van az, amikor egyszer csak minden előzmény nélkül betegszik meg az ember. semmi komoly, éppen csak az élhető élettől foszt meg a kór, tönkre teszi az utolsó szabad hetet és fokozza az iskolakezdés kapcsán érzett idegességet.
ez konkrétan az én esetemben azt jelenti, hogy valaki tegnap kora este megnyitotta a takonycsapot és baromira elfelejtette elzárni. érzem, hogy órák kérdése a szintlépés, amikor megjelenik kedves régi ismerősöm, a fájó torok, és csak reménykedni tudom, hogy ezzel véget is ér a tünetek jelentkezése.
ennyivel még valahogy elbírok, de azért basszameg.
u.i.: természetesen minden hatásos - vagy legalább annak vélt - gyógymódot osszatok meg velem, hátha sikerül enyhíteni szenvedéseimen. köszi.
Múlthéten két napig én folyamatosan hánytam, ezért úgy gondoltam, hogy itt az idő az egész évre előre bebiztosítani az alvásadagomat: Szinte egész nap aludtam. Ez nagyon hatásos, csak ajánlani tudom! :)
VálaszTörlésú, az nem lehetett kellemes. ehhez képest ez a kis taknyosság semmi, be is fogom a számat. :D
VálaszTörlésén inkább egész nap vásárolok, ez is tök hatásos, bár a stabil 10-12 órás alvások is biztos sokat segítenek. :)