gyerekként józsef attila volt a mindenem. 13 éves koromtól mantráztam az "összes"-et, hogy valahogy szavakat találjak a kamaszos fájdalomra.
most már ő sincs olyan közel hozzám, csak pilinszky maradt és a reményvesztettség, de nem a hektikus, zaklatott értelemben. emiatt akár sírhatnék is. akár emiatt is sírhatnék.
Pilinszky János: Majd elnézem
Majd elnézem, ahogy a víz csorog,
a tétova és gyöngéd utakat,
a fájdalom és véletlen közös
betűvetését, hosszú-hosszú rajzait -
halott köveken, élő arcokon -
elnézem őket, mielőtt
a feledést kiérdemelném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése