de annyian vannak még, akiknek fel kell tennem a két-három kötelező kérdésemet, hogy a válaszra már figyelni sem nagyon van idő... nem hogy kapacitás! innentől kezdve viszont megint csak ott tartunk, hogy még az adott esetben meglévő őszinte kíváncsiság sem tud kielégülni, mert a sürgető kérdezz-felelekben a válaszok is sematikusak: kösz, jól vagyok. tetszik/nem tetszik az egyetem. nem megyek férjhez.

persze ez ilyen. nem vagyunk egymás mindennapjában részesek, mindig az alapoknál kell kezdeni, szépen elindítani egy beszélgetést. itt már nem folyamatos a párbeszéd, meg-megszakadnak a dialógusok. a legszebb mégis az, hogy próbálkozunk, nem akarjuk hagyni, hogy elsodródjunk egymástól. a világunk nagyobb, a távolságok már kilométerekben mérhetők, de jó tudni, hogy van ami állandó: a szándék.

hát az apró kritikai észrevételeimet is úgy tessék olvasni, mint helyzetjelentés, de véletlenül sem bírálat. ez ilyen. mennyire sajnálnám, ha ez sem lenne!

úgy szép az élet, ha zajlik

lassan-lassan felkerülnek a gólyabálon készült fotók az internetre, és hát na. abszolút megfelelnek az elvárásoknak: az eddig látottak egyikén sem nézek ki teljesen normálisnak. az egyetlen szerencsém, hogy S sem. ismét csak azt a sokat hangoztatott frázist tudom citálni, ami legjobban jellemzi a kapcsolatunkat: egyik hülye, másik még hülyébb. időnként szerepcserével.de legalább van nyoma, h én bizony ott voltam! :)

más: jövő szerdán randizom a néprajzi intézet igazgatójával és a folklór tanszék vezetőjével a tudományos diákkör kapcsán. össze kell szednem a gondolataim, felkészülni rendes kislány módjára, ugyanis nekem ott majd illene ismertetnem a tdk céljait. és az, hogy "lelraab önmegvalósítási project-je" azt hiszem nem lesz elég.

minden mást elmesélek később, most azt hiszem el fogok ájulni a fáradtságtól. pedig egyébként épp ma gondoltam rá, hogy tele vagyok energiával, buzog bennem a tettvágy és irtó produktív vagyok - azt hiszem ebben fáradtam el. végre nem csak vegetálok.

kívánság

tudom, hogy messze még a karácsony, de ha esetleg, netalántán valaki meg szeretne lepni, akkor innen bárminek nagyon, ismétlem: NAGYON örülnék.

ismétlem: örülnék. ;)

a vadon hercegnője

hosszú ideje tartó, töretlen rajongásom hayao miyazaki és a ghibli stúdió által készített animék iránt eddig sem volt titok. és itt most véletlenül sem kezdek felsorolásba, hogy mit láttam és mit nem (annyit azért elmondok, hogy az arányok egyre jobbak, az előbbi csoport javára ;)), de mindig, újra és újra lenyűgöz.

a Mononoke hime '97-ben készült. aki az azóta eltelt 14 évben nem látta, az sürgősen pótolja ezt a mulasztást, mert ez egy csoda. és még link is van hozzá. itt nézhető online.

néprajz szakos tdk

örömmel jelentem, hogy ismét működésbe lépett az ELTE BTK néprajz szakának tudományos diákköre. a mai napon leköszönt a korábbi vezetőség, és ugyanazzal a lendülettel helyükre kerültek az új emberek is. a sokáig vegetáló műhely újra munkához lát, hogy a lehetőségekhez mérten segítse azon ambiciózus hallgatók munkáját, akik komoly tudományos álmokat dédelgetnek - ilyen lehet például a 2012. évi OTDK.

én, mint a tudományos diákkör új elnöke, izgatottan és reményekkel telve várom, hogy kezdetét vegye az érdemi munka, mely valamennyi néprajz szakos diáknak lehetőséget adna egy kutatói jövő megalapozására.

csók, lelraab
diákköri elnök

gólyabál. job done.

a gólyabálon innen az élet csak a készülődésről szólt - a kreatív ötletek lehetséges megvalósításán törtem a fejem, számolva a hátralévő napokat, az elfogyasztott kalóriákat és a tökéletes megjelenésre elköltött forintokat. aztán amikor a kezemben van a rám alakított ruha, a dobozban vár a még sosem használt fekete tűsarkú, akkor lassan elkezdheti élvezni az ember...lassan. mert hogy még frizura, mert hogy még smink. de egyszer csak minden összeáll, egy utolsó sufni tuningos barkácsmegoldás után már a cipőből sem csúszik ki a lábam minden lépésnél. és ott vagyok, nyakig a fényes, elegáns forgatagban.

a gólyabál csodálatos volt! jobban élveztem, mint a sajátomat, ami mondjuk még mindig nem valódi mércéje a hangulatnak. van az, amikor minden működik: remekül érzem magam a bőrömben, a fiúm szerint nagyon szép vagyok, a fiúm szerintem nagyon csinos, az emberek kedvesek, a fényképezők kattognak, az alkohol fogy, a zene szól, a parkett tele ... és minden valahogy pont jó. 

a gólyabálon túl nagy a fáradtság, még mindig nem sikerült kipihennem magam teljesen. a jobb felkaromban izomláz van, a bal lábfejem szintén fáj, és ha lefekszem az ágyba még mindig olyan érzés, mintha fantom-magassarkú lenne a lábamon. a felrepedt, belilult ajkamról nem is beszélve. az összesített mérleg azonban abszolút pozitív - aztán majd lassan visszanézem az ott készült képeket, nehogy kiderüljön, hogy hatalmas tévedésben vagyok. :)

gyomron vágott a szerelem

a mai este zenéje. bár a szívem nem bús, a fiúm nem csalfa, de én továbbra is beteg vagyok. hejj.

fenntartható fejlődés

mindig úgy gondoltam, igazi erősségem a szóbeli megnyilatkozás. azt hittem, a kommunikáció az egyetlen olyan területe az életnek, ahol nem érhet meglepetés, hiszen minden helyzetre fel vagyok készülve. pedig, ha tudtam volna... 

tény és való, hogy tudok beszélni olyan dolgokról, amikhez személyes indulat nem, vagy csak minimálisan tapad. amit nem övez félelem, fájdalom vagy szégyen - amihez elég az elragadtatás, a lelkesedés, egy kis humor vagy báj. majdnem tipikus nő vagyok: fecsegésben, csacsogásban világbajnok. az egyetlen, amire büszke lehetek, hogy nem ragadtam meg a ruhák-bulvár-fogyókúrák szintjén, hanem valamivel igényesebb témák felé mozdultam el. persze, ez is csak hiú ábránd. lényeg a lényeg: ugyanolyan vagyok, mint a többi.

tehát a legújabb project: tanulok kommunikálni. igyekszem megfogalmazni és kiadni magamból a problémáimat, még ha néha percekig is kell keresni a szavakat. mert úgy semmi sem működőképes, ha én csak sértettségem elefánttornyába zárkózva nyalogatom a sebeimet. 

nem vagyok normális, de keményen próbálkozom. a kapcsolatteremtésben már van gyakorlatom, ideje a kapcsolatfenntartást is kipróbálnom. talán most megéri. 

ennyit a kalandvágyról

"én sörrel működöm! na jó. lehet, hogy nem, de ez az egész nem ér annyit, hogy kockáztassak."

betegség

a kezdődő középfülgyulladás nem buli. senkinek se higgyetek, aki megpróbálna titeket meggyőzni az ellenkezőjéről.

sírnék, mert fáj is meg kellemetlen is. én ezt raktam félre az őszi szünetből.

mai apró

szeretnék valakivel beszélgetni.

olyan kéne, aki sosem látott még, semmit sem tud rólam, mégis ismer. csendesen ücsörögnénk egy tea fölött - arra az időre még a náthám is elmúlna - és nem lenne kényszer: vagy mondanék valamit vagy nem.

már senkit nem érzek cinkostársnak. talán hirdetést kéne feladnom, "cinkostárs kerestetik" jeligével.

Dudó

holnap lesz egy éve, h meghalt a nagymamám. pontosan november 8-án. meddig fog ez még ennyire fájni? meddig tud bármi is ennyire hiányozni? annyi mindent kéne mondanom neki.annyi mindenről akarnám, hogy tudjon. vajon meddig tudok emlékezni a hangjára?

azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy

a női lélek újabb rejtelme

van hiszti-ciklusom. fogalmam sincs, ez mennyire lehet általános, előfordulhat, hogy csak én küzdök az őrülettel (meg persze a környezetem. haha). a hiszti-ciklus olyan mint a menstruáció: bizonyos időközönként tapasztalható, senkinek sem jó, áldatlan állapot. azok a napok, amikor bal lábbal kelek fel... és most nagyon finoman fogalmaztam.

nos, tegnap megjött. a nap felénél úrrá lett rajtam a hiszti, és onnantól tulajdonképpen semmi sem volt jó, és még csak elviselhető is alig néhány dolog. ilyenkor a legjobb érzelmi lobotómiát végrehajtani, és kiiktatni az agynak a hisztiért felelős részét. éljenek a tudatmódosítók! éljen az alkohol!

hát na. sikeres volt a kezelés, maradjunk annyiban. és tudom, hogy ez nem a büszkeség falra való, de azért kikívánkozik belőlem: olyan elviselhetetlen, hisztis részeg picsa voltam, amilyet elképzelni is nehéz, de a barátom mégis szeret! háh.

u.i.: nem, az az alak nem én voltam, aki módszeresen végighányta a petőfi hídtól a moszkváig vezető utat.

u.i2.: de.

gólyabál project1

megvan A Ruha. mert ha már S elhívott a gólyabálra, a minimum, hogy kicsípem magam - már amennyire időm és pénztárcám engedi.

első lépés a ruha beszerzése volt, amit igyekeztem a legköltséghatékonyabb módon megoldani (értsd: turkáló), és örömmel jelentem, hogy sikerült is. egy pesti turiban zsír új, hibátlan, pont-méret ruhát vásároltam potom áron (2700 forintért). piros, mélyen dekoltált, húzott aljú - olyan leszek benne, mint egy édes, lédús, zamatos, szexi szamóca.

egy hibája van: kicsit feszül. kicsit jobban feszül, mint szeretném. persze a zipzár felhúzása nem okoz problémát, meg összességében jól érzem magam benne, de nincs kétségem afelől, hogy néhány kilóval könnyebben még jobb lesz a közérzetem az új ruhámban. motivációs ruha, direkt jól is jön.

a hátulján apró átalakítást kell majd eszközölni, de ennyi bőven belefér még a költségvetésbe. szerencsés vadászat volt ez a tegnapi, és nem az utolsó pillanatban kellett ruha után kajtatnom, hanem magamhoz képest szokatlan mód előrelátó voltam.

százféle változatban te vagy velem

szeretsz-e?