ha tudok a helyzeten nevetni, vajon már annak a jelen, hogy lassan túl leszek rajta? hiába szökik tízezerre a pulzusom, ha... - de elmosolyodom a saját kis butaságomon és így nem is tűnik olyan tragikusnak a helyzet.
elképzelem, ahogy fehér színű, sarkában monogramos keszkenővel integetek az ablakból, talán tavasz van, a szél fújja a fehér csipkefüggönyt és minden távolodik. lassan közénk kerül a világ, mi pedig tartjuk magunkat az ígéretekhez: ne keress, nem kereslek, ne fájjon, nem fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése