Néha észre sem veszem, de önkéntelenül is hálálkodom a Jóistennek a gyerekemért, aki a világ legokosabb, legviccesebb, leggyengédebb, legszabadabb teremtménye. Naponta érzem, hogy jutalom ő, amit fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki.
Napokon vagy heteken belül megszületik a gyerekem, akiről még semmit sem tudok, de a puszta létezése csoda. Még a megfoganása előtt olyan dolgokat tanított önmagamról, melyek alapjaiban formálták a személyiségemet - vágyakról és szükségletekről, akarásról és ráhagyatkozásról.
Lányokat szülök, akiket ez a világ sosem fog igazán megérdemelni, mert többek és teljesebbek ők mindennél, amit az nyújtani tud. Az én feladatom meggyőzni őket arról, ha kell minden áldott nap, hogy a hiba nem bennük van és így is, akkor is, mindig van értelme. Kell, hogy legyen.
