én azt hiszem életemben nagyon kevés dolgot csináltam jól vagy jókor - már ami az emberi kapcsolataimat illeti. most mégis úgy érzem, hogy sikerült, függetlenül attól, milyen pokolian fáj ez most nekem és S-nek.
hogyan lehet több mint másfél évet összefoglalni, tisztességgel meggyászolni és aztán szépen emlékezni rá? fogalmam sincs. a (talán) utolsó nagy beszélgetésünk hosszú csendjeiben felidéztem azokat a csodás pillanatokat, amiket együtt éltünk meg és óhatatlanul is mosolyognom kellett. kellemes melegség, az elmúlt hónapok leírhatatlan boldogsága és a tény, hogy ebből mára bennem csak lenyomatok, emlékek maradtak. csak felidézni tudom az érzést, nem átélni.
egy csodás barát, egy csodás társ és egy fantasztikus ember ő, de ezt meg kellett tennünk, mielőtt tönkretesszük egymást lassan, módszeresen és kíméletlenül. én annyira szeretem őt, hogy akár ilyen áron is, de meg akarom óvni attól, ami most rá(nk) várna. remélem, sikerül. remélem, nem akar kizárni az életéből ezután sem, mert ha a szakítás tényébe nem is, abba biztosan belehalnék. mert nyilván engem is megvisel. szörnyen.
Mikor beszélgetünk?
VálaszTörlésjövőhét? minél hamarabb, de sajnos nekem ez a hét már egyáltalán nem jó. :(
TörlésRendben, nekem tulajdonképp akármelyik hétköznapi este jó, majd hívjál fel, hogy mikor érsz rá!
VálaszTörlés