a tereplovaglásnak van egy különös varázsa; egy olyan hangulata, amit a lovardában egyszerűen lehetetlen megteremteni. ezt ló és lovasa egyaránt érzi.
a lovak terepen energikusabbak, felszabadultabbak és egyszerűen fáradhatatlanok. nem kell hajtani őket, sőt van amelyik szinte megállíthatatlanul vágtázna keresztül-kasul a határban, ha tehetné. a lovas pedig megtapasztalja ugyanennek a szabadságnak egy más aspektusát: korlátok és kerítések nélkül uralni egy hatalmas (és mellesleg roppant öntudatos) állatot, partnerként együttműködni és váratlan kihívásokra reagálni adott esetben mindkettőnk érdekében.
nekem személyes kedvencem a folyton változó táj, a felröppenő fácánokkal vagy a lóval versenyre kelő őzekkel. kedves betolakodók vagyunk ebben a világban, a nem is olyan távoli, alig ismeret határban, ahol még a nyirkos, ködös idő, a pocsolyákkal tűzdelt földutak vagy gazzal benőtt csapások képesek elhitetni velem, hogy sehol máshol nem lennék szívesebben, mint lóháton.
és tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése