átjön és a jelenlétében feloldódnak a kontúrok. itt van, és nincs idő vagy tér, a következmények pedig egyébként sem érdekelnek. semmi markáns körvonal, csak két egymásba kapaszkodó lélek, ezernyi szoros ölelés és "mindentől távol, a szívhez közel."
aztán mielőtt elmegy, megigazítja az összegyűrt ágyat, de persze sosem úgy, ahogy kellene.
... de persze sose szólok. ez ő, egy kicsi belőle, így legalább van miért rágondolnom még most is. mindig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése