rövidek és hosszúak.

figyelem magam. alaposan, két lépés távolságból gondosan szemlélődöm, nézem a mozgolódást, fene se tudja, merre visz majd mindez, mindegy, a sodródásban úgysem lelem sokáig örömömet, csak elkezdek evickélni majd jobbra vagy balra, előre vagy hátra. nem, hátra semmiképp.

amikor kikukucskál valaki a függöny mögül, mielőtt előjönne, hát pont ilyen ez is, ezért félek de iszonyat mód, mert ha most csak a lehetőségét látom annak, hogy minden ami most szép és jó körülöttem, egyszer csak véget ér, hát csak kibukik egyszer, hogy lám tényleg. önbeteljesítő szörnyű jóslatok, hess!

lássuk be, amit 21 év után már tényleg illene, a pozitív hozzáállás sosem volt erősségem, még egy túlkozmetikázott önéletrajzba sem merném beleírni, talán még valaki ilyetén elvárással fordulna felém és mélyen csalódott lenne a sok önmarcangolás, mélabú és melankólia láttán.

magam vagyok az ellentmondás, a folytonos cáfolata minden kiejtett, leírt vagy épp csak gondolatban megfogalmazott szavamnak. szóval, tettel és hallgatással is! és folyton máté evangéliuma jár a fejben, soha meg nem fogadva:

"Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." Mt 6, 34

szeptember végén

ha az előző volt az utolsó nyári hétvége, ez pedig az első az őszből, akkor boldog vagyok.

anya osztályával szombaton kirándultunk. én "kísérő tanár" minőségben voltam jelen, ami -figyelembe véve, hogy 16 évesnél nem szoktak sokkal idősebbnek nézni- finoman szólva is komikusan hatott: egy 16 éves lány dirigál 20 gyereknek és a tanárnak; remekül szórakoztam. először a parlamentbe mentünk, ahonnan gyors idegenvezetés és némi őszinte csodálkozás után egy hátsó kijáraton angolosan távoztunk. a néprajzi múzeum személy szerint az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, úgy kellett kirángatni az állandó kiállításról. a margit-szigeten régi álmom vált valóra: bringóhintót vezethettem! az utas anya volt... két őrült spiné hajtott át esküvőkön, kirándulókon és kolostorromokon, miközben hisztérikusan kiáltozott az egyik ("fék! fék! fék!" - anya), a másik pedig sátáni kacajjal rángatta a csengőt és tolt le az útról boldog-boldogtalant (én).  ettem vattacukrot és egy csomó édességet, mire hazafelé indultunk konkrétan túladagoltam magam.

a keletiben csatlakozott hozzánk S is, hogy aztán itthon ma naaagy családi ebédet tartsunk, majd egy könnyed sziesztát a kertben a hintaágyon. de a hétvége csúcsa, életem egének jelenleg legfényesebben ragyogó állócsillaga A Szekrény. egy hónap alatt sikerült felkönyörögnöm a lakásba, végre teljes mértékig belakhatjuk a mi kis szobánkat legkedvesebb szobatársammal.

szerelmem, a vénasszonyok nyara.

dürer koli és kert, na meg az interetnikus kapcsolatok

tegnap az ajtósi koliban voltunk beat dis koncerten. ingyen, olcsó sörrel a kezünkben. és csak kábé két tucat emberrel kellett megosztanom ezt az élményt! mintha a vip részlegből élvezhettem volna egy valamiért nagyon fontos focimeccset, csak ez még annál is sokkal jobb volt.

az este indítása mondjuk finoman szólva is furcsa volt... telefonon veszekedett velem először az anyám, aztán az apám, végül a barátom, hogy leszek szíves minél hamarabb kórházba menni. mert ideje lenne kideríteni, mi a baj velem. a tünetek a következők: folyamatos (már átléptem a 168 órás álomhatárt), csillapíthatatlan (tényleg az, két algopyrin sem használ) fejfájás , ízületi fájdalmak (de úgy belülről), végtagzsibbadás, tarkómerevség, fáradékonyság. várom a megfejtéseket!

de amikor szent esküvéssel megfogadtam, h záros határidőn belül elmegyek az orvoshoz, akkor megnyugodtak a kedélyek, én meg élvezhettem az estét. a beat dis után átmentünk a dürer kertbe, ahol táncoltunk még hajnalig, hogy végül aztán egy gyros-szal zárjuk az estét. a dürerben mexikói és indonéz srácokkal beszélgettem angolul... bele sem merek gondolni, mi mindent mondhattam; arra mondjuk konkrétan emlékszem, hogy a mexikói srác irtó gyorsan beszélt, de nekem angolul nem jutott eszembe, hogy 'lassabban', ezért csak annyit mondtam neki, hogy "langsam, bitte!" :D az indonéz fiú viszont nagyon kedves volt, építésznek tanul norvégiában. meg beszélgettünk még dolgokról, amikről az emberek ilyenkor szoktak, félúton a pult és a parkett között, ordítva a fülbe.

shoot me down

semmi kommentár, csak hallgatni tessék. és persze nick cave-től bármi mást is. ;)

pótcselekvések

korán keltem, leadtam a szoctám pályázatot, bevásároltam, sütit sütöttem, vasaltam, porszívóztam, mostam, teregettem, rendet tettem és segítettem a szobatársamnak. csupa pótcselekvés.

mit meg nem tesz az ember, hogy tovább halogassa az igazán fontos dolgokat... 

a tiszaladányos beadandót igazán el kéne már kezdenem. de nem ma! 

nyár végi piknik

az utolsó nyári hétvége volt ez. az utolsó melegek, az utolsó fények, az utolsó macska simogatások a kertben, az utolsó fagyizások, az utolsó vígjátékok, az utolsó séták, az utolsó délutáni szundikálások és az utolsó átizzadt párnahuzatok. tamási csodálatos hely.

biztos vagyok benne, hogy az első őszi hétvége is ugyanilyen jó lesz, és minden ami utána következik. és ami még előtte van. :)

pilinszky

Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott. 

esti mese

tegnap amikor nem tudtam elaludni, pedig régen kellett volna már, S mondott nekem esti mesét. egy nagyon érdekes, posztmodern értelmezése volt ez a Három kismalac című klasszikusnak, ami így nem érte el a célját - az ember ugyanis a legkevésbé álmosodik el, miközben épp sikítva nevet a történet részletein.

note to self: a diktafon beindítása nélkül nem szabad hagyni, hogy belekezdjen a sztoriba. :)

gondold újra

egyszer egy fiú összetörte a szívemet. nem tegnap volt, és még csak nem is a múlt hónapban. több, mint 3 éve.

talán hiba lenne ezt a fiút, ezt a rövid életű szerelmet okolni mindenért, ami azóta történt, mégis ez az a pont, ahova minden gravitál. ez az alfám, origóm, genezisem.

most azt tanulnom, hogy erről a több éves nyugvópontról el kell mozdulnom. elrugaszkodni és soha vissza nem térni, mert már rég nem arra a fiúra gondolok lefekvés előtt.

a nem-boldogtalanság körvonaltalansága

rezignált vagyok, ez biztos. még a szótárban is utánanéztem, hogy illik-e rám ez a csodálatos hangzású kifejezés, és talált. süllyedt.

nincs bennem szomorúság, nincs bennem harag. a csalódottság is lassan kipárolog a bőrömön keresztül.
nincs bennem boldogság, nincs bennem öröm. a szerelem is csak néha jut eszembe... álillúzió.

tételesen fel tudom sorolni, mi az a féltucat dolog, ami miatt most örömömben cigánykerekeznem kellene pezsgős üveggel a kezemben egy alig derengő hajnalon a füvön, egy bevásárlóközpont parkolójában vagy egyszerűen csak bárhol, ahol túlcsordul bennem ez a fene nagy boldogság. érzelmi bulímia.

de nem megy. időről-időre elfáradok. itt visszhangzik bennem a világ,  és  egyszerűen csak azt mantrázom, hogy meg kell szelidülni. így kibírom, így nem kell sikítani a világ nagy fájdalmaktól, amik itt ülnek a vállamon jobbról és balról is. pedig nem is az enyémek, csak hozzám tapadnak, mint a csapzott hajam, a nedves bugyim és a csatakos ágyneműhuzat azokon az éjszakákon. vagy a zuhanyfüggöny.

"csak csajok"

amikor hiába akarod, nem megy. értem én, hogy mindenki elfoglalt, kötelzettségek és halaszthatatlan teendők lökdösnek át egyik napból a másikba, de basszameg. biztos vagyok benne, hogy egyesek pusztán mély és őszinte barátságból szarják le a másikat, bár ehhez nekem nem elég vastag a bőr a képemen.

csalódottnak kéne lennem, szomorúnak és letörtnek... de már nincs bennem semmi. már nem érzem, már nem értem, miért is akartam ennyire. hiába.

az első 3 nap csodája

hát ez egy fantasztikus hét volt, tele mókával és kacagással. :) a szobatársam a világ legőrültebb, legimádnivalóbb csaja, az életünk pedig zajlik, nem is akárhogy! hétfőn megjött, bejártuk a fény utcai piacot, kidobtak minket egy játszótérről és megtaláltuk a Retek utca legkirályabb olcsó kocsmáját. este megérkezett a 3. lakó, és meg is ejtettük az első közös esti italozást. nevezzük csapatépítő tréningnek. ;)

kedden kigyulladt a felettünk lévő lakás konyhája és jól nevelt katasztrófaturistákhoz méltóan mosolyogva néztük végig, hogyan vonul fel másfél tucat tűzoltó, rendőr és mentő. S-sel elsétáltunk a Városmajorba (randira hívtam a barátomat) majd elmentünk a szobatárssal és a nővérével gyros-ozni (még étterembe is elvittem :D ), aztán a szokásos helyen kötöttünk ki, és a srácnak is megmutattuk, milyen az a Retek kocsmai életérzés: tele züllött fiatalokkal és egy magában veszekedő bácsival.

szerdán állásinterjún voltam, ami majd kiderül, mennyire volt eredményes, egyelőre annyit tudok, hogy a következő héten biztosan lesz munkám. aztán az ördögsarokban futottunk össze egy italra néprajzosokkal, csak a változatosság kedvéért. este pedig egy hatalmas társasjáték-partyt hoztunk össze, teljesen ad hoc módon, egy hirtelen ötlettől vezérelve. :) némi alkohol, remek társaság és hajnalig tartó nevetés.

ha minden hét ilyen lesz, akkor ez lesz életem legkirályabb féléve. lassan el kell kezdeni az albérletavató összejöveteleket is megszervezni, ami biztosan kitermel egy-két tucat anekdotát. :)

csöppet sem nyugodalmas jó éjszaka

képzeljétek el a legfájdalmasabb, legmélyebb kétségbeesésből fakadó hisztérikus őrjöngést, amit soha sem engedhettek meg magatoknak a valóságban; álmomban teljesen kikeltem önmagamból, zokogtam, ordítottam és addig sikítottam, amíg el nem fogyott a levegőm.

és mellette törtem-zúztam, hozzávágtam a kezem ügyébe kerülő tárgyakat a szüleimhez, akik megpróbáltak lecsillapítani. hatalmas pusztítást vittem véghez, majd berohantam a szobámba, amit teljesen átalakítottak: más színűek voltak a falak, mások a bútorok, de én egyre csak a régi színeket, anyagokat, hangulatokat követeltem. és volt az a pont, amikor már hiába akartam, nem tudtam hangosabban, fájdalmasabban vagy még nagyobb elszántsággal sírni.

apukám pedig csendben megjegyezte, hogy azt hiszi itt az ideje pszichológushoz küldeni, de erre csak annyit tudtam mondani, h korábban kellett volna, amikor kértem.
------
elképzelni sem merem, hogy mit mondana minderre az álmoskönyv.

odett

odett csinált egy új albumot, ami nekem tetszik. nyilván sok helyen bele lehet kötni, erőfeszítés nélkül menne, de alapvetően szívesen hallgatom, még harmadszorra is. tessék a linkre navigálni és hallgatni, olvasni, szeretni.

(egy kis ízelítő, kedvcsináló, promó :))

enyém a pesti éjszaka

"megtennéd, hogy ne kérdezz semmit?" - Balla Zsófia

minden buli utáni másnap mottója. a mainak is.

update: meg a mainak is.