micsoda hétvége volt ez!
pénteken meg kellett ülnöm egy lovastól elszokott, Raul nevű hátast, ami finoman szólva is izgalmas és kalandos vállalkozás volt. az önbizalmamnak azonban jót tett, mert meg tudtam felelni a kihívásnak és a vasárnapot már szabadon ügetéssel és terepgyakorlással zárhattam.
szombaton ajándékot gyártottuk Edit nevű édesanyámnak, ami szintén jól sikerült, de a nap fénypontja a kiskutyamentés volt. egy laza biciklizés csapott át drámába, amikor megjelent előttünk a két csöpp kis eb, teljesen elanyátlanodva, árván és (szeretetre) éhesen. másodpercek alatt eldőlt, hogy nem hagyhatjuk ott őket, már csak a transzportálás volt kérdéses. a bicikli finoman szólva sem volt erre alkalmas, bár mi azért megpróbáltuk pulcsiba zipzárazva, szorosan átölelve meg kosárba ültetve, de nem bizonyult működőképesnek egyik variáció sem. akkor már szinte sírva hívtam anyát, hogy mi mégis hogy legyen, és a következő döntést született: S hazateker a bringával, mi meg várunk arra, hogy visszajöjjön értünk autóval. így hát egy órán át ültem a késő délutáni árokparton két síró kutyával. aztán megjött a felmentősereg és ők elhúztak az autóval, én meg hazatekertem.
a kiskutyák remekül érzik magukat, kerekedik a hasuk és a kedvük is jó, mindenki oda van értük. amúgy is akartunk egyet az öreglány mellé, de így duplán megoldódott a helyzet, amivel a családfőnek még meg kell barátkoznia, de hát na. foggal-körömmel harcolni fogunk a vakarcsokért. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése