csak végére értünk a szorgalmi időszaknak...
a félév közepén találkoztam egy távoli ismerőssel, akivel előtte egy évig nem futottunk össze. másfél mondat után azt mondta, hogy felnőttebbé váltam - akkor úgy gondoltam, csak a hajam lett hosszabb és ezért tűnik így. az elmúlt egy-két hét és különösen az utóbbi napok során most megint itt cirkulál ez a gondolat a fejemben. és egyre inkább arra hajlok, hogy ebben lehet valami.
(cél)tudatosan irányítom az életem és haladok a távoli jövő idealizált céljai felé, mert sosem lehet időben elkezdeni. rátaláltam a hivatásomra, vagyis inkább egymásra találtunk a néprajz és én. persze, nem csak ez a szerelem van az életemben, hanem a Srác is. én komolyan alkalmatlannak hittem magam normális párkapcsolat kialakítására, aztán a végén csak kiderült, hogy elég egy kellően idióta fiút találni magam mellé. munkám is van, pénzt is látok belőle (sajnos ritkábban, mint szeretnék. jó lenne, ha többször lenne szükség rám). panaszkodni mindig van miért, de nem akarok hálátlannak tűnni, meg tulajdonképpen semmi olyasmi nincs, amit ne tudnék megoldani, épp csak össze kell szednem magam.
nem akartam létösszegző, teátrális monológgal zárni a szorgalmi időszakomat, de jól esett kicsit megállni és visszanézni, hogy mi minden gyűlt össze a hátam mögött az elmúlt 4 hónapban. talán ez is a felnőttség jele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése