és amikor kamasz voltam még el tudtam hinni a szomorúságot. és micsoda zenéket hallgattam! csodás zenéket. szeretem japánt... talán azóta még sokkal jobban, mert arra emlékeztet, amit akkor akartam, amikor azt tervezgettem, mit fogok akarni most.
ez az én keserédes kamaszkorom, amiből alig emlékszem valamire: füstölők, gyertyák, állandó félhomály. napló, na meg persze józsef attila. és az animék. és a nagy szerelmek. tán igaz se volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése