figyelem magam. alaposan, két lépés távolságból gondosan szemlélődöm, nézem a mozgolódást, fene se tudja, merre visz majd mindez, mindegy, a sodródásban úgysem lelem sokáig örömömet, csak elkezdek evickélni majd jobbra vagy balra, előre vagy hátra. nem, hátra semmiképp.
amikor kikukucskál valaki a függöny mögül, mielőtt előjönne, hát pont ilyen ez is, ezért félek de iszonyat mód, mert ha most csak a lehetőségét látom annak, hogy minden ami most szép és jó körülöttem, egyszer csak véget ér, hát csak kibukik egyszer, hogy lám tényleg. önbeteljesítő szörnyű jóslatok, hess!
lássuk be, amit 21 év után már tényleg illene, a pozitív hozzáállás sosem volt erősségem, még egy túlkozmetikázott önéletrajzba sem merném beleírni, talán még valaki ilyetén elvárással fordulna felém és mélyen csalódott lenne a sok önmarcangolás, mélabú és melankólia láttán.
magam vagyok az ellentmondás, a folytonos cáfolata minden kiejtett, leírt vagy épp csak gondolatban megfogalmazott szavamnak. szóval, tettel és hallgatással is! és folyton máté evangéliuma jár a fejben, soha meg nem fogadva:
"Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." Mt 6, 34
Borsócskám kiderült már mi a bajod?? Ugye nem Lyme-kór???
VálaszTörlésaz, h mi a bajom, 21 éve nem derült ki. ;) de lyme-kóros, az nem vagyok. további vizsgálatok következnek. :S
VálaszTörlés