az ötödik parancsolat

van ez az ószövetségi sztori Mózesről meg a tízparancsolatról. ez a törvény. tízből kilenccel semmi gondom sincs, az ötödik parancsolattal viszont vannak problémáim. ha valaki nem tudná vagy nem járt volna péntekenként hajnalban a bibliaismeret néven futó sikerkuzusra, annak segítségül: "Tiszteld atyádat és anyádat [...]." (2Móz 20:12)

a tavaly télen tartott, út-kereső nevet viselő, felnőtt mentálhigiénés csoportfoglalkozások során egyik alkalommal erről beszélgettünk. próbálok visszaemlékezni, de most csak azokat a kérdéseket és problémákat tudom felidézni, amik felmerültek ezzel kapcsolatban. a válaszok vagy magyarázatok már nem jutnak eszembe.

a legnagyobb kérdésem a "miért?" - miért tiszteljem, mit tiszteljek benne? hálás vagyok azért a néhány kromoszómáért, ezúton is köszönöm a hozzájárulást ahhoz, hogy most itt lehetek. de ezt nem tudom tisztelni. a teremtésben való közreműködésükért hálát érdemelnek, de nem elég egyszer jól teljesíteni. ráadásul  ha van is olyan szerep vagy státus, amiben a teljesítménye valóban tiszteletre méltó, hogyan tudom elhallgatni a lelkiismeretem elől, hogy más helyzetekben, pozíciókban szörnyen szerepel?

tiszteljek-e olyan embert, aki engem nem tisztel? akit a puszta létezésem hálával kell, hogy eltöltsön (nyilván nem felém, hanem az Úr irányában), de mit kell nekem tennem ezen felül ahhoz, hogy apám és anyám tiszteletét kivívjam? az önmagam által sikerrel élt életen túl mit adjak magamból, hogy tiszteljenek - mit adjak, ha ők nem adnak semmit cserébe?

kicsit olyan ez, mint a tyúk meg a tojás - fogalmam sincs, hol siklott ki ez az egész, de egyre inkább azt érzem, hogy szülőként kudarcot vallottak. nem miattuk, hanem épp ellenük, a saját erőmből lettem az, aki most vagyok, függetlenül attól, hogy ez jó vagy rossz. sok minden miatt felnézek rájuk és az elért eredményeiket maximálisan tisztelem, de ha valaki megkérdezné tőlem, akarom-e így nevelni a gyerekeimet, ahogy ők tették velünk, nemmel válaszolnék - mert én szülőként is ki akarom vívni a tiszteletüket.

súlyos ítélet ez, talán évek múlva már egészen máshogy fogom gondolni, de a dolgok jelen állása szerint a családi életemet a következő irányelvek szerint képzelem el: nem akarok olyan férfival élni, mint az apám. nem akarok olyan kapcsolatot, mint az apámé és az anyámé. nem akarom úgy nevelni a gyerekeimet, mint a szüleim (vagy a nagyszüleim) tették. nem akarok olyan családot, mint a mienk. nem akarok olyan családi életet, mint a mienk. nem fogok a gyerekeimtől tiszteletet követelni csak azért, mert megszültem őket - ha nem találnak semmi mást, amit tisztelhetnének bennem, akkor vállalom a következményeket, ez ugyanis azt jelentené, hogy pont ugyanolyan szülő vagyok, mint az apám és az anyám.