még télen történt, valamikor januárban, hogy pénzt kellett váltanom és beálltam a wesselényinél lévő pénzváltóhoz. a sorban előttem csupa jó kötésű férfi állt, ez majd a későbbiekben fontos infó lesz.
ahogy ott álltam, egyszer csak azt vettem észre, hogy egy agresszív, szakadt, torz arcú (az egyik orrcimpája hiányzik) nő jön felém ordítva, káromkodva, fenyegetőzve, hogy mit nézem őt, én hülye kurva, asziszem jobb vagyok nála?, mert ő most szétveri a képemet és "megbaszlak teeee hülye kúúúrva!!!" először egyébként fel sem fogtam, hogy hozzám beszél, felém jön, engem fenyeget - aztán elég egyértelművé vált.
az első gondolatom az volt, hogy megütöm (és ott, abban a pillanatban tényleg megtettem volna, hogy összeverem, a technikai tudásom hiánytalanul megvan hozzá), de egy újabb gondolat felülírta: akkor hozzá kéne érnem ehhez az undorító, beteg elméjű, visszataszító emberi lényhez. ezért inkább a sorból kiálltam és úgy helyezkedtem, hogy a támadóm és köztem álljanak azok a termetes férfi emberek. ő megkerülte őket, én átbújtam közöttük a másik oldalra és így ment ez még kétszer-háromszor. természetesen közben ordítozás, hülyekurvázás, szétverlekezés.
több megdöbbentő dolog is volt az egészben. az egyik a nő viselkedése, de azt hiszem ezt nem szükséges kifejtenem. a másik viszont az emberek reakciója volt: először közönyösen, szinte vádlón néztek rám, hogy mit bujkálok a sorok között, és a pillantásukban az is benne volt, hogy biztosan én provokáltam valahogy a hajléktalant, és hogy mit képzelek én magamról, meg egyébként is, hogy jövök én ahhoz, hogy megzavarjam csendes délutáni sorban állásukat. félreértés ne essék: senki nem szólt egy szót sem, de szörnyű volt az, hogy képesek voltak zavarba hozni a viselkedésükkel és szégyenérzetet ébreszteni a történtek kapcsán. mintha tettem volna valamit.
ez körülbelül 1 percig tartott. utána természetesen segítettek, ahogy tudtak (előre engedtek, hogy bejussak a pulthoz/kasszához és ne az utcán álljak) és ketten közülük kifejezetten segítőkészek voltak. szerencsére a támadó is új áldozatokat talált magának, két fiatal cigány lányt, akik hosszas csatározásba kezdtek vele és amikor én már az út túlsó oldaláról figyeltem az eseményeket, éppen ordítva, nekifutásból dobálták a nőt öklömnyi kövekkel.
a történtek után sokáig automatikusan összerezzentem, ha hasonló alakokkal találkoztam, kifejezetten számítottam rá (és számítok azóta is), hogy bármikor megismétlődhet az eset és akkor nem lesz ott senki, aki megvédjen. másrészt az a rövid kis intermezzo, az a kínos és közönyös reakció, amit az akkor jelenlévők tanúsítottak, megint csak megingatta embertársaimba vetett hitemet. fizikailag nem esett bántódásom, de sosem fogom elfelejteni azt, ami akkor lejátszódott itt benn a fejemben.
és hogy miért hoztam ezt most szóba? a héten megint láttam a nőt, megint ordítozott és fenyegetőzött, megint kiszúrt magának valakit - és én lapos kúszásban sunnyogtam keresztül a blahán, rettegve attól, hogy felém fordítja a haragját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése