a célegyenesben

mindig úgy futok neki a vizsgaidőszaknak, hogy különösebb megerőltetés nélkül meg fogom tudni csinálni - ez a szilárd, gondosan kidolgozott tervek alapján megfogalmazott elhatározás. aztán nagyjából az első vizsga környékén kezd minden reményem szertefoszlani. ennek lépései a következők:

1. az első napokban az előre kiszabott tanulnivalók helyett inkább kialszom magam, mert pihenten jobban és hatékonyabban tudok tanulni. így az sem fog gondot okozni, hogy az anyag kicsit felhalmozódik.

2. az első napok egy-két hétté duzzadnak. kialudni ugyan nem sikerült magam, de a vizsgák fenyegető közelségbe kerültek

3. hogy mindezt a stresszt el tudjam viselni, muszáj kikapcsolódnom. de nem baj, mert majd az élményektől feltöltődöm energiával és könnyebb lesz a tanulás. mert a buli utáni másnapokon az ember különösen energikus és tettre kész szokott lenni... persze.

4. a tudatos és fokozottan eredményes felkészülés jegyében gondosan megtervezem, milyen ütemben fogok haladni, beosztom az időmet, jegyzetelem a jegyzeteket és rendezem az anyagokat... de nehogy azt higgye bárki is, hogy ennek van haszna! egyszerű pótcselekvés. és a felkészülés a tanulásra a vizsgára való felkészüléstől veszi el az időt.

5. bizonyos vizsgákat eleve úgy tud az ember felvenni, hogy a konkrét időpontra nem, de majd az UVra tuti fel tudok készülni, és ezzel a taktikával alapvetően nincs is probléma, mert néhány esetben tényleg nem lehet máshogy megoldani. de amikor egyéb vizsgákat is passzol az ember ("aki időt nyer, életet nyer" alapon), akkor könnyűszerrel egy pokoli júliusi héten találja magát, kétségbeesve és reménytelenül, a bukás árnyékában, mentőöv nélkül hánykolódva a tudás tengerén. a fejben teljes káosz, a vizsgázó-blúznak megszáradni sincs ideje, a kedves delikvens pedig percenként megfogadja, hogy nem csinál ilyet...

... legalább is a következő vizsgaidőszakig.