alapvetően konfliktuskerülő vagyok. és nem abban az értelemben, hogy nagy ívben igyekszem elkerülni az összetűzéseket. egyszerűen annyira nagyvonalúan elnéző vagyok másokkal szemben, hogy nagyon sok idő és/vagy valami olyan cselekedet, amit mélységesen elítélek, kell ahhoz, hogy én felemeljem a hangom. egyszerűen nem kreálok konfliktust ott, ahol nincs értelme.
ezt a hozzáállást nem mindig érzem kifizetődőnek. sőt, a külvilág nagyon könnyen félre is értheti. ami részemről merő jóindulat (tudniillik az, hogy én belátva saját hülyeségeimet, mások érthetetlen tettei fölött is felülemelkedem azzal a jelmondattal, hogy "mindenkinek megvan a maga dilije"), az más számára oda nem figyelés vagy tekintettel nem levés.
ezt szerintem a nyílt kommunikációval lehet a legjobban orvosolni. nyilván ez időigényes, kellő nyitottságot és nem pedig kicsinyes roszindulatot kíván; a sértettség hiábavalóságának felismerését és a másokba (és az ő jóságukba) vetett megmagyarázhatatlan és kitartó hitet.
vajon van még ilyen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése