az ötödik parancsolat

van ez az ószövetségi sztori Mózesről meg a tízparancsolatról. ez a törvény. tízből kilenccel semmi gondom sincs, az ötödik parancsolattal viszont vannak problémáim. ha valaki nem tudná vagy nem járt volna péntekenként hajnalban a bibliaismeret néven futó sikerkuzusra, annak segítségül: "Tiszteld atyádat és anyádat [...]." (2Móz 20:12)

a tavaly télen tartott, út-kereső nevet viselő, felnőtt mentálhigiénés csoportfoglalkozások során egyik alkalommal erről beszélgettünk. próbálok visszaemlékezni, de most csak azokat a kérdéseket és problémákat tudom felidézni, amik felmerültek ezzel kapcsolatban. a válaszok vagy magyarázatok már nem jutnak eszembe.

a legnagyobb kérdésem a "miért?" - miért tiszteljem, mit tiszteljek benne? hálás vagyok azért a néhány kromoszómáért, ezúton is köszönöm a hozzájárulást ahhoz, hogy most itt lehetek. de ezt nem tudom tisztelni. a teremtésben való közreműködésükért hálát érdemelnek, de nem elég egyszer jól teljesíteni. ráadásul  ha van is olyan szerep vagy státus, amiben a teljesítménye valóban tiszteletre méltó, hogyan tudom elhallgatni a lelkiismeretem elől, hogy más helyzetekben, pozíciókban szörnyen szerepel?

tiszteljek-e olyan embert, aki engem nem tisztel? akit a puszta létezésem hálával kell, hogy eltöltsön (nyilván nem felém, hanem az Úr irányában), de mit kell nekem tennem ezen felül ahhoz, hogy apám és anyám tiszteletét kivívjam? az önmagam által sikerrel élt életen túl mit adjak magamból, hogy tiszteljenek - mit adjak, ha ők nem adnak semmit cserébe?

kicsit olyan ez, mint a tyúk meg a tojás - fogalmam sincs, hol siklott ki ez az egész, de egyre inkább azt érzem, hogy szülőként kudarcot vallottak. nem miattuk, hanem épp ellenük, a saját erőmből lettem az, aki most vagyok, függetlenül attól, hogy ez jó vagy rossz. sok minden miatt felnézek rájuk és az elért eredményeiket maximálisan tisztelem, de ha valaki megkérdezné tőlem, akarom-e így nevelni a gyerekeimet, ahogy ők tették velünk, nemmel válaszolnék - mert én szülőként is ki akarom vívni a tiszteletüket.

súlyos ítélet ez, talán évek múlva már egészen máshogy fogom gondolni, de a dolgok jelen állása szerint a családi életemet a következő irányelvek szerint képzelem el: nem akarok olyan férfival élni, mint az apám. nem akarok olyan kapcsolatot, mint az apámé és az anyámé. nem akarom úgy nevelni a gyerekeimet, mint a szüleim (vagy a nagyszüleim) tették. nem akarok olyan családot, mint a mienk. nem akarok olyan családi életet, mint a mienk. nem fogok a gyerekeimtől tiszteletet követelni csak azért, mert megszültem őket - ha nem találnak semmi mást, amit tisztelhetnének bennem, akkor vállalom a következményeket, ez ugyanis azt jelentené, hogy pont ugyanolyan szülő vagyok, mint az apám és az anyám.

ha a nők bonyolultak, akkor minek nevezzük a férfiakat?

egyetlen dologról beszéltem a srácnak napok óta (jó, a lovon kívül). egyetlen dolog volt, amire már hónapok óta, állandó izgalommal készülök: a Hobbit premierje. fanatikusan rajongok Tolkien minden betűjéért, és most végre filmen láthatom az első könyvet, amit olvastam ebből a varázslatos mitológiából. és tényleg, semmit nem kértem, csak hogy vegyük meg minél hamarabb, minél együttebb a jegyeket.

de ő elfelejtette. és most én vagyok a szar, amiért időben ott voltam a megbeszélt helyen. mert hogy előfordul, hogy valaki elalszik. 

ha az első randin csinálta volna ezt, akkor biztos, hogy most nem tartanánk itt. másrészt az első randin tuti nem csinálta volna ezt. fene se tudja, azt hiszem tényleg változnak a dolgok.

Szájhős1

ma megvolt az első edzés Szájhőssel! 

a legnagyobb gondot az jelentette, hogy le kell pucolni és fel kell szerszámozni az új cuccokkal, azokat beállítgatni és egyáltalán: üzemkész állapotba kellett hoznom a lovat. mindezek után a futószárazás már könnyű és eseménytelen volt (életem első futószárazása, hát nem csodás? de). a dolog pikantériáját az adta, hogy az edzőm mindehhez nem tudott asszisztálni, így egyedül (illetve némi segítséggel) kellett megbirkóznom a feladattal. 

utána fel is ültünk rá szépen, én és az edzőm is, és a szakértő közönség is kellemes meglepetésként nyugtázta, hogy a kis dilis lovam mennyire jól mozog, milyen szép a tartása és lépésben illetve vágtában remekül és egyenletesen halad. hát igen, az ügetésen lesz mit hegeszteni, de egyébként nem is lenne semmi izgalom a dologban. :)

szóval én büszke vagyok rá, maximálisan beváltotta eddig a hozzá fűzött reményeimet és nagyon remélem, hogy a későbbiekben sem fog csalódást okozni. cserébe viszont én is igyekezni fogok következetes és felelősségteljes gazdája, sporttársa, barátocskája lenni.

az viszont hihetetlen, hogy a "csajok" (értsd: kancák) miden egyes alkalommal vad nyihogással reagálnak arra, ha feltűnik a "boxutcában." nem hiába, de kurva jó pasi... viszont heréltként ezt sajnos sosem lesz alkalma bizonyítani. nem hiába lett a neve Szájhős (és akkor az örökös nyihogásról még nem is beszéltem). :)

örömmel jelentem

hogy hivatalosan is lótulajdonos lettem!!!

a már korábban linkelt, oly' nagyon vágyott gridán, Szájhős gondos gazdájaként be kell vallanom, a felhőtlen öröm helyett valami egészen mást éreztem az első euforikus pillanatok után. konkrétan azt, hogy rendesen be vagyok szarva ettől a következő 20-25 évtől.

amikor megjött, némi férfias izgalom és nekifeszülés mellett semmilyen vad szabadulási kísérlet nem volt, az új környezet és új lovak okozta stressz ellenére ma már gond nélkül lehetett vezetni a karámba (bár reggel "kicsit sietett" - de hogy ez mit jelent, azt ne kérdezzétek), este viszont már tényleg zökkenőmentes volt a boxba vezető út. a szomszédaival is jól kijön, még Dália, a szemtelen kis kanca sem tudta huzamosabb ideig magára vonni a figyelmét.

én tegnap egészen kora estig kinn voltam nála, és holnap nagyon fogok sietni haza, hogy mihamarabb újra kimehessek. holnap ugyanis már nyergelünk és futószárazunk, aztán ki tudja, ha jól viselkedik még föl is ülök majd rá.

őrült, de felelősségem teljes tudatában meghozott döntés volt, hogy őt választottam. nagyon várom a közös munkát, annak ellenére, hogy tudom, nem lesz könnyű - mégsincs bennem semmi kétség afelől, hogy baromi jó párost fogunk alkotni mi ketten. jaj, hát én igazán nem tehetek róla, hogy ez a türelmes, nagydarab, szőrös karakter a zsánerem. :)

gépész gólyabál vol2

múlt kedden gólyabáloztunk a sráccal, bár már rég nem vagyunk gólyák - talán épp ezért is tudtuk ennyire élvezni az egészet. volt zene, tánc, kaja és mérhetetlenül sok alkohol, de semmi botrány vagy kínos szituáció. néha ugyan feszegettük az etikett határait, de még ha rezgett is a cél, sikeresen vettük az akadályt. ezt pedig képekkel tudom bizonyítani!

magyarázom a.

néhány ok, amiért a hétfő reggeli óráimra nem tudtam bemenni az utóbbi hetekben:

- elaludtam
- elaludtam, mert a szünet után elfelejtettem beállítani az ébresztőmet
- előző nap leestem a lóról és enyhe agyrázkódással pihentem otthon
- menstruációs görcsök

és ez 4 hét zsinórban... tehetek én róla, hogy valami mindig közbejön?!

évák és ádámok

azon gondolkodom, hogy a jól nevelt férfiak tényleg eltűntek, vagy csak én riasztom őket ennyire?

a múltkor egy átlagos napon az átlagos pesti tömegközlekedéssel vergődve az átlagon aluli lelkesedésemet tovább rontotta az a statisztika, amit útközben csináltam: 4 pasit engedtem udvariasan magam elé különböző helyeken, így például a mozgólépcsőn, villamos ajtajában, zebrán áthaladva és vásárlás közben a boltban ténferegve; 2 alkalommal segítettem felvinni idős hölgyek csomagját az aluljáróból; 3-4 alkalommal pedig átadtam a helyem vagy már eleve le sem ültem az ilyen-olyan bkv járatokon.... (+1, amikor még ezen felül rá is szóltam egy srácra, hogy adja már át a helyét valakinek, akinek láthatóan nagyobb szüksége volt rá.)

én a nap végén már azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. egyszerűen a legelemibb, legkisebb erőfeszítéssel járó magatartási normákat sem veszik figyelembe, és itt most nem arról beszélek, hogy női mivoltom miatt részesüljek különleges elbánásban, hanem az előzékenység, a másikra figyelés és az udvariasság okán. meg basszus, a női egyenjogúság ne jelentse már azt, hogy tirpák módon viselkedhet velem valaki, hanem hogy én ezért cserébe szégyenérzet nélkül elküldhetem a jó büdös p***ba.

ebben a fenti mondatban azért van némi költői túlzás, de a lényeg a lényeg: a nemek közötti egyenlőség abban áll, hogy magam rendelkezhetek a sorsom felől, nem pedig azt jelenti, hogy innentől kezdve nem érdemlem meg az alapvető (és minimális) udvariasságot - arra pedig konkrétan nem szolgáltam rá, hogy jó karban lévő férfi emberek szorítsanak a villamos alá.

és egyébként pontosan tudom, hogy ez nem valami passzív rezisztencia jegyében kódolt üzenet az emancipálódott nők felé - ilyen kifinomult és rafinált terv nem lehetne férfi agy szüleménye. ez ugyanaz a totális közöny, amivel az emberek idő és energia hiányában mindenkivel szemben viseltetnek. tulajdonképpen nem is a pasikra haragszom, de akkor sem ártana, ha végre összeszednék magukat, vagy legalább hagy ne lökődjek már be a sínek közé, lécci.

a szegény könyvtáros panaszai

ha az ember bölcsészkarra jelentkezik, azzal azt is vállalja, hogy örökbérletet vált a környezetében elérhető könyvtárak majd' mindegyikébe - innentől kezdve pedig élete szorosan összefonódik valamennyi könyvtáros életével. csak amíg Te legfeljebb egy tucatnyi dolgozót ismersz meg, nekünk - a könyvtári pultok másik oldalán - többszáz változó intelligenciájú vendéget kell kiszolgálnunk. néhány jóindulatú tanácsot a békesség érdekében érdemes lenne megfogadnia minden könvtárbajárónak.

1.) ha az internetes adatbázisban rábukkantunk az áhított könyvre, először is ellenőrizzük le, hogy valóban a helyén van-e. a raktárost felesleges rohangászástól és keresgéléstől, magadat meg a csalódástól tudod így megóvni.

2.) nem mindenki született kalligráfus, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy az esetek 80%-ában miért ragaszkodnak következetesen a sajátos módon olvashatatlan macskakaparáshoz a kedves delikvensek. aki pedig tudván tudja magáról, hogy ő bizony ordenáré, rusnya módon ír, az legyen olyan kedves, próbálkozzon a nyomtatott nagybetűkkel!

3.) és ha már nagybetűk: ne, ismétlem, ne a saját nevedet írd nyomtatott nagybetűkkel! kis túlzással állítatom: senkit nem érdekel, hogy hívnak - a lényegi információ a szerző neve, a könyv címe és jelzete. csak hogy tudd.

4.) vannak olyan könyvek, amiknek a kikérése meghaladja az átlagos könyvtárbajáró képességeit: ilyenek a tanulmánykötetek vagy a többszerzős művek, de az sem egyszerű, ha az ember egy konkrét novellát keres valamely szupertermékeny irodalmi nagyágyú életművéből. itt a legkülönfélébb megoldásokkal találkoztam már nem is olyan hosszú könyvraktárosi pályafutásom során... pl. egy tanulmánykötet címe mellé gondolkodás nélkül az abban található konkrét tanulmány szerzőjét írják a kérőlapra, vagy fordítva. tehát a kérésem: figyeljünk oda és gondolkodjuk logikusan! a könyvraktáros csak konkrét könyvet tud neked megkeresni, mert nem tanulmányonként őrizzük őket a raktárban (nyilván), úgy hogy magát, a könyvet tessék felkérni.

5.) ha valahol mégis hiba csúszik a folyamatba, a méltatlankodás és asztalcsapkodás helyett próbáljunk jóindulattal és türelemmel viseltetni a könyvtári dolgozók iránt. főleg, ha nem ők a hibásak: a későn visszahozott könyvek után bizony fizetni kell, ez sosem volt titok. természetesen előfordulhat, hogy nálunk van a hiba - de heti többszáz kérés teljesítése során néha törvényszerű, hogy porszem kerül a gépezetbe. 

+1.) vannak dolgok, amikről meg aztán végképp nem tehetünk: lassú gépek, széteső könyvek, kevés példány. na, ilyen problémákkal drága dékánunkhoz illetve az üzemeltető intézményhez lehet fordulni! a szerencsétlen könyvtárosnak ez pont olyan kellemetlen, mint neked, kedves olvasó - de adód egy százalékával meg könyvadományokkal, vagy bármilyen felajánlással bátran kereshetsz minket.

balesés

végre igazi lovasnak érezhetem magam!

sok helyen olvastam és többen is mondták, hogy amíg nem esik le az ember a lóról, addig nem nem is tarthatja magát igazi lovasnak. örömmel jelentem, hogy vasárnap én is túlestem az elsőn - azt még csak feltételezni sem merem, hogy ez volt az utolsó is. :)

épp vágtáztunk, ilyen-olyan gyakorlatokat csináltunk (a vágtaugrások nyújtása és rövidítése két földre fektetett rúd között). amikor a karám széléhez értünk és jött volna a kanyarodás csodás aktusa, finoman szólva is érdekellentétbe keveredtünk Raullal. Ő ment volna jobbra én balra, vagy épp fordítva, mindenesetre félúton inkább elváltunk egymástól és mindenki ment tovább akarata szerint: ő jobbra, én balra. hát így történt az eset.

a két gyors irányváltás kellően kibillentett az egyensúlyomból ahhoz, hogy egy közepes sebességű vágtából egy közepes nagyságú esés kerekedjen ki. két puffanás volt: amikor földet értem és bevágtam a fejem, majd amikor a jobb sípcsontom nekivágódott a karámnak. vér csak az ujjamból folyt, amivel igazából nem tudom, mi is történt.

a lényeg: a tünetek alapján enyhe agyrázkódást szenvedtem, sípcsontomon pedig egy nagykiterjedésű lila folt éktelenkedik. na meg az ujjam. de nem hagytam magam, és amint összeszedtem magam, visszaültem a lóra és befejeztük az edzést. mert ezt így kell csinálni! :)

valamit valamiért

elkövettem egy nagy hibát: beengedtem a családomat a lovak közé. volt egy gyönyörű, szabad világom, ahol mindent a magam ritmusában intézhettem. most meg itt vannak, rátelepedtek a nyakamra és mindenről van véleményük, sőt mi több! megmondják, mit és hogyan csináljak. de ha jobban belegondolok... már meg sem várják, hogy én csináljam, ők elintézik, megszervezik és megvalósítják.

hirtelen a szabadság, amit a lovarda jelentett, a családom uralkodási vágyának csak egy kiterjesztett, új helyszíne. tudom, hogy meg kellett ezt a lépést tennem, mert csak a családom bevonásával volt esélyem lóhoz jutni, de most egyre inkább azt érzem: túl nagy az ár, amit ezért fizetnem kell.

szépen lassan, a spórolt pénzemből veszegettem meg magamnak eddig is, amire szükségem volt: cipőt és csepszet, kobakot, nadrágot. anya már kétszer ült lovon, és apa gyakorlatilag teljesen felszerszámozta. zsebből. ebből is látszik, hogy a családom átállt "lovas" üzemmódba és innentől kezdve senkit nem fog érdekelni, hogy én miért szerettem bele ebbe a gyönyörű, szabad világba.

[káromkodás]

ez annyira mörfi, hogy akkor mondja be a bélflórám az unalmasat, amikor épp nyeregben érzem magam úgy ZH ügyileg. egyszerűen nem hiszem el. és még tök ciki is az egész - legalább valami durva arcüreg-gyulladás vagy felfázás lenne a gond, hogy tényleg szarul érezzem magam. de nem, nekem csak egy mezei gyomorrontás jut, ami gyakorlatilag a kiszáradásig sajtolja kifele belőlem az éltető nedvességet.

az a baj, hogy kicsit én is tehetek róla, mert nem vettem figyelembe az elmúlt napok árulkodó jeleit és kezdtem el az első gyanús eset után vadul diétázni. most meg már hiába nem eszem semmit (ami egyébként szintén nem egészséges).

hello, sóba'-vízbe' főtt krumpli! hello tea és hello háztartási keksz!

és basszameg a gyomorrontás. :(

s&l

L.: szereted hallgatni, amikor beszélek? :)
S.: nem, csak...
L.: szóval nem szereted hallgatni, amikor beszélek?! o.O

beszélgetés, szókiforgatás. nevetés.

már majdnem van lovam

a Szájhős nevű ló hirdetését a honlap szerint 401 alkalommal nézték meg - ebből legalább 200 én voltam, de az is könnyen előfordulhat, hogy 250. és ha erre a lóra gondolok, akkor mindig a Tarzan című rajzfilm betétdala jut eszembe. menthetetlennek érzem a helyzetet. azt hiszem ez egy sok-sok évig tartó szerelem kezdete.