végre igazi lovasnak érezhetem magam!
sok helyen olvastam és többen is mondták, hogy amíg nem esik le az ember a lóról, addig nem nem is tarthatja magát igazi lovasnak. örömmel jelentem, hogy vasárnap én is túlestem az elsőn - azt még csak feltételezni sem merem, hogy ez volt az utolsó is. :)
épp vágtáztunk, ilyen-olyan gyakorlatokat csináltunk (a vágtaugrások nyújtása és rövidítése két földre fektetett rúd között). amikor a karám széléhez értünk és jött volna a kanyarodás csodás aktusa, finoman szólva is érdekellentétbe keveredtünk Raullal. Ő ment volna jobbra én balra, vagy épp fordítva, mindenesetre félúton inkább elváltunk egymástól és mindenki ment tovább akarata szerint: ő jobbra, én balra. hát így történt az eset.
a két gyors irányváltás kellően kibillentett az egyensúlyomból ahhoz, hogy egy közepes sebességű vágtából egy közepes nagyságú esés kerekedjen ki. két puffanás volt: amikor földet értem és bevágtam a fejem, majd amikor a jobb sípcsontom nekivágódott a karámnak. vér csak az ujjamból folyt, amivel igazából nem tudom, mi is történt.
a lényeg: a tünetek alapján enyhe agyrázkódást szenvedtem, sípcsontomon pedig egy nagykiterjedésű lila folt éktelenkedik. na meg az ujjam. de nem hagytam magam, és amint összeszedtem magam, visszaültem a lóra és befejeztük az edzést. mert ezt így kell csinálni! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése